Domingo, Eunice-Grace: Szimbolizmus (Symbolism Magyar nyelven)

Unmentioned strangers whisper sweet nothings in my ear,
Formidable enemies with intentions so unclear.
I am forced to sit down, to listen and respect
Their unceremonious chatter and values they reject.
 
One wears a halo, glowing like the future:
White robes, golden smile -- heavenly composure.
This one’s got vows and rules that I must follow:
Ways of ensuring that I have a tomorrow.
 
The other has horns that terrify and fascinate
He has derelict feelings he wants me to reciprocate.
Heavy opinions on easy-way-outs and the anatomy of my                                                           heart,
Telling me what I truly desire within the crevices of my art.
 
An angel and a devil: utter sin and petty grace,
Both have come to visit me --
 
Both strangers wear my face. 

Két nevenincs fülembe édes semmiségeket hallat,
Két ádáz ellenség, nem tudni, mit akarnak.
Le kell ülnöm és áhitattal figyelnem
Csevegésüket az értékek az értékek ellen.
 
Egyiken fénykör, izzó mint a jövő:
Fehér leplek, aranymosoly – az ég arca ő.
Emennek szavai szabályokról szólnak:
Ha követem őket, biztos a holnap.
 
A másiknak szarva van, rémiszt és csalogat
Bitang vágyaival, hogy kövessem azokat.
Leleplezi szívem kibúvóit, egész anatómiáját,
Megmondja, mi bújja művészetem hasadékos táját.
 
Egy angyal, egy ördög: nyílt bűn és pitiáner malaszt,
Mindkettő meglátogatott – –
 
Az arcuk az arcom: mindkét idegen viseli azt.