Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Brooks, Gwendolyn: The Mother

Brooks, Gwendolyn portréja

The Mother (Angol)

Abortions will not let you forget.

You remember the children you got that

   you did not get,

The damp small pulps with a little or with

   no hair,

The singers and workers that never handled the air.

You will never neglect or beat

Them, or silence or buy with a sweet.

You will never wind up the sucking-thumb

Or scuttle off ghosts that come.

You will never leave them, controlling your

   luscious sigh,

Return for a snack of them, with gobbling

   mother-eye.

 

I have heard in the voices of the wind the

   voices of my dim killed children.

I have contracted. I have eased

My dim dears at the breasts they could

   never suck.

I have said, Sweets, if I sinned, if I seized

Your luck

And your lives from your unfinished reach,

If I stole your births and your names,

Your straight baby tears and your games,

Your stilted or lovely loves, your tumults,

   your marriages, aches, and your deaths,

If I poisoned the beginnings

   of your breaths,

Believe that even in my deliberateness

   I was not deliberate.

Though why should I whine,

Whine that the crime was other than mine?--

Since anyhow you are dead.

Or rather, or instead,

You were never made.

But that too, I am afraid,

Is faulty: oh, what shall I say, how is

   the truth to be said?

You were born, you had body, you died.

It is just that you never giggled or

   planned or cried.

 

Believe me, I loved you all.

Believe me, I knew you, though faintly,

   and I loved, I loved you

All.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://famouspoetsandpoems.com

Az anya (Magyar)

Az abortusz nem hagy felejtened.

Eszedbe jut a sok megszületendő meg nem

   született,

Sok nedves kis csomó, hajuk alig volt, vagy még

   ki se nőtt,

Énekesek, munkások, kik sose formázták a levegőt.

Nem ütöd meg, el sem hanyagolod

Őket, egy szem cukorral el nem hallgattatod.

Már sose kapod ki szájukból ujjukat,

Nem hessented el: a kísértet ittmarad.

Nem mész ki tőlük, nem fojtod vissza

lihegésed,

Míg őket, mohó anya-szemed éhét oltva

   meg-megnézed.

 

Meghallottam, a szél hangjai közt halvány,

   megölt gyermekeim sivitottak.

Összerándultam. Magamhoz vontam őket,

Mellemre, honnan soha nem szívtak tejet.

Így szóltam: Kicsinyeim, ha bűnös vagyok is, ha

   elraboltam

Életetek,

Akkor nem volt még a tietek,

S elloptam megszületésetek és neveitek,

Játékaitokat és az őszinte csecsemőkönnyeket,

A szép vagy torz szerelmeket, a forrongásokat,

   házasságaitok, fájdalmatok és halálotok,

Ha lélegzet helyett tőlem

   ti mérget kaptatok,

Higgyétek el, szándékosan tettem, és mégis

   akaratlan.

Bár minek panaszkodjam,

Hogy nem én voltam, és a bűnt másra minek

   fogjam?

Hiszen meghaltatok.

Azaz, bár ez se jobb,

Nem voltatok soha.

De tudom, ez sem a

Teljes igazság: jaj, kimondható-e valaha?

Születtetek és testetek volt és meghaltatok,

Épp csak nem tervezgettetek, nem nevetgéltetek,

   nem sírtatok.

 

Higgyétek el, szerettelek mind,

Higgyétek el, ha alig is, de tudtam, kik vagytok és

   mind szerettelek, mindnyájatokat

Szerettelek.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://szocialismunkas.freeblog.hu/tags/Gwendolyn-Brooks/

minimap