Chaucer, Geoffrey: Troilus és Criseyde, az V. énekből (Troilus and Criseyde, Book V (detail) Magyar nyelven)

Incipit Liber Quintus

 

The wraththe, as I began yow for to seye,

Of Troilus, the Grekes boughten dere;

For thousandes his hondes maden deye,

As he that was with-outen any pere,

Save Ector, in his tyme, as I can here.

But weylawey, save only goddes wille,

Dispitously him slough the fiers Achille.

 

And whan that he was slayn in this manere,

His lighte goost ful blisfully is went

Up to the holownesse of the seventh spere,

In convers letinge every element;

And ther he saugh, with ful avysement,

The erratik sterres, herkeninge armonye

With sownes fulle of hevenish melodye.

 

And doun from thennes faste he gan avyse

This litel spot of erthe, that with the see

Embraced is, and fully gan despyse

This wrecched world, and held al vanitee

To respect of the pleyn felicitee

That is in hevene above; and at the laste,

Ther he was slayn, his loking doun he caste;

 

And in him-self he lough right at the wo

Of hem that wepten for his deeth so faste;

And dampned al our werk that folweth so

The blinde lust, the which that may not laste,

And sholden al our herte on hevene caste.

And forth he wente, shortly for to telle,

Ther as Mercurie sorted him to dwelle. --

 

Swich fyn hath, lo, this Troilus for love,

Swich fyn hath al his grete worthinesse;

Swich fyn hath his estat real above,

Swich fyn his lust, swich fyn hath his noblesse;

Swich fyn hath false worldes brotelnesse.

And thus bigan his lovinge of Criseyde,

As I have told, and in this wyse he deyde.

 

O yonge fresshe folkes, he or she,

In which that love up groweth with your age,

Repeyreth hoom from worldly vanitee,

And of your herte up-casteth the visage

To thilke god that after his image

Yow made, and thinketh al nis but a fayre

This world, that passeth sone as floures fayre.

 

And loveth him, the which that right for love

Upon a cros, our soules for to beye,

First starf, and roos, and sit in hevene a-bove;

For he nil falsen no wight, dar I seye,

That wol his herte al hoolly on him leye.

And sin he best to love is, and most meke,

What nedeth feyned loves for to seke?

 

Lo here, of Payens corsed olde rytes,

Lo here, what alle hir goddes may availle;

Lo here, these wrecched worldes appetytes;

Lo here, the fyn and guerdon for travaille

Of Iove, Appollo, of Mars, of swich rascaille!

Lo here, the forme of olde clerkes speche

In poetrye, if ye hir bokes seche. --

 

O moral Gower, this book I directe

To thee, and to the philosophical Strode,

To vouchen sauf, ther nede is, to corecte,

Of your benignitees and zeles gode.

And to that sothfast Crist, that starf on rode,

With al myn herte of mercy ever I preye;

And to the lord right thus I speke and seye:

 

Thou oon, and two, and three, eterne on-lyve,

That regnest ay in three and two and oon,

Uncircumscript, and al mayst circumscryve,

Us from visible and invisible foon

Defende; and to thy mercy, everichoon,

So make us, Iesus, for thy grace digne,

For love of mayde and moder thyn benigne! Amen.

Keresztény befejezés (részlet)

 

Troilus haragját – amint elébb

mondtam, keserülték a görögök:

ezreknek oltotta ki életét,

mert párja nincs a harcosok között,

felülmúlni csak Hektor tudja őt.

De sorsa végül is beteljesül:

ledöfte Achilles kegyetlenül.

 

Hős Troilus halála így esett,

s a lelke üdvözülten fölrepült,

a nyolcadik szférába érkezett,

mögötte minden elem elmerült.

És egyszerre mindenre fény derült:

vándorló csillagok, harmónia,

gyönyörű, mennyei melódia.

 

S megpillantotta onnan hirtelen

a földet, mely egy kicsiny pont csupán,

körös-körül tenger. Most, e helyen,

a Mennyország örömei után

az, mit a világ hajszol ostobán,

hívságnak tűnt csak, megvetette már;

s meglátta: hol érte el a halál.

 

És nevetett magában azokon,

kik halálán sírtak keservesen;

a vak gyönyörért, mely rövid nagyon,

oly értelmetlen ennyi küzdelem

– szívünk nyitva az ég felé legyen –

és, röviden szólva, ment is tovább,

hol Merkur kijelölte otthonát.

 

Lám, így ért véget a szerelemér',

így ért véget Troilus hű szive,

így ért véget ő, a királyi vér,

így ért véget bánata, öröme,

evilágbéli egész élete.

A szép Criseyde-et így szerette meg,

mint elmondtam, s halála így esett.

 

Bohó ifjuság, ifjú és leány,

szerelmed évről évre mind nagyobb,

térj meg, hisz világi hívság csupán;

csak Istenhez szálljon gondolatod,

aki saját képére alkotott.

Vegyétek észbe: vásár a világ,

megsemmisül, akár a kis virág.

 

Szeressétek, ki a szeretetért

lelkünk a keresztfán váltotta meg,

meghalt, feltámadt, majd a Mennybe tért;

ő el nem árul, állítom neked,

ha egyszer szíved kezébe teszed.

Szívedre leginkább ő érdemes,

helyette hát hamisat ne keress.

 

Lám, átkos régi pogány ritusok;

lám, mire jók a régi istenek,

lám, a világi hívság annyi sok;

lám, itt a vég, s a munka bére ez,

mert Mars, Apolló csak latorsereg;

lám, így írtak a szerzők egykoron,

régi könyvekben: megmutathatom.

 

Tisztes Gower, neked ajánlom ezt

a könyvet, s neked, filozófus Strode.

Javításra bizton szüksége lesz,

ne hagyjon cserben jóindulatod.

Hozzá, kinek kereszthalál jutott,

egész szívemmel így fohászkodom,

és emígyen szól Istenhez szavam:

 

Az Egy, Kettő, Három, ki örökélet,

s Háromban és Kettőben s Egyben úr,

mindent határol, és határt nem érhet,

Te védj meg, bárhol ellenség lapul;

nagylelkű vagy, kimondhatatlanul,

tégy érdemessé rá, Isten fia,

és Te is, irgalmas Szűzmária! Amen.