Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Ferguson, Samuel: The Burial of King Cormac (detail)

Ferguson, Samuel portréja

The Burial of King Cormac (detail) (Angol)

"Crom Cruach and his sub-gods twelve,"
Said Cormac "are but carven treene;
The axe that made them, haft or helve,
Had worthier of our worship been.

"But He who made the tree to grow,
And hid in earth the iron-stone,
And made the man with mind to know
The axe's use, is God alone."

Anon to priests of Crom was brought —
Where, girded in their service dread,
They minister'd on red Moy Slaught —
Word of the words King Cormac said.

They loosed their curse against the king;
They cursesd him in his flesh and bones;
And daily in their mystic ring
They turn'd the maledictive stones,

Till, where at meat the monarch sate,
Amid the revel and the wine,
He choked upon the food he ate,
At Sletty, southward of the Boyne.

High vaunted then the priestly throng,
And far and wide they noised abroad
With trump and loud liturgic song
The praise of their avenging God.

But ere the voice was wholly spent
That priest and prince should still obey,
To awed attendants o'er him bent
Great Cormac gather'd breath to say, —

"Spread not the beds of Brugh for me
When restless death-bed's use is done:
But bury me at Rossnaree
And face me to the rising sun."

- - - - - - - -

Then northward forth they bore the bier,
And down from Sletty side they drew,
With horsemen and with charioteer,
To cross the fords of Boyne to Brugh.

There came a breath of finer air
That touch'd the Boyne with ruffling wings,
It stir'd him in his sedgy lair
And in his mossy moorland springs.

And as the burial train came down
With dirge and savage dolorous shows,
Across their pathway, broad and brown
The deep, full-hearted river rose;

From bank to bank through all his fords,
'Neath blackening squalls he swell'd and boil'd;
And thrice the wondering gentile lords
Essay'd to cross, and thrice recoil'd.

Then forth stepp'd grey-hair'd warriors four:
They said, "Through angrier floods than these,
On link'd shields once our king we bore
From Dread-Spear and the hosts of Deece.

"And long as loyal will holds good,
And limbs respond with helpful thews,
Nor flood, nor fiend within the flood,
Shall bar him of his burial dues."

With slanted necks they stoop'd to lift;
They heaved him up to neck and chin;
And, pair and pair, with footsteps swift,
Lock'd arm and shoulder, bore him in.

'Twas brave to see them leave the shore;
to mark the deep'ning surges rise,
And fall subdued in foam before
The tension of their striding thighs.

'Twas brave, when now a spear-cast out,
Breast-high the battling surges ran;
For weight was great, and limbs were stout,
And loyal man put trust in man.

But ere they reach'd the middle deep,
Nor steadying weight of clay they bore,
Nor strain of sinewy limbs could keep
Their feet beneath the swerving four.

And now they slide, and now they swim,
And now, amid the blackening squall,
Grey locks aloat, with clutching grim,
They plunge around the floating pall.

While, as a youth with practiced spear
Through justling crowds bears off the ring,
Boyne from their shoulders caught the bier
And proudly bore away the king.

At morning, on the grassy marge
Of Rossnaree, the corpse was found,
And shepherds at their early charge
Entomb'd it in the peaceful ground.

A tranquil spot: a hopeful sound
Comes from the ever youthful stream,
And still on daisied mead and mound
The dawn delays with tenderer beam.

Round Cormac Spring renews her buds:
In march perpetual by his side,
Down come the earth-fresh April floods,
And up the sea-fresh salmon glide;

And life and time rejoicing run
From age to age their wonted way;
But still he waits the risen Sun,
For still 'tis only' dawning Day.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ucc.ie

Cormac király temetése (Magyar)

„Crom Cruach s tucat al-istene,
Cormac szólt, csak fafaragás;
Eszközünk, a fejsze s nyele.
Méltóbb, hogy érje hódolás.

Ám Ő, ki adja, hogy mi fát
S föld mélyén vasat lelhetünk,
S szerszámhoz az emberfiát
Juttatja: Ő a mi Istenünk."

Crom papjaihoz ezt a szót
Vitték hamar - áldozati
Helyükre; s ím, a rőt Moy Slaught
Átkot kezdett visszhangzani:

Megátkozták Cormac királyt,
Ízig-vérig, csontjaiig -
Átkuk nap mint nap körre járt,
Mint titkos, rontó köveik,

Míg egy nap az uralkodó
Torkán megakadt a falat,
Nagy lakomán - halálhozó,
Slettynél, lenn a Boyne alatt.

Ujjongott ám a papsereg,
Határ-túlig zajongva szét,
Dicsérték vad, szent énekek
A bosszúállás istenét.

De míg lehelete maradt,
Pap-népnek s hercegnek ura,
Fölé hajló szolgáinak
Nagy Cormac így szólt búcsura:

„Ne Brugh adja nyughelyemet,
Ha ágy vár, vég-örökömé;
Rosnaree-nál temessetek,
Arccal a kelő nap felé."

- - - - - - - -

Északnak vitték ravatalát,
El Slettytől oldal-felé,
Lovas, szekeres: kelne át
A Boyne gázlóján Brugh elé.

S jött frissebb lég lehelete,
Boyne-borzoló szárnysurrogás;
Pezsdült mohos forrás vize,
S körötte megzizzent a sás.

S hogy jött a temető menet,
Gyász sürgés, vad fájdahnu szó,
Széles, barna ösvényüket
Állta a telt-szívű folyó;

Gázlóknál mind a partokat
Verték a zúgó, dúlt habok,
Átkelni kész főrendi had
Három kudarcot vallhatott.

Négy ősz harcos lépett ki hát,
Szólt: „Gonoszabb áradaton
Vittük már, mentve, a Királyt,
Csatán, összefont pajzsokon.

Míg a hűség ereje szent,
Jó izmok hordják tagjaink,
Se ár, se más Gonosza lent,
Nem árthat néki kény szerint!"

S nyakuk hajlott, s vették fel őt;       
Emelték, fel, áll-magasig;      
S párban, elszántan lépkedők,          
Vállvetve, vitték a vizig.       

Büszke látvány! Gázoltak ott,          
Mind mélyebb árban, vakmerők,      
S mintha rettennének: habok
Váltak szét combjaik előtt.   

Büszke kép! Dárdatávnyira,
Mellkasig, ostromló habok...!           
De férfi-bízást bírnia 
Kell, ezt láb és kar tudta ott. 

De messze még a mély közép,          
S nem tartja őket dús agyag,
Lábuk rogyadozik; elég - !    
Rikoltják ficamos inak.         

És most csúsznak, most már úsznak,
Sötét kavargás kör- s körül;  
Ősz fürtök, kezek, dúltak...  
Terhe örvényén négy merül;  

S ahogy gyakorlott ifju-dárda          
Gyűrűt talál tömegen át:       
Vállukról a Boyne büszke árja          
Tovasodorja a királyt.

Reggel, füves Rosnaree-parton,
Meglelték a holttetemet;
Pár pásztor, ott, hajnalba-hajlón,
Békés föld-mélybe, temetett.

Béke helye - s a hang: remény,
Ahogy az örökifju vízé,
S pipitér nő csönd árterén,
Hajnal-fénnyel olvad egy-ízzé;

Cormac körül: tavasz-rügyek;
Sírjára március ragyog,
Friss április-ár hűvöset
Küld, s a tenger felé lazacot.

S élet s idő fut, Egy-Dolog,
Korról korra, útján tova;
Ám ő csak vár kelő Napot,
Mert ez ma még - csak hajnala.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. D.

minimap