Dickinson, Emily: (Élt — halt — élt — halt —) (Could live — did live — 43 Magyar nyelven)

Could live — did live —
Could die — did die —
Could smile upon the whole
Through faith in one he met not,
To introduce his soul.

Could go from scene familiar
To an untraversed spot —
Could contemplate the journey
With unpuzzled heart —

Such trust had one among us,
Among us not today —
We who saw the launching
Never sailed the Bay!

Élt — halt — élt — halt —
Élt — halt — élt — halt —
Mindent mosollyal fogadott
Olyanra bízta lelkét
Kit sosem láthatott.

Otthonos környezetből
Nemjárta helyre ment —
Nekivágott az útnak
Bízó volt szíve bent —

Bízó volt egyikünk hát,
Ki már nem egyikünk —
Láttuk felvonni horgonyt
Elment — de nem velünk!
   
  
   
Az első két sor szó szerint: Élhetett — hát élt is— Halhatott — hát halt is; alany, személyes névmás nem áll ott, így nem is tudható, vajon harmadik személyű-e az alany, ez csak a harmadik strófában fog kiderülni („egyikünk”). A lényege ennek a két sornak nem is az a végletesen komoly de hát végletesen banális közlés, hogy valaki élt és aztán meghalt, hanem a hangzásuk: négy egyszótagú szó, négy hangsúlyos és így mintegy „hosszú” szótag egymás után, mint valami bimm-bamm-bimm-bamm, a mondatszerűtlenség miatt is... A fordítás azt is implikálja szójátékszerűen, hogy az illető „élt-halt valamiért”; ez nincs az eredetiben, de benne lehetne, hiszen legott kiderül, hogy rendíthetetlen bizalommal (Emily Dickinson agyafúrt csűréscsavarásai nélkül, tehetnénk hozzá rosszmájúan...) bízta rá lelkét Istenre vagy Jézusra, hogy az „mutassa be” azt a lelket, vezesse be (ez áll az eredetiben), tudniillik az égi társaságba.

A vers 1858 körül keletkezett.