Cohen, Ira: Unfinished Poem

The shadow of a palm leaf was enough

to cover us

I remember the fullness of your silence.

a cove where I moored my craft

The creature which lay stranded

marks the zodiac's progress --

the shadow caresses the dial

& the waves reflect the deadly starlight.

& so I was singing my own

song

making wind rhyme with the sound of

your sobbing

& I followed the Blond Newari across

the paddies pressing upwards past

the beckoning trees brazen in the

shameless springtime

of red berries & blue arcades.

I could have stolen the stony echoes

of your streets deserted in the lamplight

worn all the startling faces in flower

mortar cloud or clod dazzled finery

of feathers dancing in the shadowlight

in the recollected journey of an afternoon

found like a golden comb browsing

alone

among the untenanted arches.

A pálmalevél árnyéka elég volt,

hogy elrejtsen minket

emlékszem hallgatásod teltségére

a kis öbölre, ahol lehorgonyoztam bárkámat

A zátonyra futott lény

jelzi a csillagképek haladását –

az árnyék megérinti a mutatót

és a hullámok visszatükrözik a csillagok halálos fényét

magam voltam és saját

dalomat énekeltem

rímeltem a szelet zokogásod

hangjával

követtem a szőke newarit

a rizsföldön fölfelé

elhagyva a bólogató, hetyke fákat

a vörös bogyók és kék árkádok

szégyentelen tavaszában

ellophattam volna lámpafényben

elhagyatott utcáid sziklás visszhangjait

virágként viselhettem volna az összes bámuló arcot

habarcsfelhőtől vagy göröngytől káprázó

tollpompa táncol az árnyék fényében

ahol egy délután újra megélt utazására

találtam, arany fésűként magányosan

nézelődve

a lakatlan boltívek között.