Ha „hervadás” ez,
Hadd „hervadjak” azonnal el!
Ha „elmúlás” ez,
Fedjen ily rőt halotti lepel!
Ha „álom” ez,
Ily éjszakán
Jó lehúnyni szemet!
Jó éjt, jó embertársaim!
Egy páva hal ma meg!
(Hattyút is lehetett volna írni páva helyett a fordításban, hogy megtartsuk az alliterációt (Peacock Presumes to die = (egy) páva mer meghalni ma v. feltételezi, hogy meghal ma. Ez szuggesztív volna a „hattyúdal” szó és fogalom miatt; de lehet, hogy a „páva” (peacock) szó nem vagy nem csak az alliteráció miatt áll itt, hanem azért is, mert hagyományosan sok mindent szimbolizál a páva, többek között a halhatatlanságot vagy a feltámadást, újjászületést. Emily Dickinson szereti az effajta szuggesztiókat, de sajnos egyáltalán nem igyekszik akár csak úgy-ahogy világossá, felfedezhetővé tenni őket, mint ahogyan azt sem teszi egyértelművé, hogy mit is kell itt egyáltalán érteni „hervadáson”, „elmúláson” (ered.: „meghaláson") és „álmon” (ered.: „(el)alváson"). A „rőt halotti lepel” azt sugallja, hogy a nap lementére gondolhatott; ez nagyon plauzibilis, de azért mégsem 100%-ig biztos, bár tkp. mindegy, hogy mit „akart mondani a költő"; a lényeg az, hogy mit „mond" a vers, akarva-akaralan. Verseinek nehezen érthető szofisztikáltsága szerintem nem egyértelműen pozitív vonása E. D. költészetének. Én személy szerint nagyon szeretem így is, de azért az én szerelmem mégsem elég a dicsőséghez... Egy kicsit kevésbé érthetetlennek, kevésbé rejtvényszerűnek kellene lennie. Egy költő ne fütyüljön potenciális hallgatóságára.)
(A vers 1859 körül keletkezett)