Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Du Bois, W. E. B.: A Litany of Atlanta

Du Bois, W. E. B. portréja

A Litany of Atlanta (Angol)

(Done at Atlanta, in the Day of Death, 1906.)
 
  O silent God, Thou whose voice afar in mist and mystery hath left our ears an-hungered in these fearful days -     
   Hear us, good Lord!         
 
  Listen to us, Thy children: our faces dark with doubt are made a mockery in Thy sanctuary. With uplifted hands we front Thy heaven, O God, crying:    
    We beseech Thee to hear us, good Lord!  
 
  We are not better than our fellows, Lord, we are but weak and human men. When our devils do deviltry, curse Thou the doer and the deed: curse them as we curse them, do to them all and more than ever they have done to innocence and weakness, to womanhood and home.
    Have mercy upon us, miserable sinners!  
 
  And yet whose is the deeper guilt? Who made these devils? Who nursed them in crime and fed them on injustice? Who ravished and debauched their mothers and their grandmothers? Who bought and sold their crime, and waxed fat and rich on public iniquity?         
    Thou knowest, good God! 
 
  Is this Thy justice, O Father, that guile be easier than innocence, and the innocent crucified for the guilt of the untouched guilty?     
    Justice, O judge of men!
 
  Wherefore do we pray? Is not the God of the fathers dead? Have not seers seen in Heaven’s halls Thine hearsed and lifeless form stark amidst the black and rolling smoke of sin; where all along bow bitter forms of endless dead?           
    Awake, Thou that sleepest!
 
  Thou art not dead, but flown afar, up hills of endless light, thru blazing corridors of suns, where worlds do swing of good and gentle men, of women strong and free—far from the cozenage, black hypocrisy and chaste prostitution of this shameful speck of dust!        
    Turn again, O Lord, leave us not to perish in our sin!     
 
  From lust of body and lust of blood
    Great God, deliver us!
 
  From lust of power and lust of gold,         
    Great God, deliver us!      
 
  From the leagued lying of despot and of brute,    
    Great God, deliver us!
 
  A city lay in travail, God our Lord, and from her loins sprang twin Murder and Black Hate. Red was the midnight; clang, crack and cry of death and fury filled the air and trembled underneath the stars when church spires pointed silently to Thee. And all this was to sate the greed of greedy men who hide behind the veil of vengeance!       
    Bend us Thine ear, O Lord!          
 
  In the pale, still morning we looked upon the deed. We stopped our ears and held our leaping hands, but they—did they not wag their heads and leer and cry with bloody jaws: Cease from Crime! The word was mockery, for thus they train a hundred crimes while we do cure one. 
    Turn again our captivity, O Lord!
 
  Behold this maimed and broken thing; dear God, it was an humble black man who toiled and sweat to save a bit from the pittance paid him. They told him: Work and Rise. He worked. Did this man sin? Nay, but some one told how some one said another did—one whom he had never seen nor known. Yet for that man’s crime this man lieth maimed and murdered, his wife naked to shame, his children, to poverty and evil.
    Hear us, O Heavenly Father!       
 
  Doth not this justice of hell stink in Thy nostrils, O God? How long shall the mounting flood of innocent blood roar in Thine ears and pound in our hearts for vengeance? Pile the pale frenzy of blood-crazed brutes who do such deeds high on Thine altar, Jehovah Jireh, and burn it in hell forever and forever! 
    Forgive us, good Lord; we know not what we say!         
 
  Bewildered we are, and passion-tost, mad with the madness of a mobbed and mocked and murdered people; straining at the armposts of Thy Throne, we raise our shackled hands and charge Thee, God, by the bones of our stolen fathers, by the tears of our dead mothers, by the very blood of Thy crucified Christ: What meaneth this? Tell us the Plan; give us the Sign!
    Keep not thou silence, O God!
 
  Sit no longer blind, Lord God, deaf to our prayer and dumb to our dumb suffering. Surely Thou too art not white, O Lord, a pale, bloodless, heartless thing?   
    Ah! Christ of all the Pities!
 
  Forgive the thought! Forgive these wild, blasphemous words. Thou art still the God of our black fathers, and in Thy soul’s soul sit some soft darkenings of the evening, some shadowings of the velvet night.  
  But whisper—speak—call, great God, for Thy silence is white terror to our hearts! The way, O God, show us the way and point us the path.    
  Whither? North is greed and South is blood; within, the coward, and without, the liar. Whither? To death?
    Amen! Welcome dark sleep!         
 
  Whither? To life? But not this life, dear God, not this. Let the cup pass from us, tempt us not beyond our strength, for there is that clamoring and clawing within, to whose voice we would not listen, yet shudder lest we must, and it is red, Ah! God! It is a red and awful shape.          
    Selah!
 
  In yonder East trembles a star.       
    Vengeance is mine; I will repay, saith the Lord!
 
  Thy will, O Lord, be done! 
    Kyrie Eleison!        
 
  Lord, we have done these pleading, wavering words.      
    We beseech Thee to hear us, good Lord!  
 
  We bow our heads and hearken soft to the sobbing of women and little children.
    We beseech Thee to hear us, good Lord!  
 
  Our voices sink in silence and in night.      
    Hear us, good Lord!         
 
  In night, O God of a godless land!
    Amen!
 
  In silence, O Silent God.    
    Selah!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bartleby.com

Atlantai litánia (Magyar)

(Elmondatott Atlantában a harag napján, 1906-ban.)
 
  Ó, néma Isten, kinek ködben és titokban rejtőző hangjára éhezünk e félelmes napokban.
    Hallgass meg, jóságos Úr!
 
  Hallgass ránk, gyermekeidre: kételytől sötét arcunk gúny tárgya a te szentélyedben. Felemelt kézzel fordulunk eged felé, ó, Isten és kiáltjuk:
    Esdeklünk, hallgass meg, jóságos Úr!
 
  Nem vagyunk jobbak, mint felebarátaink, Uram, gyenge földi emberek vagyunk csak. Ha a mi ördögeink ördögi dolgokat követnek el, átkozd meg a tettest és a tettet: átkozd meg őket, amint mi megátkozzuk őket, kövesd el rajtuk mindazt, sőt még többet, mint amit ők elkövettek a mi ártatlanságunk és gyöngeségünk ellen, asszonyainkon és otthonainkon.
    Könyörülj rajtunk, szerencsétlen bűnösökön!
 
  De kié a nagyobb vétek? ki teremtette ezeket az ördögöket? Ki táplálta őket bűnnel és etette őket igazságtalansággal? Ki rabolta el és gyalázta meg anyjukat és nagyanyjukat? Ki kereskedett bűneikkel és lett kövér és gazdag az országos gyalázaton?
    Te tudod, jóságos Isten!
 
  Ez a te igazságod, oh Atyánk, hogy a csalás könnyebb, mint az ártatlanság, és hogy az ártatlant feszítik meg a sértetlen csalónak csalásai miatt?
    Igazságosság, ó emberek bírája!
 
  Miért imádkozunk? Nem halt-e meg atyáink Istene? Látnokaink nem látták-e az ég csarnokaiban a Te felravatalozott élettelen alakodat, a bűn fekete gomolygó füstjében, számtalan halottak keserűn vádoló alakja közepette?
    Ébredj fel, Alvó!
 
  Nem haltál meg, csak eltűntél, messze, végtelen fényű dombokon, tündöklő napok folyosóin át, nemes és jó férfiak, erős és szabad nők világába tűntél - messze az álnokságtól, fekete képmutatástól és gyalázatától e szégyenletes pornak.
    Térj vissza, ó, Uram, ne hagyj elpusztulni bennünket a mi bűneinkben!
 
  A test kéjétől és a vér kéjétől
    szabadíts meg nagy Isten!
 
  A hatalom kéjétől és az arany kéjétől
    szabadíts meg nagy Isten!
 
  A zsarnoknak és az erőszakosnak hazugságától
    szabadíts meg, nagy Isten!
 
  Egy város vajúdott, Urunk, nagy Isten, és ágyékából gyilkosság és gyűlölet fakadt. Vörös volt az éjfél, lárma, halálsikoly és dühös ordítás töltötte be a levegőt és reszkettette meg a csillagokat, mialatt templomaid tornyai némán mutattak Feléd. S mindez azért volt, hogy kielégüljön a kapzsiak kapzsisága, akik a bosszú leple mögé bújnak.
    Hajlítsd hozzánk füledet, ó Uram!
 
  A sápadt, néma reggelben nézzük a tettet. Betömtük fülünket és visszatartottuk remegő kezünket, de ők fejüket rázták és teliszájjal kiabálták: ne bűnözzetek többé! Gúny volt a szavuk, hiszen ők száz bűnt követnek el, amíg mi egyet gyógyítunk.
    Vess véget fogságunknak, ó Uram!
 
  Nézd, ami itt fekszik, összetörve és megcsonkítva; édes Istenünk, szegény feketebőrű férfi volt ez valaha, dolgozott és izzadt, hogy valamit félretegyen sovány béréből. Azt mondták neki: ha dolgozol, sokra viszed. Dolgozott. Bűnözött ez az ember? Dehogy! De valaki azt mondta, hogy hallotta, hogy egy harmadik elkövetett valamit - valaki, akit ő sohasem látott és nem ismert. Ennek az embernek a bűne miatt fekszik most itt ez a férfi, megcsonkítva és meggyilkolva, felesége kiszolgáltatva a gyalázatnak, gyerekei az ínségnek és a csábításnak.
    Hallgass meg, ó égi Atyánk!
 
  Nem érzed e pokoli igazságszolgáltatás bűzét, ó, Uram? Meddig tűröd, hogy az ártatlan vér dagadó hulláma Hozzád kiáltson és szíveinkben bosszúért sikoltson? Gyűjtsd össze őrjöngő tetteit e vérszomjas vadaknak, akik oltárod előtt cselekszenek effélét, Seregek Ura, és égesd el ezeket a pokolban mindörökre!
    Bocsáss meg nekünk, jóságos Urunk! nem tudjuk, mit beszélünk.
 
  Meg vagyunk zavarodva, őrült és vad gondolataink vannak, mert kigúnyoltak, bántanak és gyilkolnak bennünket; trónod lépcsőin emeljük fel megbilincselt kezünket és kérdünk Téged, Isten, elrabolt atyáink csontjaira, halott anyáink könnyeire, megfeszített Krisztusod vérére: mit jelent ez? Tárd fel a tervet; adj nekünk jelt!
    Ne hallgass tovább, ó Isten!
 
  Ne ülj tovább vakon, Úristen, siketen imáinkkal és némán a mi néma szenvedéseinkkel szemben! Talán csak nem vagy fehér, ó, Urunk, sápadt, vértelen és szívtelen?
    Ó irgalom Atyja!
 
  Bocsásd meg gondolatainkat! Bocsáss meg a vad káromló szavakért! Mégis a mi fekete atyáink Istene vagy te, s lelkedben van valami az este lágy sötétjéből, az éjszaka bársony álmaiból.
  De suttogj, szólj, beszélj, nagy Isten, mert hallgatásod sápasztó félelem a mi szívünknek! Az utat ó, Uram, mutasd meg nekünk az utat, és jelöld meg nekünk az ösvényt.
  Hová? Északon kapzsiság és Délen vér; emitt gyávaság, amott hazugság. Hová? A halálba?
    Ámen! Légy üdvöz, sötét álom!
 
  Hová? Az életbe? De ne ebbe az életbe, édes Istenünk, ne ebbe. Hadd muljon el tőlünk ez a pohár, ne tedd túlságos próbára erőnket, mert fültépő zsivaj van bennünk, amit nem akarunk hallani, mert borzadunk tőle és vörös, ah Uram, félelmetes vörös alakokat látunk.
    Szelah!
 
  Távol keleten egy csillag remeg.
    Enyém a bosszú, enyém a megtorlás, szól az Úr!
 
  Legyen meg a te akaratod!
    Kyrie eleizon!
 
  Pörlekedő szavakkal beszéltünk hozzád, Urunk.
    Esdeklünk, hallgass meg minket, jóságos Urunk!
 
  Szavunk némaságba és éjbe fúl.
    Hallgass meg minket, jóságos Urunk!
 
  Egy istentelen ország éjébe, ó Istenünk!
    Ámen!
 
  Némaságba, ó néma Isten!
    Szelah!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. A.

Kapcsolódó videók


minimap