Sose halnak ők meg azon a harcmezőn
s a farkasok árnya se szedi őket össze mint zsineg a
kévét a teljes látkörön csak várnak hogy befalják
mi a csatából marad Nem lesz ott halott
hogy feszesre tömje lötyögő hasukat
se püffedt lovak halma hogy vérben forgassa
ragyogó szemüket vagy hullaevésre csábítsa őket
Inkább éhen zordulnának őrült nyelvvel
mintsem elhinnék hogy senki sem hal meg azon a mezőn
Sose halnak meg, akik ily összefonódva küzdenek
lihegve lihegésbe szem a szembe dülled meghalni lehetetlen
moccani is fény nem üt át se buzogányos kar
nincs más csak paripát túlziháló paripa ragyogó pajzs a
pajzson egy sisakos szem pont-sugarától csillog valamennyi
ó de nehéz itt az összefont lándzsák közé zuhanni
S azok a zászlók! dühösen zúdítják jelvényeiket az ég
irtásain át!
Vélnéd a leghidegebb folyóknál festette seregeit
vaskoponyák sora villog a sötétben
Vélnéd hogy senki sem halhat meg itt
valamennyi harcos szája dal-palota
valamennyi vasököl álmatag gong buzogány zenget buzogányt
mint az arany kiáltásai
hogy vetném magam én is ilyen harcba!
Ezüst férfi fekete lovon vörös lobogóval tarka
lándzsával meg sose halni, örökkön élni
festői háború arany hercegeként