Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Dickinson, Emily: (Mikor jönnek — jön-e Tavasz —) ((When they come back — if Blossoms do —) Magyar nyelven)

Dickinson, Emily portréja

(When they come back — if Blossoms do —) (Angol)

When they come back — if Blossoms do —
I always feel a doubt
If Blossoms can be born again
When once the Art is out —

When they begin, if Robins may,
I always had a fear
I did not tell, it was their last Experiment
Last Year,

When it is May, if May return,
Had nobody a pang
Lest in a Face so beautiful
He might not look again?

If I am there — One does not know
What Party — One may be
Tomorrow, but if I am there
I take back all I say —
   
   
(1866)

 

........................................ 

I did not tell, it was their last Experiment
Last Year,

Ez a két sor teljesen egyértelműen rossz helyen van kettévágva; így kellene festenie:

I did not tell, it was their last
Experiment Last Year,

mert a páratlan számú sorok mindig négy jambusból állnak, a páros számúak pedig három jambusból. Először azt hittem, hogy talán azért írta így E.D., mert nem szereti az enjambement-t, de a kéziraton látszik ( https://acdc.amherst.edu/view/asc:1328870 ), hogy mi volt az intenciója. Az „Experiment" szó új sorba van írva, a „Last Year" az „Experiment" alá, de egy vonal felküldi az „Experiment" mellé. Hogy a „Last" nagy betűvel van írva, az nem mond ellent ennek: E.D. verseiben nem ritka dolog, hogy nem csak a főnév van nagy betűvel írva, hanem a jelzője is.

Mindazonáltal természetesen nem javítottam bele az angol irodalomtudósok megállapította angol szövegbe, de a fordításban a szerző intenciója és a prozódia egyértelmű logikája szerint vágtam el a sorokat.


Transcription of Emily Dickinson's



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásaen.wikisource.org/wiki/When_they_come_back _%E2%80%94_if_Blossoms_do_%E2%80%94

(Mikor jönnek — jön-e Tavasz —) (Magyar)

Mikor jönnek — jön-e Tavasz —
Én mindig kétkedem
Hogy jöhet-e Virág mikor
A Művészet pihen —

A Vörösbegy vajon s mikor,
Így féltem mindig, aj,
Nem szóltam, ez volt utolsó 
Kísérletük Tavaly,

Hogy Május megjön-e s mikor,
Nem fájt még senkinek
Hogy vajh egy Arcot, gyönyörűt,
Meglát-e újra, meg?

Itt leszek-e — Ki tudja azt
Hogy itt lesz-e — vagy ott
Holnap, ha ugyan itt leszek
Mindent visszavonok — 
  
   
   
E.D. nem csak bizarr, váratlan dolgokat mond, hanem gyakran még szándékosan úgy is fogalmaz, hogy ne legyen világos mondattanilag, hogy mi hova tartozik, és ezáltal még furcsább  legyen és még több fejtörést követeljen az olvasótól... de nem csak ezért: E.D. verseiről szólván valóban van értelme a „versmondat" szónak. Hosszan törtem rajta azt a kemény kobakomat, vajon mit jelenthet az, hogy „Amikor ők v. azok [ti. a költözőmadarak; ez még kemény fejjel is azonnal kitalálható] visszajönnek — ha a Virágzás jön vissza — Én mindig kételyt érzek” (1-2. sor). Mi a csudának kételkedik abban, hogy születHET-e új virágzás, ha egyszer már az effektíve megszületett és ott van az orra előtt? Az igaz, hogy észázadokig az volt a filozófia egyik fő problémája, hogy ami az orrom előtt van, az tényleg van-e, az-e az „objektív” tényhelyzet, de hát ilyen régi dolgot talán mégsem fog „kitalálni” ez a szupereredeti hölgy. Végül „leesett a tantusz”: ez így is olvasható: „HOGY MIKOR jönnek vissza — HOGY VAJON visszajön-E a Virágzás — afelől én mindig kételkedem.” Ami következik, az is eme kételkedő második sor mellékmondata, csak nincs odaírva, hogy „abban IS kételkedem”... Azt ki kell találni, meg kell fejteni. Még a mondattan is sokkírozó itt. Egyetlen valamirevaló költő sem ír a kellemes, hétköznapi, nyelvtanilag fórsriftos stílusban, de Emily Dickinson aztán végképp nem, neki saját külön „nyelvtana” és „mondattana" van. Ezért is hitték azt az okosok, hogy E.D. dilettáns. Tulajdonképpen igazuk volt: E.D. tényleg dilettáns, de zseniális dilettáns, óriási költő.

„mikor A Művészet [... ?]”, ered.: „ha a Művészet egyszer [már]” és most következik egy kifejezés, to be out, és az a kifejezés ezer teljesen különböző dolgot jelenthet angolul. Mondjuk, hogy itt azt jelenti, hogy félre van téve, kiszállt a buliból. És mondjuk, hogy a Művészet itt a virágok virágoztatásának a „művészete”. (Ki a művész? Talán Isten, de ez egyáltalán nem biztos, ha egyszer nincs odaírva...) E.D. attól retteg minden télutón, hogy ha egyszer (ti. tavaly ősszel) felfüggesztették, kikapcsolták ezt a Művészetet, akkor hátha nem lehet majd megint bekapcsolni, ha kell. Az, hogy  évszázadokon át mindig mindig működött, az E. D. számára nem bizonyíték... Nekem is vannak ilyen pihentagyú félelmeim, például azt gondolom, hogy hátha megelőz az ország útján egy autó vagy motorkerékpár, de én azt nem fogom látni a visszapillantó tükrömben, mert egy pillanatra éppen fel lesznek függesztve a fényvisszaverődés optikai törvényei, és emiatt elgázolok valakit; el fogja-é hinni nékem a rendőrség és a bíróság, hogy nem én vagyok a hibás, hanem az optikai törvények ideiglenes felfüggesztése? Ez a dilim (és más hasonlók) még nem öltöttek beteges formát, ezért nem is az őrültek házából írom e sorokat, de azt megmagyarázzák, miért vagyok szerelmes a százvalahány éve halott dilis, excentrikus Emily Dickinsonba. (Bár nem csak ezért.)

„A Vörösbegy vajon s mikor”. Ered.: „Hogy mikor kezdenek” (mit?) „hogy vajon a Vörösbegyek képesek” (könyörgök: mire??!... "Mire, te tökfej?" súgja most nekem Emily Dickinson tőlem légvonalban 9693 és fél kilométer távolságra eső sírjából, „hát nyilván a fészekrakásra, újabb vörösbegyfiókák kiköltésére stb. Ugyan minek kellene ezt odaírnom, ha anélkül is világos, hiszen gyakran még azt sem írom én oda, ami egyáltalán nem világos..." Igaza van!!)

„Ez volt utolsó Kísérletük”. Hát ezt még tantuszom leesése után sem értem, de talán azt jelenti, hogy ’tavaly, amikor az a virágzás, fiókakiköltés stb. utoljára történt, akkor sem valami sztereotip vagy pláne „törvényszerű” rutin volt az, hanem csak „kísérlet”, véletlen szerencse, hogy sikerült... 

Ez groteszk és humoros, de rejtőzhet mögötte sokkal mélyebb gondolat is: 'A világ nem úgy működik, mint valami masina, mint egy előre beprogrammozott számítógép: minden, ami történik, új és meglepő, minden, ami történik, a Teremtés vadonatúj aktusa." A teljesen normális sőt Nobel dijas Bergson filozófus is ilyesmit fog mondani Emily Dickinson után néhány évtizeddel: hogy valamely esemény lehetősége egyáltalán nem előzi meg azt az eseményt, hanem vele együtt születik, ugyanabban a pillanatban; tehát hogy az esemény nem biztos, nem látható, a jövő egyáltalán nem jósolható meg előre. Emily Dicknson korában még ennek inkább az ellenkezőjét szokták volt mondani filozófusok, tudósok, történészek: hogy minden, még a történelem is, valamiféle előre megírt forgatókönyv szerint történik, szigorú és rendíthetetlen törvények szerint, sőt, hogy a jövő már most is létezik, de csak különleges képességű emberek, jósok láthatják (ezt írja Schopenhauer)...

A vers vége: ’Ha holnap még mindig itt leszek, és látni fogom, hogy életemben harminchatodszor is eljött a virágos, vörösbegyes stb. tavasz, akkor majd visszavonom mindazt, amit most itt összehordok nektek, vagy inkább csak úgy saját magamnak.’ Erről eszembe jut a szuperromantikus E.T.A. Hoffmann, aki folyton gúnyolódik a szuperromantizmuson, a sajátján is, elmebajnak tartja, bár nagyon szereti... De E.D. nem olyasmire öltögeti a nyelvét (ha jól értettem a verset, ami egyáltalán nem biztos), amit mások már elcsépeltek, hanem saját szupereredeti, el nem csépelt és el nem csépelhető gondolkodásmódjára és szellemes, provokatív paradoxonaira.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap