Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Donne, John: Az évforduló (The Anniversarie Magyar nyelven)

Donne, John portréja

The Anniversarie (Angol)

            All Kings, and all their favourites,

            All glory of honor, beauties, wits,

The Sun it selfe, which makes times, as they passe,

Is elder by a yeare, now, then it was

When thou and I first one another saw:

All other things, to their destruction draw,

            Only our love hath no decay;

This, no to morrow hath, nor yesterday,

Running it never runs from us away,

But truly keepes his first, last, everlasting day.

 

            Two graves must hide thine and my coarse1,

            If one might, death were no divorce,

Alas, as well as other Princes, wee

(Who Prince enough in one another bee,)

Must leave at last in death, these eyes, and eares,

Oft fed with true oathes, and with sweet salt teares;

            But soules where nothing dwells but love

(All other thoughts being inmates) then shall prove

This, or a love increased there above,

When bodies to their graves, soules from their graves

                                                           remove.

 

            And then wee shall be throughly blest,

            But wee no more, then all the rest;

Here upon earth, we’are Kings, and none but wee

Can be such Kings, nor of such subjects bee;

Who is so safe as wee? where none can doe

Treason to us, except one of us two.

            True and false feares let us refraine,

Let us love nobly, and live, and adde again

Yeares and yeares unto yeares, till we attaine

To write threescore: this is the second of our raigne.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.portablepoetry.com/poems

Az évforduló (Magyar)

Királyok s kurtizánjaik,

rang, báj, ész minden fénye itt,

s a nap, mely a múló évszakokat

teremti, most egy évvel korosabb,

mint mikor megláttál s megláttalak:

minden a pusztulás felé halad,

csak szerelmünk nem lesz halott;

nem ismer holnapot, sem tegnapot,

bárhogy rohan, számunkra közeli:

első, végső, örök ünnepnapját üli.

 

Két sír lesz, mely minket bezár,

egyben nem válás a halál.

Ó, jaj, mint más fejedelmek, magunk,

kik egymásban fejedelmek vagyunk,

vakok leszünk holtan és süketek,

bár esküs édes-sós könny éltetett;

de lelkünk, hol a vágy az úr,

s más érzelmek csak bérlők, megtanul

így élni, vagy nő ott fent vágya még,

ha testünk sírba száll, s lelkünk sírból kilép.

 

Ott boldogok leszünk megint,

de csak úgy, mint a többi mind;

most királyok vagyunk, s nem látható

itt lenn több ily király s alattvaló.

Van-e nálunk sebezhetetlenebb,

ha árulónk csak egyikünk lehet?

Távozzanak félelmeink,

szeressünk méltón, s nőjön éveink

száma, míg tollunk hatvanat jegyez:

uralmunknak csak a második éve ez.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap