English and Scottish Popular Ballads: Thomas the Rhymer
Thomas the Rhymer (Angol)True Thomas lay on Huntlie bank; A ferlie he spied wi' his e'e; And there he saw a ladye bright Come riding down by the Eildon Tree.
Her skirt was o' the grass-green silk, Her mantle o' the velvet fyne; At ilka tett o' her horse's mane, Hung fifty siller bells and nine.
True Thomas he pu'd aff his cap, And louted low down on his knee 'Hail to thee Mary, Queen of Heaven! For thy peer on earth could never be.'
'O no, O no, Thomas' she said, 'That name does not belang to me; I'm but the Queen o' fair Elfland, That am hither come to visit thee.
'Harp and carp, Thomas,' she said; 'Harp and carp along wi' me; And if ye dare to kiss my lips, Sure of your bodie I will be.'
'Betide me weal; betide me woe, That weird shall never daunten me.' Syne he has kiss'd her rosy lips, All underneath the Eildon Tree.
'Now ye maun go wi' me,' she said, 'True Thomas, ye maun go wi' me; And ye maun serve me seven years, Thro' weal or woe as may chance to be.'
She 's mounted on her milk-white steed, She 's ta'en true Thomas up behind; And aye, whene'er her bridle rang, The steed gaed swifter than the wind.
O they rade on, and farther on, The steed gaed swifter than the wind; Until they reach'd a desert wide, And living land was left behind.
'Light down, light down now, true Thomas, And lean your head upon my knee; Abide ye there a little space, And I will show you ferlies three.
'O see ye not yon narrow road, So thick beset wi' thorns and briers? That is the Path of Righteousness, Though after it but few inquires.
'And see ye not yon braid, braid road, That lies across the lily leven? That is the Path of Wickedness, Though some call it the Road to Heaven.
'And see ye not yon bonny road That winds about the fernie brae? That is the Road to fair Elfland, Where thou and I this night maun gae.
'But, Thomas, ye sall haud your tongue, Whatever ye may hear or see; For speak ye word in Elfyn-land, Ye'll ne'er win back to your ain countrie.'
O they rade on, and farther on, And they waded rivers abune the knee; And they saw neither sun nor moon, But they heard the roaring of the sea.
It was mirk, mirk night, there was nae starlight, They waded thro' red blude to the knee; For a' the blude that 's shed on the earth Rins through the springs o' that countrie.
Syne they came to a garden green, And she pu'd an apple frae a tree: 'Take this for thy wages, true Thomas; It will give thee the tongue that can never lee.'
'My tongue is my ain,' true Thomas he said; 'A gudely gift ye wad gie to me! I neither dought to buy or sell At fair or tryst where I might be.
'I dought neither speak to prince or peer, Nor ask of grace from fair ladye!' 'Now haud thy peace, Thomas,' she said, 'For as I say, so must it be.'
He has gotten a coat of the even cloth, And a pair o' shoon of the velvet green; And till seven years were gane and past, True Thomas on earth was never seen.
|
Jó Tom (Magyar)Jó Tom a Huntlie partján hevert, hát ott látott csodát: az Eildon-fánál egy fényes hölgy lefékezte lovát.
Szoknyája selyem volt, fűzöld szín, köpönyege finom bársony; s ötvenkilenc csengő csivitelt sörényén a lováról.
Jó Tom lekapta a sipkáját, és térdre borult előtte: „Menny királynéja, üdvözlégy, nem jött még ily nő e földre!"
„Ó, nem, jó Tom, nem", szólt a hölgy, „nem illet ily dicséret! Csak Tündérhon úrnője vagyok, s jöttem, hogy lássalak téged!"
Szólt: „Hárfázz és dalolj, jó Tom, gyere, válts szót vélem, félsz tán? S ha ajkamat is csókolni mered, a tied leszek, ó, így nézz rám!
Jóban, rosszban mellettem légy, e sorsot én nem félem..." Tom megcsókolta akkor a lányt az Eildon fa tövében.
„Velem tartasz most", szólt a lány, „érted, jó Tom? Nem hagysz el! Mert hét évig szolgálnod, lásd, jóban-rosszban, bizony, azt kell.
Igy szólt, s hószín lovára felült; jó Tomot odaülteti hátra, és valahányat ránt a zabláján, sebesebben száll paripája.
Ó, így vágtattak egyre tovább, a ló szélvészként szökkent; és nagy vadonhoz értek el, tovahagyva a földet ott lent.
„Tom, szállj le most", így szólt a hölgy, „térdemre fejed hajtsd, kérlek; szállj le, pihenj, és én három csodát mutatok majd néked.
Mondd, látod-e ott ama keskeny utat, benövi tövise, be bogáncsa; az igazságosság útja az, bár senki sem kérdez utána.
Ó, látod-e ott ama széles utat, liliomföldön jár lábad! A gonoszság ösvénye az, bár nevezik a menny útjának.
És itt ez a szép út, látod-e? Zöld dombot metsz karéjba; lásd, Tündérhonnak útja vár, bizony, odaérünk még ma
Csak, Tom, tartsd féken a nyelvedet, ez Tündérhon törvénye! Ne szólj, bármit látsz vagy hallasz, vagy földed nem lát élve!"
Ó, így vágtattak, s egyre tovább; folyókon átgázoltak. És hallották, vad tenger zúg, s nem láttak napot, holdat.
Vak volt az éj, csillagtalan; térdig gázoltak a vérben: mert oda áramlik minden vér, mit a földön ontanak éppen.
Végül zöld kertbe érkeztek; a hölgy leszedett egy almát. „Nyújtóztam is érte, no, jó Tom, lásd, nyelv ez, mely maga az igazság."
„Van énnekem nyelvem", így szólt jó Tom. „Jön a párja? No, szép ajándék! Szavát nem adom, pénzen se veszem; nyelvvel vásárra járnék...?
Dicsőítsek herceget, urakat, szép hölgyeket: nem hivatásom...!" „Nyugalom, jó Tom", szólt akkor a nő, „lesz, ahogy én jónak látom!"
Szép sima szövet kabátja lett, a cipője finom zöld bársony; s míg hét év el nem telt, jó Tom föl nem bukkant e világon.
Megjegyzés : Thomas of Erceldoune, más néven Thomas the Rhymer (Tamás a verselő) vagy True Thomas híres látó-ember volt, 1210-1297 között élt valamikor. Emlékezete még most is él Skócia népe között. Tisztelettel emlegetik nevét, neki tulajdonítanak jeles napokhoz, nevezetes évekhez fűződő jóslatokat. Egyik próféciáját egy 1320 előttről származó kézirat őrzi. Költőnek is kiváló volt. Váteszi képességét több krónikás megénekli. A róla szóló történetek szerint a tündérek királynőjétől kapta prófétikus erejét. Ez a ballada a pogány kelta mítosz talajában gyökerezik. Érdekessége az is, hogy a középkori boszorkányság több jellemző vonása felismerhető benne, a boszorkányok hét esztendőre szokták kötelezni a közéjük belépő új tagokat, hiedelmeik és szertartásaik a kereszténység fordított képét mutatják (lásd: a három útra vonatkozó részt). - Eildon-fa: csodafa, amelynek árnyékában, a népi hit szerint, látomások szállták meg az arravaló embert. Tamás története több nagy költőt megihletett, így John Keats: La Belle Dame Sans Merci című balladáját.
|