Dickinson, Emily: (Mit nem becsültünk meg, a Nyár,) ((The Summer that we did not prize,) Magyar nyelven)

The Summer that we did not prize,
Her treasures were so easy
Instructs us by departing now
And recognition lazy —

Bestirs itself — puts on its Coat,
And scans with fatal promptness
For Trains that moment out of sight,
Unconscious of his smartness.
   
   
(1883 körül)

Mit nem becsültünk meg, a Nyár,
Könnyű volt kincstárba-tevése
Minket elmentében tanít
Lomha felismerése —

Most nekiáll — Kabátot ölt,
S fürkészi végzetessen
A Trént, amely már messze tűnt,
Nem tudva mily ügyessen.



Az utolsó strófa szó szerint:

Nekigyűrközik — fölveszi a Kabátját,
És fatális gyorsasággal pásztáz[za körbe, feltehetőleg: a vidéket]
Vonatok [?] után amelyek e pillanat(ban) a látómezőn kívül vannak,
Nem lévén tudatában okosságának.

Nem világos, mi veszi fel a kabátját és mi nincs tudatában (saját? vagy másvalaki?) rafináltságának. Ami nekigyűrkőzik és felveszi a kabátját, az valami semlegesnemű dolog (az „it” névmás tanúsága szerint), tehát alighanem a lomha (f)elismerés, az okosság pedig valami hímnemű személy esetleg dolog okossága. Ez a hímnemű valami esetleg a Nyár lehet, annak ellenére, hogy az első versszakban még nőnemű volt a Nyár... (her). Lehet, hogy amikor bőkezűen szórja kincsét, mely[et] könnyű [nem észrevenni?], akkor nőnemű, amikor pedig ügyesen elillan, elszökik előlünk, akkor hímnemű — ??? Nem lehetetlen. (Közönséges beszédben se nem hímnemű, se nem nőnemű az angol summer = nyár szó, minthogy nem személy, hanem semleges nemű, de Emily Dickinson nagyon könnyen személyesít meg akármit ezen a módon.)

(A nyár) lomha felismerése: az, hogy csak lassan, későn ismerjük fel a nyár gazdagságát, pompáját, csak akkor, amikor már éppen elszelel.

A Trént. Az eredetiben: Train, vonatot is jelent. Emily Dickinson korában régóta volt már vonat, mégis azt gondolom, hogy itt nem vonatot jelenthet a szó, bár esetleg rejtőzhet itt ilyen metafora: az eltűnő nyári napok lassanként láthatatlanná váló vagonsorra hasonlítanak.(Gondolhatunk arra is, hogy a vagonsorszerűen eltűnő nyári napok a felnőttkor, az élet tovatűnő éveinek sorát is jelentik; a vers nem utal rá, de ez eléggé kézenfekvő. És lehet, hogy mégsem jelenti ezt, éppen azért, mert ez — kézenfekvő, tehát Emily Dickinson számára túl sztereotíp jelentés volna...)