Dickinson, Emily: (Létet előz a Szeretet) ((Love—is anterior to Life) Magyar nyelven)

Love—is anterior to Life
Posterior—to Death
Initial of Creation, and
The Exponent of Breath.

Létet előz a Szeretet
Halálutánt keres
A Teremtésnek — Kezdete
S Lehelet-Exponens.
   
   
   Más megoldás, „Szerelem"-mel:


Élet előtt jár — Szerelem
Halálutánt keres
A Teremtést — az váltja ki
S Lehelet-Exponens.
   
   
   
E.D. versei interpretációra, elemzése sokkal alkalmasabbak, mint lefordításra... Interpretáción nem azt a bennfenteskedő vagy éppen ellenkezőleg gyermeteg szavalást értem, amely elmondja ugyanazt, ami magától is világos a versben, és bölcsen hallgat mind arról, ami nem érthető benne; sem pedig a nagyképű „filozofikus” halandzsázást. Ilyen az irodalmi interpretációk többsége.

Ebben a nyúlfarknyi versben minden többékevésbé érthető, az utolsó sortól eltekintve. De érteni és jól lefordítani az nem ugyanaz. Mindjárt az első szó nyelvet öltöget: nem tudni, „szerelmet” írjunk-e vagy „szeretet”-et. Ez nem csak Emily Dickinson-probléma; a magyaron kívül nem ismerek olyan nyelvet, amelyben két különböző szó volna erre a két fogalomra. (Franciául ha többes számban áll az „amour”, akkor szerelmet jelet, de egyes számban ott is kétértelmű.) A magyar nyelvnek előnye ez, de a fordítás során gyakran hátránya; a kontextusból ki szokott derülni, melyik szót kell használni, de ennek a versnek a kontextusából nem derül ki; valószínűleg mindkét értelemben olvasandó, de legalábbis olvasható. Kétszer is (legalább kétszer) le kell fordítani, ha becsületesek akarunk lenni. Esetleg lehet azt írni, hogy „szeretni”, mondjuk: Szeretni — Létet előz. Vagy: Szerettünk — Létet előz; szerettünk az itt nem múlt idő volna, hanem olyan régies alak, mint a „Siralmas énnéköm tetüled megváltom”, azaz megválnom, megválásom. Nekem ez tetszene, de lehurrognának érte, sokan meg sem értenék, de még az én fülemben is olyasfajta stilisztikai „melegséget” vinne bele a fordításba, amely ellentmondana az eredeti vers látszólagos hideg objektivitásának, amiről legitten szót ejtek. — Még: „Szerettünk — Voltunk előtt": Ez már érthetetlen, meg kell magyarázni: ez a „Voltunk" saját, de a magyar nyelv szelleméből következő „találmányom"; v.ö. „ilyen és ilyen mivoltunk". „Szolga-voltunk, szegény sorunk" (Ady) = szolgai mivoltunk.

A latin eredetű, absztraktabb, „objektívabb”, nem-lírai hangulatú szavaknak angolszász eredetű szinonímájuk helyett való sűrű használata éppen E. Dickinsonra jellemző a leginkább: éppolyan „áruvédjegy” ez az ő versein, mint a nagybetűk és a gondolatjelek gyakran tökéletesen indokolatlan(nak látszó) halmozása. Magyarul ez többnyire utánozhatatlan, bár a „Halálutánt” („a Halál után” helyett) egy kicsit visszairányít az elvontsághoz, akárcsak a „Lét” szó használata, ti. „Élet” helyett — igaz, hogy az inkább csak az azért, mert rövidebb az „Életet”-nél, tehát „odafér”... De ez nem szégyellnivaló. A rím, a ritmus, a prozódia — az úgynevezett „forma" azaz „a nyelvi forma" — megannyi bilincs, de nélkülük a legszebb költői gondolatok sem érnek semmit. Ez az, amit Dilettáns Fordító sohasem fog megérteni, mert Dilettáns Fordítónak nincs füle sem a rímhez, sem a ritmushoz. Olyan ez, mint az az ember, akinek nincs zenei hallása: az olyanból sohasem lesz hegedűs. Legfeljebb „a szürkék hegedőse", de még az sem, hiszen a nyelvi formához még Szabolcska Mihálynak is volt füle...

Hogy mit jelent az utolsó sor, az csak sejthető, de nem világos. Talán ezt: ’A Szeretet/Szerelem a Lélegzet képviselője/támogatója/híve’, azaz nélküle nehéz esetleg lehetetlen volna lélegezni, vagy: ’A Sz. a Lélegzés Hatványkitevője’, azaz meghatványozza, megsokszorozza a lélegzést. Az „exponens” szót magyar olvasó is ismerheti.