Dickinson, Emily: (There comes an hour when begging stops)

There comes an hour when begging stops
When the long interceding lips
Perceive their prayer is vain.
"Thou shalt not" is a kinder sword
Than from a disappointing God
"Disciple, call again."
   
   
   
(A vers keletkezésének éve ismeretlen)

A kérés egyszer csak kihagy
Az ajak észreveszi hogy
Imája nem segít.
A „Ne tedd” kevésbé sajog
Mint egy süket Istentől a jog:
„Hívem, hívhatsz megint.”
   
   
   
Egy süket Istentől. Ered.: egy kiábrándító Istentől.

A „Ne tedd” természetesen a Tízparancsolatra utal. De miért sajog (ered.: „kard”) egyáltalán a „Ne ölj” a „Ne lopj”, a „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot”...? Ki van zárva, hogy Emily Dickinsonnak titkos gyilkolhatnékon vagy kleptománián kellett óriási, fájdalmas önmegtagadással úrrá lennie. Ámde szerelmes, az könnyen lehetett valakibe, aki már foglalt (= nős) volt (mellesleg tényleg volt is, név szerint tudható, hogy kibe, de ez ne érdekeljen bennünket, csámcsogjanak rajta az irodalomtörténészek, hiszen azok olvasni köztudomásúan nem tudnak, azért foglalkoznak életrajzi érdektelenségekkel azzal a kisteljesítményű agyukkal). Nem paráználkodni ilyen illetővel, ahhoz már kellhet némi fájdalmas önmegtartóztatás. De még csak nem is kívánni az illetőt (a 10. parancsolat értelmében: „...Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét...” stb.)? Hát ez már tényleg maximalista tilalom; ezt a kívánságot elfojtani magunkban valóban lehet nagyon fájdalmas dolog, ha egyáltalán lehetséges. És mégis: az, hogy imáink süket fülekre találnak Istennél, egyetlen és imádott mentsvárunknál, az már valóban lehet minden gyötrelmek netovábbja. Persze csak annak számára, aki valóban imádja Istent és minden bizalmát csakis Őbelé veti. Ilyen ember kellett hogy legyen Emily Dickinson, annak ellenére, hogy annyi „eretnekséget” és ég-, Biblia-és Istenellenes pimaszkodást tett szupereredeti és gyakran zseniális verseibe.