Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Carroll, Lewis: Alice Csodaországban (Prológ) (Prologue to Alice Magyar nyelven)

Carroll, Lewis portréja

Prologue to Alice (Angol)

All in the golden afternoon

Full leisurely we glide;

For both our oars, with little skill,

By little arms are plied,

While little hands make vain pretence

Our wanderings to guide.

 

Ah, cruel Three! In such an hour

Beneath such dreamy weather,

To beg a tale of breath too weak

To stir the tiniest feather!

Yet what can one poor voice avail

Against three tongues together?

 

Imperious Prima flashes forth

Her edict „to begin it'”:

In gentler tones Secunda hopes

„There will be nonsense in it!'”

While Tertia interrupts the tale

Not more than once a minute.

 

Anon, to sudden silence won,

In fancy they pursue

The dream-child moving through a land

Of wonders wild and new,

In friendly chat with bird or beast--

And half believe it true.

 

And ever, as the story drained

The wells of fancy dry,

And faintly strove that weary one

To put the subject by

„The rest next time”—„It is next time!'”

The happy voices cry.

 

Thus grew the tale of Wonderland:

Thus slowly, one by one,

Its quaint events were hammered out--

And now the tale is done,

And home we steer, a merry crew,

Beneath the setting sun.

 

Alice! A childish story take,

And with a gentle hand,

Lay it where Childhoood's dreams are twined

In Memory's mystic band,

Like pilgrim's wither'd wreath of flowers

Pluck'd in a far-off land.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://theotherpages.org/poems/carrol01.html

Alice Csodaországban (Prológ) (Magyar)

Egész aranyló délután

csak szeltük a vizet,

két ügyetlen, parányi kar

buzgón evezgetett,

küszködtek a kormánnyal

a parányi kis kezek.

 

Három kőszivü kisleány!

Ily álomszép időben

nem átall kérni egy mesét,

mely "száll, mint füst a légben".

Mit ér egy árva nyelv, ahol

három szól ellenében?

 

Az első kislány szigorú,

azt parancsolja: "Rajta!"

Reménykedik a második:

"Milyen lesz? Csudafajta?"

A harmadik belekotyog,

sose pihen az ajka.

 

De aztán csend lesz hirtelen,

s már a tündér nyomában

barangolnak az új csodák

ismeretlen honában,

hol vad s madár beszél. Kicsit

hisznek is a csodában.

 

Ám a képzelet kútfeje

apadni kezd. Elég!

Fáradt a mesélő ajak,

hagyjuk hát a mesét.

"Majd folytatom..."

"Most van a  m a j d !"

sikongják szerteszét.

 

Így nőtt, szövődött a mese,

amíg a perc haladt.

Most vége. Összefűztem a

fura-szín szálakat,

s víg csolnakunk már hazatart

az alkonypír alatt.

 

Alice, tied ez a mese,

tegye gyöngéd kezed

szép gyermekálmaid közé,

miket emlékezet

tart össze, mint hervadt csokort,

mit zarándok szedett.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu/00300/00348/html/

minimap