Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Duncan, Robert: Perszephoné (Persephone Magyar nyelven)

Duncan, Robert portréja
Kodolányi Gyula portréja

Vissza a fordító lapjára

Persephone (Angol)

"We have passed the great Trauma.
These wounds disclose our loss."

memory: fairfields of mourning,
maimed winter, wheel and hoofhammed weeds,
bare patches of earth. We heard rumor of rape
among the women who wait at the wells with dry urns,
talk among leaves and among the old men
who sift tin cans and seashells searching for driftwood
to make fires on cold hearthstones. Stone hearts
and aretieres harden to stone.
This sound of our mourning, wailing of reeds,
comes over the ice and the grey wastes of water.
We listen: it shrieks thru the ruins of cities,
whistles in shellholes
and freezes like ether in our lungs.

Shades falling under the oakshadow... shade upon shade
intent with their sorrow. The lust of such sorrow
listless, moving over the leafmold,
footmolded and hoofmolded, spoors of past violence.
From such clay and our roots writhe, sucking the life
from corpsemold and footclay
and mold of skull rooting.

"Spore - spotted Onan, baldheaded, trickling with seed,
moved among us, or troops of swift women pursuing the leopard
passd. The quite unbroken, dark beneath dark
branches spotted with light; or a flute in the morning
made truce, awakening the leaves like birds.
We shot green from the bark to fluite music,
moving out from the trunk in a dream.

The sun was like gold on my body,
roots in the cold dark below me and arms
from the slender trunk showered in gold light and shadows,
fingers green seeking the sun.

Lost, lost such peace, and Persephone lost.
Last dream brought silence,
silent thread of death-threatening dream.

We remember in symbols such violence:
the splintering of rock, the shock of the trauma,
in which she was taken from us. Shade
falls under the shadow... shade upon shade.
Spotted with bonewhite, splinter of driftwood,
the bark wet with terror, no sleep,
only waiting. Only we wait, our wounds barely heald
for the counterattack before sunrise.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://prezi.com

Perszephoné (Magyar)

„Túljutottunk a nagy Traumán.
Sebeinkből az elvesztett tátong."

emlékezet: reggel messzi mezeje,
megcsonkított tél, kerék, patatiporta gaz,
puszta föld foltjai. Hallottuk elrablása hírét
a kutaknál kiszáradt kancsókkal vízért összegyűlt asszonyoktól,
hallottuk beszélni levelek s öregemberek közt
akik lyukas vödrökön, kagylóhéjakon szitálják át a vizet
uszadékfáért, hogy tüzet rakhassanak a kihűlt köveken.
Kőszívek, kővé kérgesült erek.
Gyászunk hangja, íme, nádak jajongása,
száll a jég és a víz szürke pusztaságai felett.
Hallgatjuk: városok romjai közt sivít,
fütyül lyukas kagylóhéjban,
megfagy tüdőnkben, mint az éter.

Árnyak esnek a tölgy árnyékára... árny árnyon,
csak gyászukra figyelnek. Micsoda gyász lankadt
kéje a málló avaron, lábtiporta,
patatiporta avaron, régi küzdelem nyomán.
Micsoda televényből vonaglanak fel gyökereink, málló hullákból
szívják fel az életet, letaposott televényből,
gyökeret hajtó, mállott koponyákból.

Spóráktól hímes Onán járt erre régen, ömlő maggal,
meg leopárdot űző fürge asszonyok csapatai.
Töretlen volt a csönd, és sötétség a fénnyel pettyezett
sötét ágak alatt; vagy furulya hozott békét
reggel, szavára felneszeltek a levelek mint madarak.
Zöld ágat hajtottunk ki kérgünk alól szavára,
álmunkban kiléptünk törzsünkből.

A nap olyan volt testemen mint az arany,
arany fény és arany árnyék záporozott kecses karjaimra
s a gyökerekre lent a hűvös sötétben,
zöld ujjak keresték a napot.

Nincs többé, nincs ez a béke, és nincs Persephone.
Az utolsó álom csöndet hozott,
halállal fenyegető álom csöndfonalát.

Jelképekben emlékszünk e gyalázatra :
hasadó sziklával döbbenetünkre,
hogy elvették tőlünk őt. Árny
esik az árnyékra... árny árnyra.
Most csontok fehérjétől foltos, fák szilánkjától,
a kérget kiveri a rettegés verejtéke, nem alszunk,
csak várakozunk. Sebeink alig hegedtek be, csak várunk,
napkeltéig, hogy feltámadhassunk.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. Gy.

minimap