Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Dickinson, Emily: (To venerate the simple days)

Dickinson, Emily portréja

(To venerate the simple days) (Angol)

To venerate the simple days
Which lead the seasons by,
Needs but to remember
That from you or I
They may take the trifle
Termed mortality!

To invest existence with a stately air,
Needs but to remember
That the acorn there
Is the egg of forests
For the upper air!
   
   
(1858)



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://www.bartleby.com/113/1090.html

(Hogy megbecsüld a köznapot) (Magyar)

Hogy megbecsüld a köznapot
Mely évszakokra mén
Vésd jól kebeledbe
Hogy vagy te vagy én
Vesztünk valamit:
Halandóságot!

Ha létet akarsz mely méltó lánggal ég
Vésd kebeledbe még
Hogy makk van elég
S az — erdő tojása
Mit kikölt az ég!
   
   
   
Halandóságot: halandóság = itt: maga az élet. Ez eredeti, érdekes és tökéletesen igaz paradoxon; de maga az a „felfedezés”, hogy minden egyes nap-pal rövidül hátralevő életünk, az önmagában véve elcsépelt falvédő-igazság. És miért kellene emiatt megbecsülnünk hétköznapjainkat? Hát olyan gyötreles volna az élet, hogy örvendetes dolog elfogyni lassan mint a gyertyaszál, mely elhagyott, üres szobában áll?

Nincs kizárva, de olvashatjuk ezt úgy is, hogy a „halandóság” az nem az „élet”-et jelenti itt, hanem egyszerűen csak azt, amit szó szerint jelent. Ebben az esetben azt mondja ez az első strófa, hogy minden egyes elmúlt nap-pal csökken halandó voltunk, egyre kevésbé vagyunk halandók, mert egyre közelebb és közelebb kerülünk a HALHATATLANSÁGHOZ. (Hogy miért éppen a hétköznapoknak — ered.: egyszerű napoknak — jár ezért megbecsülés? Talán azért, mert a különleges, bonyolult napoknak, pl. az ünnepnapoknak, egyéb előnyökért is jár megbecsülés.)

Ezt a második értelmezést ill. gondolatot támasztja alá a második strófa.

Egyes kiadások elhagyják ezt a második strófát, úgy látszik, annak alapján, hogy a (vagy: az egyik?) kéziraton át van húzva, bár nem világos, hogy ki húzta át és miért. Ha maga szerző törölte, akkor ennek oka talán az, hogy a strófa vége dickinsoni mércével mérve sem pusztán túl bizarr, hanem még a képzavar határát is súrolja: Hogy a makk (= szimbolikusan: az ember, az ember lelke vagy egyénisége) az erdő tojása, az hagyján (bár az is majdnem olyan, mintha azt mondanánk, hogy az elefánt a szárazföld bálnája, vagy hogy a teve a sivatag hajója, azaz nem szemléletes, nem metafora, hanem csak afféle vizenyős metonímia), tehát az még hagyján, sőt még logikus is, elvégre a tojásnak is meg a makknak is az a rendeltetése, hogy új élet fakadjon belőlük. De hogy ez a tojás maga is újabb metafora lesz, „a felső légnek” (the upper air) vagyis az égnek szánt csíra, az már túl sok a poétikai jóból... Pedig a tojásain tyúkanyó módjára üldögélő mennyország képe önmagában véve (ti. a makk nélkül) mellbevágóan groteszk sőt humoros, ironikus kép. Metafizikus blődlizés. De több, mint blődlizés.

A „makk” mi vagyunk: az egyén, vagy az egyén lelke, egyénisége, és az odafönt az égben halhatatlan lesz, ha majd teljesen elfogy a halandóság, ez a mi itteni halandó életünk.

Az 1. strófa 4. sorában az „I” (= „én”, alanyként) helyett egyes kiadásokban „me” (= ugyanaz, nem alanyként) áll. (From you or me = tőled vagy tőle, ti. elvesz valamit (trifle = egy kis csekélységet [!], melynek neve halandóság.”) Itt sem sikerült kiderítenem, hogy vajon a szerző maga változtatta-e az „I”-t „me”-re, vagy pedig valami nagyokos oktatta-e ki belejavításával szerzőnket, hogy az úgy nem jó nyelvtanilag. De ha E.D. maga javította is ki, előszőr mégsem azért írt „I”-t, mert nem tudott elég jól angolul. Miért írta azt, hogy „I”? Szeretném megkérdezni E.D.-tól, de nem lehet, mert ő már a halhatatlanságban van, én meg még nem vagyok ott. Talán valami okból jobban akarta hangsúlyozni az „én”-t, mint a „te”-t (sőt nem is „te”-t, hanem „magát”, „Ön”-t... Versben ugyanis you = inkább „Ön”, mint „te”.) Hogy pusztán azért írt Emily „I”-t (ejtsd: áj), hogy akusztikusan jobban rímeljen a második sorral, azt nem tartom valószínűnek. (Angol fül vagy inkább szem számára „mortality”, ejtsd: móteliti, és „me”, ejtsd: mí, is rímel „by”-jal (ejtsd: báj), tehát így is meg amúgy is három sor rímel egymással. (A fordításban sajnos csak kettő, de ez itt nem főbenjáró fordítói bűn.) (A bűn: fütyülni az ilyesmire.)

Miért az áll, hogy ,tőled vagy tőlem vesznek el a közönséges napok valami csekélységet, aminek neve halandóság’? Hiszen ez több száz millió más emberre nézve is ugyanígy igaz. Nos azért, mert Emily nem csak amúgy általánosságban beszél életről-halálról-halhatalanságról, hanem speciálisan a saját magáéról és valakiéről, aki más verseiben is megjelenik, és akibe költőnk láthatólag szerelmes vagy akihez valami más, ugyancsak fennkölt szellemi-lelki kapcsolat köti. (Lehet tudni vagy sejteni, hogy hívták azt az illetőt, de neve és kiléte-miléte nem kell, hogy érdekeljen bennünket, legeljenek azon az irodalomtörténészek.)

Figyelemre méltó, mennyi minden mondható el sőt mennyi kérdés tehető fel még ilyen nem-zseniális, sőt nem is különösebben jól sikerült vers kapcsán is, ha az a vers olyan eredeti agyból pattant ki, mint az Emily Dickinsoné...

2. strófa, 1. és utolsó sor: a rím szójátékszerű rím: air = 1. arckifejezés, 2.levegő.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap