Dickinson, Emily: (Kanócuk tartották hol ég Nyugat —) ((These held their Wick above the West —) Magyar nyelven)
|
(These held their Wick above the West —) (Angol)These held their Wick above the West — Then waned without disparagement
|
(Kanócuk tartották hol ég Nyugat —) (Magyar)Úgy-ahogy szó szerinti fordítás: Aztán elsorvadt (alighanem: a Rőt szín) lekicsinylés nélkül [is] Először is: kik azok az „Ezek”? Az már túlzás, hogy még ezt sem árulja el a vers. Csak a szerző hagyatékából tudható, hogy egy illető, akire Emily Dickinson mint valami bálványra nézett fel, meghalt épp abban az évben, 1877-ben, és hogy az ő halála inspirálta ezt a verset. „Ezek” tehát = az effajta nagy emberek. Az ilyeneknek köszönhető, látszik mondani a vers, hogy létünk alkonyatában még van némi — lassan kihúnyó — rőt fény. (Lekicsinylés nélkül is: ez valószínűleg azt jelenti, hogy nem azért húny ki a nagy emberek fénye, mert nem ismerik el őket.) Hogy miképpen támogatta azt az immár nem is definiálható borostyán [különös sárgás színe], azt nem tudom, de nagyon szuggeszív és lenyűgöző mindez, a szín-játék miatt is meg annak szimbolikus jelentése miatt is, még ha nem értjük is azt a szimbolikus jelentést. Ez a fogalmilag érthetetlen szuggesztivitás, ez a költészet. Ez is. Ez Emily Dickinson rejtvényköltészete. Ha a versben általánosítást kell látnunk (amint erre mint olvasók hajlamosak vagyunk), ti. ha az Alkony a világ hanyatlását jelenti, azt, hogy a nagy emberek távoztával eltűnik a világ fénye, akkor ez óriási túlzás: a világ számára egyetlen nagy ember sem nélkülözhetetlen. De annál jobb: túlozni jó. A költészet többek között túlzás. Végül úgy eltűnik az alkonypír, mondja Emily Dickinson (ha jól értem), hogy már azt sem tudja szemünk, hogy itt volt-e egyáltalán... Most mégis megkísérlem a lehetetlent: ezt úgy lefordítani, hogy emlékeztessen az eredetire és még tűrhető magyar vers is legyen. Majd le sem nézve elfogyott
|