Drinkwater, John: Előttem jártok (Who were before Me Magyar nyelven)

Long time in some forgotten churchyard earth of Warwickshire,

My fathers in their generations lie beyond desire,

And nothing breaks the rest, I know, of John Drinkwater now,

Who left in sixteen-seventy his roan team at plough.

And James, son of John, is there, a mighty ploughman too,

Skilled he was at thatching and the barleycorn brew,

And he had a heart-load of sorrow in his day,

But ten score of years ago he put it away.

Then Thomas came, and played a fiddle cut of mellow wood,

And broke his heart, they say, for love that never came to good…

A hundred winter peals and more have rung above his bed –

O, poor eternal grief, so long, so lightly, comforted.

And in the gentle yesterday these were but glimmering tombs,

Or tales to tell on fireside eves of legendary dooms ;

I being life while they were none, what had their dust to bring

But cold intelligence of death upon my tides of Spring ?

Now grief is in my shadow, and it seems well enough

To be there with my fathers, where neither fear nor love

Can touch me more, nor spite of men, nor my own teasing blame,

While the slow mosses weave an end of my forgotten name.

Egy elfeledett temető, Warwickshire-i talaj:

az őseim pihennek ott, örökre vágytalan.

John Drinkwater is ott pihen: szántáskor hagyta itt

egyezerhatszázhetvenben aranydereseit.

Oda tették Jamest, John fiát, erős szántóvetőt,

ügyesen zsúpolt, és nehéz, jó árpasöre főtt,

szivén örökké bánat ült, nehéz kő nyomta őt:

ezt is lerázta azután, jó kétszáz év előtt.

Jött Thomas: faragott megért, jó fából hegedűt,

szíve hasadt, s míg szeretett, soha fel nem derült.

Zúgott száz s még több tél-harang halott-ágya felett,

ó, bánat, örökkévaló, ó, könnyű enyhület.

Szép tegnapomban mindez itt derengő sírcsoport

s legendás sorsok esteli, mesés regéje volt.

Én élek és ők nincsenek, mit is adtak nekem?

A halál hűvös tudatát forrásvizeimen.

Most árnyam szenved s jó, hogy ím atyáimmal vagyok,

szerelmek, rettegések és gonosz indulatok

vagy önzőn kínzó vétkeim már nem érintenek,

míg ellepik tompa mohák elsüllyedt nevemet.