Dickinson, Emily: (Virág — Hát — ha itt valaki) (Flowers — Well — if anybody 137 Magyar nyelven)

Flowers — Well — if anybody
Can the ecstasy define —
Half a transport — half a trouble —
With which flowers humble men:
Anybody find the fountain
From which floods so contra flow —
I will give him all the Daisies
Which upon the hillside blow.

Too much pathos in their faces
For a simple breast like mine —
Butterflies from St. Domingo
Cruising round the purple line —
Have a system of aesthetics —
Far superior to mine.

Virág — Hát — ha itt valaki
Adhat definíciót —
Fél extázis — fél zavar —
Mellyel a virág lesújt:
Ki felleli a helyet
Melyből jön az ellenár —
Legyen övé százszorszép mind
Mi a domboldalon áll.

Túl sok pátosz küllemükben
Szimpla szívnek mint enyém —
Szent Domingo-lepkefelhők
Körözők a féltekén —
Azoknak esztétikája
Magasabb, mint az enyém.
   
   

   
A vers 1859 körül keletkezett. 

Szent Domingo: Közép-Amerikai hely. — Egyes lepkefajok észak-déli irányban vándorolnak, mint a vándormadarak, több ezer kilométer távolságra is, tehát nyilván felhőkben érkeznek Közép-Amerikából.

Mint nem egy Emily Dickinson versben, emebben is van humor, nem csak filozófia. A humort nem kell magyarázni, de Emily Dickinson rejtett humorát kell, mert ha nem érthetetlen is, könnyen elsiklik felette az olvasó. A magyarázat nem is „lövi le a poént”.

Nos: hogy mi az az ellenár, azt nem tudom, de olyasvalami, ami ellensúlyozza a virágok látványa okozta extázisból és zavarodottságból adódó lesújtó érzést; az eredetiben: amivel a virágok megalázzák az embert. Az a megalázó, hogy nem tudjuk definiálni, hogy mi az az extázis. („Extasy” és „transport” az ugyanaz.) Aki meg tudja mondani, hogy honnan jön (ered.: hogy hol van az a forrás, amelyből jön) enyhítő ellenáradat, költőnk annak cserébe odaadja a domboldal összes százszorszépeit.

A domboldal százszorszépei nem Emily tulajdona, így nem is adhatja oda senkinek. Ez nyilván csak azt jelenti, hogy ,ha valaki megmondja nekem, hogy honnan jön ellenszer a megalázottságunkra, akkor én megeszem a kalapomat'... Első pillantásra így érthető ez.

De „második pillantásra” úgy érthető, hogy: ,ha meg tudnék szabadulni attól a megalázó érzéstől, hogy nem értem, miért lelkesülök fel és miért fog el zavarodottság, nyugtalanság a virágok eklatáns szépségétől, akkor nekem nem volna szükségem virágokra’. Ez meglepő: hát valami Kant vagy Hegel szeretne ő lenni, akik ki sem mozdulnak a lakásukból, talán nem is láttak soha virágot, csak absztrakt, kiagyalt fogalmakkal definiálgatják a szépséget? Ez kevéssé valószínű.

„Harmadik pillantásra” úgy érthető a vers, hogy ,ha a szépség és a belőle fakadó extázis definiálható, agyunkkal felfogható, fogalmakba absztrahálható volna, akkor már nem is volna benne semmi érdekes', azaz éppenséggel nem kell a definíció!

A második strófa megjegyzést fűz ehhez: olyan elképesztően eltúlzott pátosz van a virágok szépségében, hogy az sok az én egyszerű lelkemnek; számomra olyan ez, mintha az a rengeteg virág, amely a szememet döfködi a szépség száz és százezer nyilával, nem csak a domboldalon ágaskodna, hanem a levegőben körözve rohanna le „fenyegetően”, mint azok az exotikus, fantasztikus rajzolatú délszaki lepkék.

Mondani sem kell, hogy Emily Dickinson lelke (és szeme) egyáltalán nem olyan egyszerű. Az én ajtóm előtt is vannak virágok, százszorszép is van, és számomra is felfoghatatlan, hogy miért olyan feltűnően, szinte agresszíven gyönyörű, pedig tulajdonképpen olyan csak, mint egy kocsikerék a kerékaggyal és a küllőivel (bár abban is van esztétikum). Én sem értem, hogy mi az a szépség, és hogy miért van rá szükség a világ fenntartásához. Nem hiszem el Freudnak, hogy a szép nők szépségének célja és értelme pusztán az, hogy megrohanjam őket és gyereket csináljak nekik. Ebben is van valami, jó ötlet, de távolról sem magyaráz meg mindent. Lehet, hogy a százszorszép azért színes és feltűnő, hogy a bogarak megrohanják és „gyereket csináljanak neki” azaz beporozzák a bibéjét. De miért kell ehhez még szépnek is lennie? A svábbogár, a patkány, a penész, sőt a csúnya nő is remekül szaporodik, szépség nélkül is. Egyszóval engem is lenyűgöz a virágok elképesztő szépsége, de akkora érzékenységem nincs, hogy beleszédüljek, mint Emily Dickinson, pláne hogy ilyen agyafúrt himnuszt írjak róla...