Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Brooks, Gwendolyn: A szegények gyermekei (The Children of the Poor Magyar nyelven)

Brooks, Gwendolyn portréja

Vissza a fordító lapjára

The Children of the Poor (Angol)

1

People who have no children can be hard:

Attain a mail of ice and insolence:

Need not pause in the fire, and in no sense

Hesitate in the hurricane to guard.

And when wide world is bitten and bewarred

They perish purely, waving their spirits hence

Without a trace of grace or of offense

To laugh or fail, diffident, wonder-starred.

While through a throttling dark we others hear

The little lifting helplessness, the queer

Whimper-whine; whose unridiculous

Lost softness softly makes a trap for us.

And makes a curse. And makes a sugar of

The malocclusions, the inconditions of love.

 

2

What shall I give my children? who are poor,

Who are adjudged the leastwise of the land,

Who are my sweetest lepers, who demand

No velvet and no velvety velour;

But who have begged me for a brisk contour,

Crying that they are quasi, contraband

Because unfinished, graven by a hand

Less than angelic, admirable or sure.

My hand is stuffed with mode, design, device.

But I lack access to my proper stone.

And plenitude of plan shall not suffice

Nor grief nor love shall be enough alone

To ratify my little halves who bear

Across an autumn freezing everywhere.

 

3

And shall I prime my children, pray, to pray?

Mites, come invade most frugal vestibules

Spectered with crusts of penitents’ renewals

And all hysterics arrogant for a day.

Instruct yourselves here is no devil to pay.

Children, confine your lights in jellied rules;

Resemble graves; be metaphysical mules.

Learn Lord will not distort nor leave the fray.

Behind the scurryings of your neat motif

I shall wait, if you wish: revise the psalm

If that should frighten you: sew up belief

If that should tear: turn, singularly calm

At forehead and at fingers rather wise,

Holding the bandage ready for your eyes.

 

4

First fight. Then fiddle. Ply the slipping string

With feathery sorcery; muzzle the note

With hurting love; the music that they wrote

Bewitch, bewilder. Qualify to sing

Threadwise. Devise no salt, no hempen thing

For the dear instrument to bear. Devote

The bow to silks and honey. Be remote

A while from malice and from murdering.

But first to arms, to armor. Carry hate

In front of you and harmony behind.

Be deaf to music and to beauty blind.

Win war. Rise bloody, maybe not too late

For having first to civilize a space

Wherein to play your violin with grace.

 

5

When my dears die, the festival-colored brightness

That is their motion and mild repartee

Enchanted, a macabre mockery

Charming the rainbow radiance into tightness

And into a remarkable politeness

That is not kind and does not want to be,

May not they in the crisp encounter see

Something to recognize and read as rightness?

I say they may, so granitely discreet,

The little crooked questionings inbound,

Concede themselves on most familiar ground,

Cold an old predicament of the breath:

Adroit, the shapely prefaces complete,

Accept the university of death.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://academic.reed.edu/english

A szegények gyermekei (Magyar)

1

Megkeményszik az, ki gyermektelen,            

Jégből-gőgből vert páncélt vesz magára,       

Tűzből rohanhat, és a hurrikánban    

Rettegés nélkül ül biztos helyen.       

S ha a világ összekap véresen,           

Holta mocsoktalan: úgy adja át a       

Lelkét, kegyelem, sértés nem találta,

S bukás, nevetés, kétely, csoda sem.

Míg mi halljuk fojtó sötéten át           

A fölemelő gyöngeség jaját,   

A nyávogást, min senki nem nevet,   

Csapda: annyira lágy és elveszett.     

Átok rajtunk: mindent megédesít,      

Ha szerelmünk eldurvul s szétesik.    

 

2

Mit adjak enyéimnek? Hisz szegények,         

Ez a föld nekik csak dudvát terem,   

Rossz kínjuknál nincs kedvesebb nekem,     

Bársonyt, bársonyos velúrt sose kértek.        

Más kell: behatárolás, pontos élek,    

Szégyellt csempészáru egy se legyen,            

Mert nem formálódott oly kezeken,  

Amik eléggé bölcsek, jók s kemények.         

Tudom, hogy formálnám meg és mivel,        

De saját kövem nem faraghatom,      

Terv nem vihet előbbre semmivel,

S nem elég szeretet vagy fájdalom:

Feleimnek nem adhatok jogot;

Eddzék meg őket ősszel a fagyok.

 

3

S én kérjem gyermekeim, kérjenek?

Kicsik, szálljátok meg a templomot,

Újra-bánt bűnök kísértenek ott,

S a napra fellobbantott őrület.

Mert nincs Pokol. Merüljön fényetek

Nyúlós szabályba, úgy lapuljatok

Mint a steril fogalmak s a sirok:

Hiszen az Isten csak győztes lehet.

Hallván dalotok sima hangjait,

Ittmaradhatok. A zsoltárt, ha kell,

Újraírom. Ha felfeslik a hit,

Foltot vetek rá. Úgy fordulok el,

Vár értő ujjam és bölcs homlokom:

A tépést majd szemetekre fogom.

 

4

Előbb küzdj. Aztán játssz. A húrokat

Pehelykönnyűre bűvöld és sebezzen 

Lágyan a zene. Szenvedélyesebben   

Ne játszhassa más Minden árnyalat   

Halljék. Kendernek és sónak ne add 

A drága hangszert. Csak mézben, selyemben

Merüljön meg vonód. És távol essen 

Akkor a gonosz, gyilkos indulat.       

De fegyverbe előbb. Harag legyen,   

Mi előtted jár, összhang, mi követ.    

Szépségre vak légy, zenére süket.

Győzz. Hogy tán még nem későn, véresen,

Békés teredet te magad kiküzdd,

S ott játékosan zengesd hegedűd.

 

5         

Ha gyermekeimért jön a halál,

S a csapongást, a felfénylő szinek

Makacs ünnepét varázs lepi meg,      

S a csillogás dermedt vigyázzba áll;   

Ha mindűk feszes jómodorra vált      

S szeretniük nem kell s nem is lehet, 

E találkozás az itéletet

Ne mondja ki, ne kapják, ami jár?     

Rátalálnak, hisz bölcsek, mint a gránit,

S kételyeik a kő magába zárta,          

Most megtértek hazai földre, érzik,   

S az ősi jóslat újra kiviláglik. 

A formás előszavakat bevégzik,        

Úgy olvadnak egyetemes halálba.     



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap