Dickinson, Emily: Tips for Reading Emily Dickinson (from „Emily Dickinson Museum” https://www.emilydickinsonmuseum.org/)

Emily Dickinson once defined poetry this way: “If I read a book and it makes my whole body so cold no fire can warm me I know that is poetry. If I feel physically as if the top of my head were taken off, I know that is poetry. These are the only way I know it. Is there any other way?” (L342a, 1870)

Reading Dickinson’s poetry often leaves readers feeling exactly this way, because she names so incisively many of our most troubling emotions and perceptions. But often, too, her poetry can make readers feel this way because it baffles and challenges expectations of what a poem should be. “All men say ‘What’ to me” she complained (L271), and many of her readers still cry “What?” in their first encounters with this dense and elusive poetry.

While every reader of Dickinson’s poems has his or her own approach to the poetry, here are some suggestions for getting started on discoveries of her work:

1. Stay open to linguistic surprise. The characteristics that help to make Dickinson’s poetry so intriguing—the absence of titles, her dense syntax, unusual vocabulary, imperfect rhyme schemes, approaches to abstract ideas—can at first seem to obscure rather than illuminate her meaning.

2. Read the poem again. Dickinson begins one well-known poem “Tell all the truth but tell it slant—” (Fr1263). The power of Dickinson’s poetry often comes from her playful but potent sense of indirection. Trying to understand her poetry doesn’t mean solving it like a riddle, but rather coming to recognize its slippery strategies. Read the poem a third time. Set it aside and come back to it. Look at the poem with a friend.

3. Review Major Characteristics of Dickinson’s Poetry (https://www.emilydickinsonmuseum.org/emily-dickinson/poetry/tips-for-reading/major-characteristics-of-dickinsons-poetry/. How does the poem exemplify or confound these characteristics?

4. Set aside the expectation that a poem has to “mean” one thing. A Dickinson poem is often not the expression of any single idea but the movement between ideas or images. It offers that rare privilege of watching a mind at work. The question of how we know anything comes alive as we read Dickinson.

5. Try “filling in the blanks.” Sometimes Dickinson’s syntax is problematic—the poems are so compressed! In lines where a verb or another critical word seems to be missing, what words might create meaning? Don’t feel that there is only one possibility. The variorum editions of her poetry reveal that she often thought of many alternative ways of expressing an idea. Looking at her variant wordings for a poem can help illuminate its possibilities.

6. Don’t try to make the poem “about” Emily Dickinson. Dickinson writes in the lyric style, in which the speaker of the poem is often referred to as “I.” While the poem may represent the view of the poet, it also may not.

7. Look for recurring themes, images, and strategies in Dickinson’s poetry.

8. Get out the dictionary. Emily Dickinson once wrote, “ . . . for several years, my Lexicon was my only companion” (L261). She had an exceptional command of the English language. Look up words that are unfamiliar, or that she uses in unfamiliar ways. Try the new Dickinson Lexicon, an on-line resource that defines all words used in Dickinson’s poetry with definitions from the dictionary she herself owned, Noah Webster’s American Dictionary of the English Language. 

9. Consult a Bible concordance. Dickinson also had an exceptional knowledge of the Bible. Sometimes an unfamiliar word or image may be an allusion to a Biblical passage. A good concordance to use is James Strong’s The Exhaustive Concordance of the Bible, which is keyed to the King James Version, the version that Dickinson read.

10. Read the poem aloud. Poetry is an ancient, oral tradition. Often reading a poem aloud can help to elucidate its meaning. One of Dickinson’s early editors, Mabel Loomis Todd, convinced Thomas Wentworth Higginson (her future co-editor) of the power of Dickinson’s poetry by reading selections aloud to him.

11. Keep reading. Develop new strategies for reading Dickinson—and share them with us!

Below is a short list of poems that provide a good introduction to her work:

Fr122 These are the Days
Fr204 I’ll tell you how the Sun rose
Fr207 I taste a liquor never brewed
Fr260 I’m Nobody! Who are you?
Fr359 A Bird came down the Walk
Fr370 Within my garden
Fr373 This World is not Conclusion
Fr466 I dwell in Possibility –
Fr591 I heard a Fly buzz – when I died –
Fr598 The Brain – is wider than the Sky –
Fr781 Remorse – is Memory – awake –
Fr1096 A narrow Fellow

     
Emily Dickinson egyszer így írta le, hogy mi a költészet: „Ha egy könyvet olvasva olyan hidegség járja át a testemet, hogy nem melegítheti azt fel semmiféle kandallótűz, akkor tudom, hogy költészettel van dolgom. Ha a szó szoros értelmében úgy érzem, mintha lenyesték volna fejem tetejét, akkor tudom, hogy költészettel van dolgom. Csakis ebből tudom meg. Van más mód is megtudni?”

Dickinson verseit olvasva gyakran érez pontosan ugyanígy az olvasó, olyan velőbe hasítóan jeleníti meg ő jó pár emóciónkat, benyomásainkat. De gyakran azért érzez így az olvasó, mert zavarba hozzák, meghökkentik: nem ezt várja a költészettől, nem így képzeli ő el a verseket. „Mindenki azzal jön nekem: ’Micsodaa?!’”, panaszkodik Emily, és számos olvasója ma is így fakad ki: „Micsodaa?!”, ha először kerül szembe ezzel a nehezen megragadható költészettel.

Minden olvasó a maga sajátos módján közelít a költészethez, mindazonáltal álljon itt néhány általános érvényű javaslat, hogy hogyan érdemes nekiállni Emily Dickinson felfedezésének.

1. Állj készen nyelvi meglepetések befogadására. Azok a vonások, amelyek oly izgalmassá teszik Dickinson költészetét — cím hiánya, összetömörített, kihagyásos mondatszerkezetek, ritka szavak használata, nemtökéletes ritmusalakzatok, absztrakt fogalmak halmozása — eleinte inkább elködösítik mintsem megvilágítják a jelentést. 

2. Olvasd el a verset még egyszer. Dickinson egyik híres verse így kezdődik: „Az igazat! De járd körül!” Dickinson verseinek erőssége gyakran abban áll, hogy játékosan, de rendíthetetlenül  halad előre — kerülőutakon... Megértésükhöz nem rejtvényfejtés szükséges, hanem az, hogy rájöjjünk, miben áll egy-egy vers trükkös két- sőt többértelműsége. Olvasd el a verset harmadszor is. Tedd félre és vedd elő megint. Olvasd el egy barátoddal együtt.  

(...)

4. Ne reméld, hogy a vers egyetlen valamit fog jelenteni.   Dickinson-vers  gyakran nem egyetlen gondolat („mondanivaló”) kifejezése, hanem gondolatok vagy képek közötti mozgás, helyváloztatgatás. Abban a ritka privilégiumban van részünk, hogy bepillanthatunk egy agyba, működése közben.

5. Próbáld meg „bele-belegondolni a versbe, ami hiányzik belőle”. Dickinsonnál olykor hoppon marad a mondattan — annyira rövidre van összetömörítve a vers! Milyen odaképzelt szavak jelenthetnek valamit olyan sorokban, amelyekben hiányozni látszik egy ige vagy más fontos szó? Ne abból indulj ki, hogy csak egy lehetőség van. Verseinek jegyzetes és kommentált kiadásaiból látszik, hogy gyakran próbálkozott ő valamely idea különböző lehetséges kifejezéseivel. Ha figyelembe vesszük egy-egy vers különböző változatainak különböző megfogalmazásait,  az segít a jelentéslehetőségek keresgélésében.

6. Ne akard okvetlenül Emily Dickinson személyét „öltöztetni fel” a verssel.  Az ő stílusa lírikus stílus, márpedig abban gyakran egyes szám első személyben beszéltetik a vers főszereplőjét. A vers tükrözheti szerzője álláspontját, de ez nincs mindig így.

7. Vedd figyelembe, milyen témák, képek és kifejezésmódok bukkannak fel újra meg újra Dickinson verseiben.

8. Forgasd a szótárt! Emily Dickinson írja: „... évekig a Lexikon volt egyetlen társam.”

9. Használj Biblia-konkordanciát (pl. ezt: http://biblia.biblia.hu/) !

10. Olvasd el a verset fennhangon. A költészet ősi szájhagyományban gyökerezik. Hangos felolvasása gyakran segít jelentése kibogozásában (...)

11. Olvass és olvass és olvass. Dolgozz ki új Dickinson-olvasási módszereket és oszd meg őket  velünk!

Dickinson életművébe való bevezetésnek íme néhány verscím, egy maroknyi olvasnivaló:

Madárvisszaszálló idő —
Halld csak a Nap hogyan kelt —
Gyöngybe vájt kelyhekből iszom; ugyanaz más fordításban: Sosem erjesztett szeszt nyelek
Én senki vagyok! Te ki vagy? ugyanaz: Én Senki vagyok! Maga ki?
Madár jött az úton; ugyanaz: Előttem egy Madár
Kertemben csöpp Madár robog
Világunk nem a Végszó
A Lehetőségben lakom —
Halódva hallom, légy donog; ugyanaz: Hallottam – halva – a Szobám Csendjén Légy zümmögött
Tágasabb mint az Ég — az Agy —
Éber emlék a bűntudat
Egy vékony fickó a fűben; ugyanaz: Fele Barátot rejt a Fű

.............................................................................

Miután a fenti szöveget lefordítottam és feltöltöttem, elolvastam az első nekifutásra ajánlott legelső verset, a „Madárvisszaszálló idő”-t, mind az eredetit, mind saját fordításomat, mind azt, amit én magam kanyarítottam alája annakidején, és elképedtem saját magamon. Azt írtam ugyanis akkor, mindössze egy vagy két évvel ezelőtt, hogy „A vers érthető, nincs mit magyarázni rajta”. Most fogalmam sincs róla, mit értettem én akkor olyan jajde jól rajta. Most, újraolvasva Emily Dickinsont és saját magamat, egy csomó dolgot nem értek... A „lényeget”, az alapszituációt, azt persze értem: délre költöznek a költözőmadarak, de egy-két madár visszajön, nem megy velük, mert megtéveszti őket a júniust utánzó vénasszonyok nyara. (Nem tudom, van-e ilyesmi a való világban, de ha ezt írja Emily, akkor le merném fogadni, hogy tényleg van, az ő való világában mindenesetre, és nekem az is elég.) De ez csak az alapszituáció; van itt még mindenféle részlet is. És mint nem emlékszem melyik festő mondta,  „Az Úristen a részletekben lakik” — tehát ami lényeges, az éppen nem a lényeg...

Sőt! Még az sem érthető, mit jelent az, hogy „érteni”. Nem csak ilyen verseket érteni, hanem általában.  Ezt jelenti-e: ,Képesnek lenni lefordítani parasztosan egyszerű nyelvre’? Ha lefordítható volna, akkor eleve úgy kellett volna elmondani, fölösleges volt ezoterikus versbe kódolni, hát nem?...

Az áll a Bibliában, hogy  „Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.”  De maga a Biblia többnyire egyáltalán nem beszél ilyen parasztos egyszerűséggel... ha úgy beszélne, fölösleges volna minden Bibliamagyarázat, minden teológia.

Hajdan az emberek százmilliói számára tökéletesen érthető volt, miért esnek le a tárgyak a földre:”Hát azér’, mer’ nehezek.” Aztán jött egy hibbant alak, és azt mondta, hogy ő ezt egyáltalán nem érti: Miért esik le az alma, ha elengedi? Miért nem marad a levegőben? Elvégre nem lökte lefele semmi! Azóta nem lehet megérteni, hogy mitől esik le... (Csak az tudható, hogy milyen gyorsan esik le.) Ez a tökkelütött alak Newton volt, a tudomány egyik legnagyobb óriása. De ezzel is csak a levegőbe beszélek, mert fogalmam sincs róla, mi az, hogy tudomány, mi az, hogy nagy, és főleg mi az, hogy „leg”...

Egyszer azt olvastam a Ludas Matyiban F. L. aforizmái között, hogy „Megérteni csak azt lehet, ami hasonlít valamire.” Csudát, nem lehet azt se. De azért nagy meglátás ez, nincs benne semmi vicc, teljesen komoly. Az, hogy a világegyetemnek nincs centruma és nincs határa, pedig nem végtelen (ilyeneket mond ma a tudomány), az lehet igaz, de megeszem a kalapomat, ha ezt valaki érti. Nem érti azt az sem, aki rájött, csak leírja „igaz”, megcáfolhatatlan matematikai krikszkrakszokkal. Azért nem érti, mert ez nem hasonlít semmi olyasmire, ami folyton az orrunk előtt van. Lehet, hogy a költők azért szeretik a hasonlatokat, a metaforákat, az olyan szavakat, amelyeknek semmi közük egymáshoz de ugyanazzal a betűvel kezdődnek vagy rímelnek egymással, satöbbi, mert ilyen abszurd módokon akarják megérteni a normális emberek számára egyszerű, magától értődő dolgokat.

Miért abszurd? Valaha nem tartották abszurdnak az olyasfajta orvosi szabályokat, hogy pl. a kéz alakú gyógynövényekkel a kéz betegségei gyógyíthatók. Ez tényleg sokkal kézenfekvőbb, mint lenyelni néhány latin halandzsanevű tablettát vagy ultrahangokat suttogni a kéz fülébe... Hogy a kézalakú növény nem gyógyítja meg, az ultrahang pedig meggyógyítja, az más kérdés. De az a kézalakú növény, az sokkal szebb, sokkal költőibb, sokkal emberibb dolog volt...

......    

A fordító köszönetet mond az Emily Dickinson Museumnak a szöveg átvételének engedélyezéséért.