Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Dickinson, Emily: (Van számos külvilági Hang,) ((Of all the Sounds despatched abroad,) Magyar nyelven)

Dickinson, Emily portréja

(Of all the Sounds despatched abroad,) (Angol)

Of all the Sounds despatched abroad,
There's not a Charge to me
Like that old measure in the Boughs —
That phraseless Melody —
The Wind does — working like a Hand,
Whose fingers Comb the Sky —
Then quiver down — with tufts of Tune —
Permitted Gods, and me —

Inheritance, it is, to us —
Beyond the Art to Earn —
Beyond the trait to take away
By Robber, since the Gain
Is gotten not of fingers —
And inner than the Bone —
Hid golden, for the whole of Days,
And even in the Urn,
I cannot vouch the merry Dust
Do not arise and play
In some odd fashion of its own,
Some quainter Holiday,
When Winds go round and round in Bands —
And thrum upon the door,
And Birds take places, overhead,
To bear them Orchestra.

I crave Him grace of Summer Boughs,
If such an Outcast be —
Who never heard that fleshless Chant —
Rise — solemn — on the Tree,
As if some Caravan of Sound
Off Deserts, in the Sky,
Had parted Rank,
Then knit, and swept —
In Seamless Company —
   
   
(1862)



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://en.wikisource.org/wiki/ Of_all_the_Sounds_despatched_abroad,

(Van számos külvilági Hang,) (Magyar)

   
Van számos külvilági Hang,
Eggyük — Parancsszavam:
Az Ágak ódon ritmusa —
Dallam, mondattalan —
Ha Szél zenél — zenészi Kéz
Penget az Egeken —
Majd lecikáz — Dalgomolyok —
Nem-tilos Istenek, velem —

Örökség mindez minekünk —
Nem Művészbérremény —
Nem vágd-zsebre-s-usgyi-szaladj
Mint Rabló, mert bár Szerzemény
Nem csaklizza el ujj azt —
Bensőbb az mint a Csont —
Napok-teljességére-Kincs.
S ha őrzi Urna, Hant,
Nem ígérem, hogy sose fog
Játszani víg Porom
Bizarrul ahogy már szokott
Bohó Ünnepnapon,
Mikor száz Szél kereng —
S ajtót ver, furcsa kar,
S a fejünk felett Madarak
Mert ők a Zenekar.

Kívánok Nyári Ág-kegyet
Annak ki Pária
Kihez nem szólt ily — testtelen —
Díszzenét soha Fa,
Mint hogyha nagy Hang-Karavánt
Szel ketté Sivatag
S az Égbe tart,
Majd összeforr —
Egyetlen Társulat —

    
    
Örökség mindez minekünk: feltehetőleg: „minekünk költőknek”; a vers első két sora igazolni látszik ezt az értelmezést: ’a „külső” hangok, azaz a minket körülvevő természeti hangok közül egy sem olyan megbizatás, feladat számomra, mint a faágak között fütyörésző szél melódiája’. Milyen megbizatás? Költői megbizatás, az, hogy írnia kell; fentről jövő, ellenállhatatlan inspiráció nyomása alatt. (A Charge, = Megbizatás, szó azt is jelenti, hogy „teher, tehertétel".)

Emily Dickinson 1862-ben elküldte néhány versét egy szakértőnek, hogy ugyan mondaná már meg neki, hogy hát mit is ér ez az ő költészete. A szakértő azt válaszolta, hogy nagyon eredetiek a versei, éppen ezért érthetetlenek és semmiféle kategórába sem skatulyázhatók be. Mindez tökéletesen igaz, csak ebből nem azt a következtetést vonta le a szakértő, hogy akkor tehát rohanvást ki kell adni E.D. verseit, hanem azt, hogy — közölhetetlenek! Hogy micsoda állatok tudunk lenni mi, okos entellektüelek! Rettegek, mert könnyen meglehet, hogy én is ugyanezt a marhaságot írtam volna E.D.-nak 158 évvel ezelőtt mint  hűdeokos „szakértő"... De ez szerencsére nem térítette el útjáról a szakértőknél okosabb költőnket. A szakértőnek adott válaszaiból és több verséből kiderül, hogy tökéletesen tisztában volt ő saját költészetének értékével, és az elismert költők közé sorolta magát, noha soha többé nem próbálta meg publikálni a műveit, fütyült már ő a publikálásra (savanyú a szőlő? persze, de nem csak azért!), csak írt, írt élete végéig, összesen közel 1800 verset... Kinek írt? Az angyaloknak-e, akikben nyilván nem hitt? Istennek-e, akiben talán hitt a maga módján, de aligha hitte azt, hogy Istent érdeklik az ő versei, bár ki tudja... A vers mindenesetre a „nem-tilos istenekről" beszél, feltehetőleg az ókori görög istenekről, akiknek a nevét egyáltalán nem volt tilos „hiába" azaz „hivatalosan" legitimizált ok nélkül a szánkra venni...

Nem ígérem, hogy sose fog, ti. játszani = vígan verselni tovább  a sírban vagy a hamvvederben. Ez persze vicc, groteszk akasztófahumor, mégis vérfagyasztó. És az a sivatagi Hang-Karaván, amely kettéválik és újra egyesül... ha jól értettem ezt, ami nem biztos, de remélem, hogy jól értettem.  Elképesztő költő, a legelképesztőbb, és nagy. Férfiúi felsőbbrendűségi komplexumom a porban hever.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap