Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Endrezze, Anita: A lány aki szerette az eget (The Girl Who Loved the Sky Magyar nyelven)

Endrezze, Anita portréja

The Girl Who Loved the Sky (Angol)

Outside the second grade room,

the jacaranda tree blossomed

into purple lanterns, the papery petals

drifted, darkening the windows.

Inside, the room smelled like glue.

The desks were made of yellowed wood,

the tops littered with eraser rubbings,

rulers, and big fat pencils.

Colored chalk meant special days.

The walls were covered with precise

bright tulips and charts with shiny stars

by certain names. There, I learned

how to make butter by shaking a jar

until the pale cream clotted

into one sweet mass. There, I learned

that numbers were fractious beasts

with dens like dim zeros. And there,

I met a blind girl who thought the sky

tasted like cold metal when it rained

and whose eyes were always covered

with the bruised petals of her lids.

 

She loved the formless sky, defined

only by sounds, or the cool umbrellas

of clouds. On hot, still days

we listened to the sky falling

like chalk dust. We heard the noon

whistle of the pig-mash factory,

smelled the sourness of home-bound men.

 

I had no father; she had no eyes;

we were best friends. The other girls

drew shaky hopscotch squares

on the dusty asphalt, talked about

pajama parties, weekend cookouts,

and parents who bought sleek-finned cars

Alone, we sat in the canvas swings,

our shoes digging into the sand, then pushing,

until we flew high over their heads,

our hands streaked with red rust

from the chains that kept us safe.

 

I was born blind, she said, an act of nature.

Sure, I thought, like birds born

without wings, trees without roots.

I didn't understand. The day she moved

I saw the world clearly: the sky

backed away from me like a departing father.

I sat under the jacaranda, catching

the petals in my palm, enclosing them

until my fist was another lantern

hiding a small and bitter flame.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.hanksville.org

A lány aki szerette az eget (Magyar)

A második osztály tantermén kívül

a jacaranda fa bíborvörös

mécsesekkel virágzott, a papírszerű szirmok

himbálózva elsötétítették az ablakokat.

Bent, a teremnek enyvszaga volt.

A padok sárgára festett fából készültek,

az asztallapokon radírgumik,

vonalzók és nagy, vastag ceruzák hevertek.

A színes kréta rendkívüli napokat jelentett.

A falakat pontos  rajzolatú fényes tulipánok

fedték és bizonyos neveket viselő csillagokat

ábrázoló térképek. Ott tanultam, hogy

hogyan lehet vajat készíteni egy kancsóban,

míg a sápadt krémszerű folyadék össze nem áll

édes masszává. Ott tanultam meg,

hogy a számok csökönyös állatok, homályos

nullákhoz hasonló odúkban. És ott  találkoztam

egy vak lánnyal, aki azt hitte, hogy az égnek

hideg fém-íze van, amikor esik az eső, s

akinek a szemét mindig a szemhéja

kékre horzsolt sziromlevele fedte.

 

Ő szerette a csak hangokkal, vagy a felhők

hideg esernyőivel meghatározott, formátlan

égboltot. Forró, csendes napokon

hallgattuk a krétaporként hulló eget.

Hallottuk délben a disznótáp-gyár sípjelét,

beszívtuk a hazafelé tartó férfiak

kesernyés illatát.

 

Énnekem apám nem volt; őneki szeme;

a legjobb barátok voltunk. A többi lány

dülöngélő ugróiskolát rajzolt

a poros aszfaltra, pizsama-partyról

beszélgettek, a szabadban készített vacsorákról

és a szüleikről, akik csillogó autókat vásároltak.

Egyedül mi ültünk a vászonnal bevont hintán

a cipőnkkel a homokot érintve és lökve magunkat,

míg csak fel nem szálltunk a fejük fölé,

a tenyerünkön rozsda vöröslött

a biztonságot jelentő láncokról.

 

Vaknak születtem, mondta, a természet akarta.

Biztosan, gondoltam, mint a szárny nélkül

született madarak, a gyökér nélküli fák.

Nem értettem. Azon a napon, amikor ő elköltözött,

világosan láttam a világot: az égbolt

visszakozott tőle, mint egy távozó apa.

A jacarandafa alatt ültem, a szirmokat

el-elkapva a kezemmel és bezárva azokat,

Míg az öklöm egy másik mécsessé nem vált,

ami egy kicsi, keserű lángot rejteget.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu

minimap