Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Bryant, William Cullen: A város himnusza (Hymn of the City Magyar nyelven)

Bryant, William Cullen portréja

Hymn of the City (Angol)

Not in the solitude
Alone may man commune with heaven, or see
Only in savage wood
And sunny vale, the present Deity;
Or only hear his voice
Where the winds whisper and the waves rejoice.

Even here do I behold
Thy steps, Almighty!--here, amidst the crowd,
Through the great city rolled,
With everlasting murmur deep and loud--
Choking the ways that wind
'Mongst the proud piles, the work of humankind.

Thy golden sunshine comes
From the round heaven, and on their dwellings lies,
And lights their inner homes;
For them thou fill'st with air the unbounded skies,
And givest them the stores
Of ocean, and the harvests of its shores.

Thy spirit is around,
Quickening the restless mass that sweeps along;
And this eternal sound--
Voices and footfalls of the numberless throng--
Like the resounding sea,
Or like the rainy tempest, speaks of thee.

And when the hours of rest
Come, like a calm upon the mid-sea brine,
Hushing its billowy breast--
The quiet of that moment too is thine;
It breathes of him who keeps
The vast and helpless city while it sleeps.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.theotherpages.org

A város himnusza (Magyar)

Nem épp csak a magány
egyesíthet  mennyel, nem vadon
s napfényes völgy csupán,
hol Isten létét látván láthatom,
és hangját sem csak ott
hallom, hol hullám csobban, szél susog.

Itt is lábad nyomát
látom, Mindenható - itt, hol vadul
a nagyvároson át
örök zajú hangos tömeg tolul,
s nyüzsög büszke falak:
az emberi faj művei alatt.

Arany napod derül
rájuk az égből, otthonukat ő
deríti fel belül,
értük van a végtelen levegő,
s a tenger kincseit
adod s a partok termését nekik.

Lelked serkenti itt
e nyugtalan népet, mely nyüzsg rohanva,
s e zaj, mely nem szünik
- számlálhatatlan százezrek lépte, hangja -
mint zajgó óceán
vagy bősz orkán, Rólad beszél csupán.

S ha már az éj közel,
mint a tenger hullámos kebelét
szélcsend csitítja el -
e pillanatnak csendje is Tiéd;
Arról szól, ki e tarka,
roppant várost, míg alszik, kézbe tartja.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. I.

minimap