Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Clampitt, Amy: Time

Clampitt, Amy portréja

Time (Angol)

It may be we are in the last days.
Seven hundred years ago to the week,
on the eleventh of December, the kingdom of Wales went under.
Today, the sixth day of the twelfth month of the nineteen
hundred eighty-second year, according to the current reckoning,
there are roses the size of an obsolete threepenny bit--
one fingernail-pink, the other minute, extravagant crimson--
flanked by masses of sweet alyssum
and one time-exempt purple pansy
on the site of what was formerly the Women's House of Detention
at the triangular intersection of Tenth Street with Greenwich and Sixth Avenues,
just back of the old Jefferson Market courthouse
whose tower clock, revived, goes on keeping time.
And I think again of October violets,
of their hardy refusal to adhere to conventional expectation--
so hardy that I've finally ceased to think of it as startling,
this phenomenon which, in fact, I devoted myself in October to looking for--
a tame revenant of the blue fire-alarm of the original encounter with the evidence,
among the dropped leaves and superannuated grass of the season of hickory nuts,
that neither time nor place could be counted on to remain self-sufficient,
that you might find yourself slipping back toward the past at any moment,
or watch it well up in artesian springs of anachronism,
with the prospect of being drowned in that aperture's abrupt blue,
in that twinkling of an eye, at any moment.
It was November, or near then, I found violets massed at the foot of the foundations of the castle of Chepstow,
at the edge of Wales--not any longer, as once, covert, fecklessly undermining
that sense of fitness, so fragile that at any moment of one's childhood
whatever sense of continuity has not ebbed or been marked for demolition
may break like an eggshell, and be overrun from within by the albumen of ruin--
their out-of-season purple not any longer hinting at something, but announcing it with a flourish:
the entire gorgeous, intractable realm of the forgotten,
the hieratic, the heraldic, the royal, sprung open
at the gouty foot of that anachronism
on the fringes of a kingdom that went under
at or near the downward slope of the thirteenth century. I have seen
the artesian spring of the past foam up at the foot of the castle of Chepstow
on a day in November, or thereabouts. I have seen a rose the size of a perfectly manicured crimson fingernail
alive in a winter that does not arrive, though we plunge again toward the solstice.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.emilydickinson.org

Idő (Magyar)

Lehet, hogy végnapokat élünk.
Ezen a héten hétszáz éve, hogy
- december tizenegyedikén - odalett a walesi királyság.
Ma, az érvényes számítás szerint az ezerkilencszáz-
nyolcvankettedik év tizenkettedik havának hatodik napján,
rózsák vannak itt, ódon hárompennys-méretűek -
az egyik körömrózsaszín, a másik parányin, extravagánsan kármin -
szélről édes ternyefű, tömegével,
és időtlen, bíbor árvácska
az egykori Női Javítóintézet helyén,
a háromszögben, melyet a Tizedik utca a Greenwich és a Hatodik Avenue-val zár be,
épp a régi Jefferson Market-i törvényszéképület mögött,
melynek toronyórája, felújítva, mutatja egyre az időt.
És októberi ibolyákra gondolok újra,
ahogy a szokvány várhatóságot konokul elutasítják —
oly konokul, hogy a végén már nem is hökkentett meg
ez a jelenség, melyet, csakugyan, odaadással vártam is októberben -
szelíd kísértetet, az eredeti evidenciára-lelés kék tűzjelzéséé,
a hullt levelek s a túl-évelt füvek közt, a hikori-termések évszakában,
hogy sem idő, sem hely nem megbízható úgy, hogy önmagának elég maradna,
hogy azon kaphatod magad, lám, csusszansz vissza a múltba bármely pillanatban,
vagy az anakronizmus artézi kútjából láthatod felbugyogni,
s az esély az, hogy belefúlhatsz az ily megnyílás gyors-kékjébe,
egy szem csillámlásába, bármely pillanatban.
November volt, közel legalább, hogy ibolyákat leltem tömegben a chepstow-i kastély bástyázatának tövénél,
Wales szegélyén - már nem mint egykor, az a rejtett, ernyedt aknarakódás, az
épség-érzet rontására, oly törékeny, hogy gyermekkorunk akármi pillanata,
bármiféle folyamatosság-érzet, apadatlan vagy pusztulásra nem bélyegzetten,
tojáshéjként elroppanhat, eláraszthatja belülről a rom fehérje -
idényen-túli bíboruk nem utalgat már csak valamire, de hirdeti dúsan:
merő gyönyörű, lebírhatatlan birodalmát, a feledettnek,
s mind, ami szentséges, címeres, trónos, kinyílt ott
emez anakronizmus köszvényes lábánál,
szegélyén egy királyságnak, mely odalett a tizenharmadik
század ellejtő lejtőjén, vagy amúgy arra-tájt. Láttam
a múlt artézi kútját, felhabzott a chepstow-i kastély tövében egy
novemberi napon, vagy úgy-amúgy. Láttam egy rózsát, tökéllyel ápolt kármin köröm nagyságút,
élni a télben, mely nem akar jönni, bár újra a napfordulóba hajlunk.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. D.

minimap