Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Fletcher, John Gould: Mexican Quarter

Fletcher, John Gould portréja

Mexican Quarter (Angol)

By an alley lined with tumble-down shacks,
And street-lamps askew, half-sputtering,     
Feebly glimmering on gutters choked with filth, and dogs
Scratching their mangy backs:          
Half-naked children are running about,
Women puff cigarettes in black doorways,
Crickets are crying.   
Men slouch sullenly   
Into the shadows.      
Behind a hedge of cactus,
The smell of a dead horse     
Mingles with the smell of tamales frying.

And a girl in a black lace shawl
Sits in a rickety chair by the square of unglazed window,
And sees the explosion of the stars
Fiercely poised on the velvet sky.    
And she seems humming to herself: 
“Stars, if I could reach you   
(You are so very near that it seems as if I could reach you),
I would give you all to the Madonna’s image
On the gray plastered altar behind the paper flowers,
So that Juan would come back to me,
And we could live again those lazy burning hours,
Forgetting the tap of my fan and my sharp words,
And I would only keep four of you—
Those two blue-white ones overhead,
To put in my ears,      
And those two orange ones yonder
To fasten on my shoe-buckles.”

A little further along the street
A man squats stringing a brown guitar.
The smoke of his cigarette curls round his hair,
And he too is humming, but other words:
“Think not that at your window I wait.
New love is better, the old is turned to hate.
Fate! Fate! All things pass away;
Life is forever, youth is but for a day.
Love again if you may          
Before the golden moons are blown out of the sky
And the crickets die.
Babylon and Samarkand       
Are mud walls in a waste of sand.”



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bartleby.com

Mexikói negyed (Magyar)

Roskadt kalibák-szegte sikátor;
félrebillent, álmos utcalámpák
sercegnek-fröcskölnek pisla fényt mocsok-rekesztette
kanálisra, rühös hátuk vakaró kutyákra;
félpucér gyerekek kergetőznek;
nők pöfékelnek fekete kapukban;
cirpelnek a tücskök;
mogorva férfiak vánszorognak
a félhomályban.
Kaktuszsövény mögül
lódög bűze
száll a sülő tamale illatával.

Fekete csipkekendőben leány bámulja
bicegő székén üvegtelen ablakából a bársony ég
tárt szárnyon száguldó csillagainak kirobbanását.
S mintha dúdolna is a lány:
"Érinthetnélek benneteket, csillagok
(fényetek kézérintésnyire hoz),
a Szűz képénél lennétek csokor,
a meszelt oltár művirágai fölött,
hogy Juan hozzám visszatérjen;
hogy visszatérjenek a lusta, tüzes órák
hogy elfeledjük éles szavaimat,
legyező-csapdosásaimat.
Nem tartanék meg, belőletek, csillagok,
négyet csupán magamnak -
fejem fölött ezt a két kékesfehéret,
fülönfüggőnek,
azt a két narancsszinüt, amodébb,
cipőcsatomra."

Lentebb az utcasoron
guggoló legény hangolja gitárját,
cigarettájának füstje hajának csigái közt göndörödik,
és dúdol ő is, de más szavakat:
"Ne hidd, hogy ablakod őrzöm,
jobb az új szerelem, mint a régi, ami már megkeseredett.
Elmúlik minden, ez már a sorsunk,
hosszú az élet, de az ifjuság egy röpke nap csupán,
próbálj, ha tudsz, szeretni mást,
mert elfogy hamar az égről az arany hold
és meghalnak a tücskök
és Szamarkand és Babilon:
puszta sárfalak, homoksivatagban."



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.szerelmesversek.hu

minimap