Madárvisszaszálló idő —
Még két Madár se tán —
Visszanéz épp csak ő.
Eget újrafestő napok,
Agyafúrt Júniusi fok —
Arany-kék-keverő.
Méhbenemcsapó mágia —
Lehetségességed faja
Hiszékenyt nem kimél.
Magok sora tanúskodik —
Mik felcserélt leged lökik
S jön egy félős levél.
Ó, nyári nap Szentsége, te,
Utolsó Áldozás Köde —
Beavatsz új tagot.
Hogy nyelje szent jeleidet —
Te megszentelt kenyeredet
S halhatatlan borod!
A vers érthető, nincs mit magyarázni rajta, de hátha nem mindenki tudja, mi az az első áldozás. Az első áldozás során a nagyobbacska gyerek először veszi magához (nyeli le) a bort és az ostyát (kovásztalan kenyeret), és ezzel avatódik be, ezzel lesz tagja a vallási közösségnek. A vers a nyár, egy-egy költözőmadár stb. ideiglenes visszatérését utolsó áldozásnak, szentségnek nevezi (bár „szentségörő" módon egyúttal mágiának, kis híján becsapásnak, hókuszpókusznak is — de szent hókuszpókusznak...).
(A vers 1859 körül keletkezett)