Creeley, Robert: The Moon

Earlier in the evening the moon

was clear to the east,

over the snow of the yard

and fields – a lovely

bright clarity and perfect

roundness, isolate,

riding as they say the

black sky. Then we went

about our businesses of the

evening, eating supper, talking,

watching television, then

going to bed, making love,

and then to sleep. But before

we did I asked her to look

out the window at the moon

now straight up, so that

she bent her head and looked

sharply up, to see it.

Through the night it must

have shone on, in that

fact of things – another

moon, another night – a

full moon in the winter’s

space, a white loneliness.

I came awake to the blue

white light in the darkness,

and felt as if someone

were there, waiting, alone.

Este korábban a hold

kelet felé sugárzott

az udvar s a földek

havára - bájos

ragyogás és teljes,

elkülönült kerekség,

siklott, mint mondják,

a fekete égen. Aztán

rátértünk az esti ügyekre,

vacsoráztunk, csevegtünk,

néztük a tévét, aztán

lefeküdtünk szeretkezni és

aludni. De előbb még

megkértem, pillantson ki

az ablakon a holdra -

fölöttünk állt s ezért

fejét hátrafeszítve,

függőlegesen meredt rá.

Mindvégig ontotta nyílván

fényét az éjbe, a dolgok

ama tényei közé - másik

hold, másik éj - egy

telihold a tél

terében, fehér magány.

Ráébredtem a kék

fehér fényre az éjben,

s mintha ott valaki volna,

s várakozna, magában.