Cross, Helen: Szerelmem nyara (részlet) (My Summer of Love (detail) Magyar nyelven)

chilli

So there I was a knocking on her door.

'And so punctual!' she said, flinging the high door open and stretching her arms wide.

'Come in, darling. I've prepared, you some brunch.'

I walked in and put Lindy's tattered tartan suitcase (with the punk rock stickers) by the wooden umbrella stand. I'd packed as though for a month in a holiday camp; a camera loaded with film, summer dresses, shorts, a bikini, high-heeled shoes, a couple of records and enough face creams, sun lotion, razors, brushes, make-up, cotton wool and perfume to beautify a thousand 'small almond' faces. I'd also packed Julie's blue T-shirt that Mrs Flowerdew had given away in the jumble, and my box of saved-up money.

 `It's an amazing house, Tam,' I whispered, for it was even more wonderful inside the front than the back.

`Oh, I guess so. If you fancy living like Charlotte bloody Bronte.'

The floor inside the door was patterned with black, white and brown tiles and ahead the carpet was a silvered meadow of dewy grass. The curtains were thick and shiny as quilts. Oil paintings showed hunting scenes and oblong pigs.

On low mahogany tables ornaments and little silver boxes shone. In front of me, at the bottom of the great fan of stairs, like an oily puddle of black paint, was a baby grand piano.

 `Don't look so confused, darling, she was a writer. It's a joke. She lived in this dreary parsonage with her glum father and her weird sisters. And she never got to meet any boys, and she went on and on about it in all these hilarious bloody novels.'

Tam had an excitable parentless twinkle in her eye. She had the tape measure round her neck like a fashion decoration. Early that morning I had telephoned and detailed my hopeless situation and she had told me to fear not, but to arrive on the dot of moo a.m. She'd sounded thrilled.

`Quelle horreurr I said, but Tam was now sashaying off down the corridor, swinging in one hand the blue bottle of bleach. She moved with the swagger of a model slinking down the catwalk, and all she needed to complete the look was a little pug on a diamante leash. 

The corridor was dark and smelt of polish, but the carpet was a trampoline I wanted to bounce over. Ahead of.me Tam was tapping her yellow gloves on each door she passed.

'That's the first bathroom. That's the first guest bedroom. That's another guest bedroom. That's a junky storage room. That's the third en suite guest bathroom — you could go in there. Would you like your own bathroom?'

She hurried on. Her questions, I was coming to realise, were really just remarks.

We passed another set of stairs leading higher up into the house.

`What's up there?' I asked, showing the keen interest of the most cultivated guest.

'A few junky rooms and a strange place where Mummy stores all these props from crazy amateur dramatics productions she's been in over the years.'

It sounded fun and I wanted to see, but she was marching on and offered no more information. At the bottom of the corridor she turned right, so we were now facing the back of the house which looked east, over the stables and Willow's field. There were three more closed doors.

'That's Father's office, scene of red-hot telephone sex with numerous sexretaries over the years. And that there's another guest bedroom. And this.'

Here she stopped. She was standing outside a closed door.

'This is Sadie's room.'

'Oh.'

I stood beside her and touched the cool skin of her arm. She was looking down at her feet, blinking.

'Could I see inside?' I asked quietly. With me mam, I liked people to take an interest in her, and her things, even though she was gone.

'OK,' she said, putting her yellow glove slowly on the door knob and gripping it for a moment. There was a sinister squeak of rubber against porcelain. 'But don't be shocked. The thing is, Mother has insisted or) keeping it exactly as it was when Sadie was alive. It's a bit spooky crazy really. 

'I can understand that,' I whispered. It's quite normal. 1 didn't want anyone to move any of me mam's things for ages.'

'OK. Ready?' she said and I nodded. And slowly she squeezed open the door.

It was the most beautiful room, light and fine, and buttery sunlight poured over all like Devon cream over a fancy cake. A single bed was shrouded with a lacy white quilt, and frills fell in a foaming ripple on to the floor. On a round bedside table a single book waited, and next to it a glass of clear water. There was no dust. All was polished. Against a high bank of pillows a cluster of ashen-faced china dolls rested. On a dark wood chest beneath the window, which stretched almost from floor to ceiling, abandoned teddies stretched out their arms hopelessly. An oval dressing table, with a glass top and full skirt, displayed bottles of perfume, make-up, jewellery and a brush.

A silver brush still soft with golden glossy wisps of girl hair.

But worst of all was in the corner: the only mirror in the house; a full-length antique, tilted back proudly on its stand, reflecting endlessly only dawn, sunlight, twilight, darkness and the high wardrobe opposite.

'Oh, don't cry, Mona,' Tam said, annoyed.

'I'm sorry. It's just that know how awful it must be for you.'

'Yes, it has been awful. But now it's much better because I've got you here with me. Oh, please just stop it. I don't need you going all bleak and desperate like everyone else.'

With that, she marched out of the room. I stood there for a moment alone. I walked over and looked for one glance out of the window. Below was the place I had waited for Tam last Saturday morning.

So, out of this window she had watched me.

I turned and, collecting my tartan suitcase, gently closed Sadie's door behind me.

Csili

Bekopogtam a házba.

– Micsoda pontosság! – tépte föl a magas ajtót Tamsin, és ölelésre tárta a karját.

Beléptem, és letettem Lindy kopott skótkockás bőröndjét (amit punk–rock matricák díszítettek) a fából készült esernyőtartó mellé. Olyan sok cuccot csomagoltam össze, mintha egy hónapos táborozásra indulnék; fényképezőgépet filmmel, nyári ruhákat, sortot, bikinit, magas sarkú cipőket, néhány lemezt és annyi arckrémet, naptejet, borotvát, hajkefét, festéket, vattakorongot meg parfümöt, amennyivel legalább ezer „mandula alakú” arcot meg lehet szépíteni. Julie kék pólóját – amivel Mrs. Flowerdew járult hozzá a használtruha–gyűjtéshez – meg a dugipénzemet is magammal hoztam.

– Gyönyörű ez a ház, Tam – suttogtam, mert az elülső rész még lélegzetelállítóbb volt, mint a hátsó.

– Igen, az. Ha szeretsz úgy élni, mint az a hülye Charlotte Brontë.

A padlót fekete, fehér és barna kockakövek borították, a lábam előtt elterülő szőnyeg pedig harmatos fűvel benőtt ezüstös rét képzetét keltette. Minden függöny vastag és fényes volt, mint a paplanhuzat. Az olajfestmények vadászjeleneteket és hosszúkás disznókat ábrázoltak. Az alacsony mahagóniasztalkákon dísztárgyak és kis ezüstdobozkák csillogtak. Előttem, a hatalmas lépcsősor lábánál, mint olajosan fénylő fekete festéktócsa, egy hangversenyzongora állt.

– Ne nézz ilyen kétségbeesetten, drágám, a hölgy író volt. Csak vicceltem. Ebben a paplakban élt zord atyjával meg a dilis nővéreivel. Soha nem randizhatott senkivel, a röhejes regényeiben is egyfolytában erről rizsál.

Tam szeme izgatottan, felszabadultan csillogott. A mérőszalag úgy lógott a nyakában, mint valami divatos kiegészítő. Kora reggel felhívtam, és részletesen lefestetem neki reménytelen helyzetemet, mire azt felelte, egy percig se aggódjak, csak jelenjek meg nála pontban 11.00-kor. A hangja izgatottságról árulkodott.

– Quelle horreur! – kiáltottam föl, de Tam egyik kezében kék fertőtlenítőszeres flakont lóbált, és elindult a folyosón. Riszálta magát, mint a modellek a kifutón, és csak egy gyémántpórázos mopszli hiányzott, hogy teljes legyen az összhatás.

A folyosón sötét volt, és padlófényesítő–szag terjengett a levegőben, de a szőnyeg ugródeszkára emlékeztetett, szívesen elszökdécseltem volna rajta. Tam előttem haladt, és minden ajtót megkopogtatott.

– Ez a fő fürdőszoba. Ez a fő vendégszoba. Ez egy másik vendégszoba. Ez ócska lomtár. Ez a harmadik fürdőszobás vendéglakosztály. A tiéd lehet, ha akarod. Szeretnél saját fürdőszobát?

Továbbsietett. Rájöttem, hogy kérdései csupán egyszerű megjegyzések voltak.

Újabb lépcsősor előtt haladtunk el, amely még egy emelettel magasabbra vezetett.

– Ott mi van? – kérdeztem, a művelt vendég őszinte érdeklődésével.

– Néhány rendetlen szoba meg egy fura hely, ahol anyu tartja a kellékeit, amiket a hülye amatőr színielőadásokon gyűjtögetett össze az évek során.

Ez jól hangzott, szívesen megnéztem volna a szobát, de Tam továbbsietett, és nem árult el több részletet. A folyosó végén jobbra fordult, így most a hátsó részen lyukadtunk ki. Kelet felé nézett, az istállókra és Willow legelőjére. Újabb három zárt ajtóra bukkantam.

– Az ott apa dolgozószobája, itt rengeteg forró telefonszex-jelenet játszódott le az évek során mindenféle cickárnőkkel. Az megint egy vendégszoba. Ez pedig…

Itt elhallgatott. Megállt a csukott ajtó előtt.

– Ez Sadie szobája.

– Ó!

Tam mellé léptem, és megérintettem karja hűvös bőrét. Tam a földet nézte, és szaporán pislogott.

– Bekukkanthatok? – kérdeztem halkan. Nekem is jólesett, amikor az emberek anyáról meg a dolgairól érdeklődtek, annak ellenére, hogy már meghalt.

– Be – felelte Tam, azzal lassan az ajtógombra helyezte sárga kesztyűit, és egy pillanatra megmarkolta a nyitószerkezetet. A gumi vészjóslóan csikordult meg a porcelánon. – De nehogy megijedj. Az a helyzet, hogy anya ragaszkodott hozzá, minden maradjon pontosan úgy, mint amikor Sadie még élt. Jó nagy baromság, mi?

– Én megértem – suttogtam. Ez így természetes. Sokáig én sem engedtem, hogy bárki hozzányúljon anyukám cuccaihoz.

– Oké. Készen állsz? – kérdezte Tam, mire bólintottam. Tam lassan kitárta az ajtót.

Ez volt a leggyönyörűbb szoba, amit életemben láttam, világos és barátságos, a vajszerű napfény úgy csordogált lefelé a tárgyakon, mint sűrű tejszín egy finom tortán. Az egyszemélyes heverőt csipkés fehér ágyterítő borította, a fodrok habos hullámokban omlottak le a padlóra. Az ágy mellett álló kerek asztalkán könyv hevert, mellette egy pohár tiszta víz. Por sehol. Minden kifényesítve. Hamuszürke arcú porcelánbabák hevertek a magas párnahalomnak dőlve. Az ablak alatt a sötét faszekrényen elhagyatott játék mackók tárták szét karjukat reményvesztetten. Az üvegtetejű ovális fésülködőasztalon parfümös üvegek, arcfestékek, ékszerek és egy hajkefe sorakozott.

Az ezüst hajkefe még mindig puha volt a csillogó aranyszínű hajszálaktól.

De a legszörnyűbb dolog a sarokban állt: a ház egyetlen tükre; embermagasságú antik darab. Gőgösen hátradőlt az állványon, fáradhatatlanul mindig csak a hajnalt, a napfényt, az alkonyt, a sötétséget, és a szemközti ruhásszekrényt tükrözte vissza.

– Jaj, Mona, ne sírj! – kiáltotta Tam bosszúsan.

– Bocs. Tudom, milyen rossz lehet neked.

– Igen, az volt. De most már sokkal jobb, mert itt vagy velem. Jaj, hagyd már abba! Nem akarom, hogy te is magadba roskadj, mint a többiek.

Azzal kiviharzott a szobából. Egy pillanatig egyedül álltam a szoba közepén. Az ablakhoz mentem és kinéztem. Ott lent vártam Tamet múlt szombaton reggel.

Tehát ebből az ablakból leselkedett.

Sarkon fordultam, felkaptam a skótkockás bőröndömet, és óvatosan becsuktam magam mögött Sadie szobájának ajtaját.