Dickinson, Emily: (A Panoráma-Szeglet —) ((The Angle of a Landscape —) Magyar nyelven)

The Angle of a Landscape —
That every time I wake —
Between my Curtain and the Wall
Upon an ample Crack —

Like a Venetian — waiting —
Accosts my open eye —
Is just a Bough of Apples —
Held slanting, in the Sky —

The Pattern of a Chimney —
The Forehead of a Hill —
Sometimes — a Vane's Forefinger —
But that's — Occasional —

The Seasons — shift — my Picture —
Upon my Emerald Bough,
I wake — to find no — Emeralds —
Then — Diamonds — which the Snow

From Polar Caskets — fetched me —
The Chimney — and the Hill —
And just the Steeple's finger —
These — never stir at all —
   
   
   
(1862 körül)

A Panoráma-Szeglet —
Melyet őrzök lesek —
A Függönyöm s a Fal között
A Rés hol szélesebb —

Mint Zsalué — feszülten —
Toppan szemem elé —
Almafa-Ág csupán —
Ferdén az Ég felé —

Egy Kémény Rajzolatja —
Egy Domb Homloka még —
Szélzászló Ujja — olykor —
De az már — Ritkaság —

Évszakfüggő a Képem —
Az Ág olykor Smaragd,
Hát egy reggel helyette
Csak Gyémánt — Hó — akad

Nekem küldte — a két Sark —
A Kémény — meg a Domb —
A Szélzászló s az Ujja —
Az — állhatatosabb —
   
   
   
A „waiting" az „I wake"-hez, a „feszülten" a „lesek"-hez tartozik, utána pedig az „accost" ige alanya az „Angle of a Landscape", mint ahogyan a „toppan" alanya a „Panoráma-Szeglet".

Hogy a szélzászló karja (vagy szélkakas nyila) miért csak „olykor", „alkalomadtán" látszik, azt nem tudom. Talán többnyire nem látszik ki a ködből; de a vers vége ellentmond ennek: az almafa smaragd színével (vagyis az almájával) ellentétben a kémény, a domb meg a szélzászló iránymutatója „meg se moccan soha". Ez nem is igaz, elvégre a szélzászló vagy a szélkakas forog a szélben. Ez vagy olyan eset, amikor „A nagy Homérosz is el-elszunyókál", vagy pedig éppen ellenkezőleg, elrejtett itt Emily Dickinson valami csalafintaségot, hogy becsapja az olvasót. (Esetleg azért nem forog az a valami a szélben, mert be van rozsdásodva, és azért látszik csak alkalomadtán, mert messze van és csak tiszta időben, alacsony páratartalmú levegőben, és csak napsütésben látszik. Ez ugyan nyakatekertnek eléggé dickinsonosan nyakatekert, de viszont nem absztrakt, nem spirituális és nem kevesetérthetően sokatmondó... tehát nem valószínű.)

Az is meghökkentő, hogy a Gyémántot direkt a két sarkról, az Északiról meg a Déliről hozta neki a hó. „Casket" azt jelenti, hogy koporsó, de szerintem itt kétértelműség van elrejtve: casquette  franciául = „sapka", és ezt vagy tudta Emily vagy angolul is volt ilyen jelentése a casket szónak: tehát a hógyémántot az (Északi meg a Déli) sarki (hó)sapkáról illetve a „sarki koporsókról" hozta el (fetch) költőnk szeme elé a hó (mintha nem forognának az ő gondolatai anélkül is folyton a halál körül...).

Figyelemreméltó, hogy először csak egy szűk résen keresztül kukucskál ki a vers a világnak egy pici, provinciális szeletkéjére, aztán egyszerre csak ott van a Földgolyó mindkét, egymástól húszezer kilométer távolságban levő sarka...

Csodálom, hogy nem írt verset Emily Dickinson az élő-virág-kontra-művirág témára (legalábbis nem tudok ilyenről): az eleve halott művirág tartósabb, „halhatatlanabb" az élő virágnál, mint ahogyan a kémény stb. tartósabb, megrendíthetetlenebb az almánál. (V. ö. a Karinthy-paródiával: „Jaj Istenem, szerkesztő úr, mit tetszik szólni hozzá, hogy az ember meghal"...)