Dickinson, Emily: Halál volt? Nem: felkeltem én (It was not Death, for I stood up Magyar nyelven)

It was not Death, for I stood up,
And all the Dead, lie down–
It was not Night, for all the Bells
Put out their Tongues, for Noon.

It was not Frost, for on my Flesh
I felt Siroccos–crawl–
Nor Fire–for just my Marble feet
Could keep a Chancel, cool–

And yet, it tasted, like them all,
The Figures I have seen
Set orderly, for Burial,
Reminded me, of mine–

As if my life were shaven,
And fitted to a frame,
And could not breathe without a key,
And ‘twas like Midnight, some–

When everything that ticked–has stopped–
And Space stares all around–
Or Grisly frosts–first Autumn morns,
Repeal the Beating Ground–

But, most, like Chaos–Stopless–cool–
Without a Chance, or Spar–
Or even a Report of Land–
To justify–Despair

Halál volt? Nem: felkeltem én,
S ki Holt, fel nem kel itt —
Éj volt? Nem: ami szólt Harang,
Szólt a Nyelve Delet.

Fagy volt? Nem, hisz járt Bőrömön
Egy Sirokkó-sereg —
Tűz volt? Nem: lett minden tagom
Mint Szentély oly hideg.

S mégis, ízlelni tudtam én,
Mint Kiket láttam ott,
Ott, kiterítve, mereven:
Ön-temetésemet —

Életem lekopasztva
Mint tokba zárva lőn,
Kulcs nélkül fulladoztam is,
Mint holmi Éjfelen —

És megszűnt minden ketyegés —
A Tér bámulni fog —
Vagy Gyilkos fagy — az Ősz jele —
S Talaj már nem dobog —

De mint a Káosz-Fagy örök —
Nincs Árboc, nincs Kiút —
És Földnek Híre sincs —
Mi igazol — Borút

Az utolsó sort nem értem (ered. szó szerint: “Mi igazol — Reménytelenséget/kétségbesést”). Éppen ellenkezőleg azt várnánk, hogy mindez éppenséggel igazolja a reménytelenséget . Be sincs fejezve a mondat. Lehet, hogy a Despair (Reménytelenség, ford.: Ború) szó nem is tárgya a justify (igazol) szónak, hanem csak úgy magában áll (ha ez igaz, akkor nem azt kellene írni, hogy Borút, hanem csak: Ború).

De az is lehet, hogy a vers éppen ellenkezőleg visszájára fordítja saját magát: azt mondja, hogy a Borút azaz a Reménytelenséget, azaz a halál közelségét, semmi sem igazolja. Eszerint szegény életre ítélt költőnk még a halál kellemes közelségétől is meg van fosztva... Hej de sajnálom, olyan szimpatikus lány, szerelmes vagyok belé!

Bármennyire eredeti gondolkozású költő is Emily Dickinson, azt kell hinnünk, hogy halálvágya, a halállal való flörtölése — kordivat, legalábbis részben, ha nem mindenestül is. Vegyük észre: manapság senki sem akar meghalni, mert nem divatos dolog a halál, még a legiszonyúbb országokban, Észak-Koreában, Szíriában sem; sőt nem csak élni akarnak az ottaniak, hanem JÓL élni, magas életszínvonalon... Nem a theokratikus Szaud-Arábiába menekülnek, ahol az Iszlám, az Isteni Törvény az állam törvénye, hanem a csúnya materialista Németországba, Norvégiába... Mert manapság az érték — az anyagi érték. Emily Dickinsonnak aligha hiányozhatott a magas életszínvonal, ez őt mint költőt nem érdekli. Az ugyancsak költő József Attilát már nagyon is érdekelte ugyanez (is) — miért? mert sokszor nem volt benne része: őt nagyon is érdekelte, hogy mások "egész fazékkal esznek"...

De nem baj: ha van mit ennünk, magasabbra törekszünk. Nagyon is jól van ez így.