Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Glenday, John: A visszatérők (The Walkers Magyar nyelven)

Glenday, John portréja
P. T. portréja

Vissza a fordító lapjára

The Walkers (Angol)

As soon as we had died, we decided to walk home.
A white tatterflag marked where each journey began.
It was a slow business - so much water to be crossed,
so many dirt roads followed. We walked together, but alone.
 
You must understand - we can never be passengers any more.
Even the smallest children had to make their own way
to their graves, through acres and acres of sunflowers,                                          
somehow no longer pretty. A soldier cradled a cigarette, a teddy bear
 
and his gun. He didn't see us pass - our light was far too thin.
We skirted villages and cities, traced the meanderings of rivers.
But beyond it all, the voices of our loved ones called
so we flowed through borders like the wind through railings
 
and when impassable mountains marked the way,
soared above their peaks like flocks of cloud, like shoals of rain.
In time the fields and woods grew weary and the sea began –
you could tell we were home by the way our shadows leaned.
 
We gathered like craneflies in the windowlight of familiar rooms,
grieving for all the things we could never hold again.
Forgive us for coming back. We didn't travel all this way
to break your hearts. We came to ask if you might heal the world.           
 
 
Both the photograph and the poem offer a diminished, and therefore focussed view of the world. Everything is reduced to essence and relationship - every portrait is a self-portrait. Whichever the art form, it is always the self we start from. My poem 'The Walkers' began with an image from the MH17 disaster - newsreel photographs of a militiaman clutching a child's toy and a kalashnikov. (Author’s note)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://www.facebook.com

A visszatérők (Magyar)

Amint meghaltunk, úgy döntöttünk, hazamegyünk.
Fehér zászlórongy jelezte hol kezdődik egy-egy utazás.
Lassú ügy volt – oly sok vízen kellett átkelni,
oly sok mocskos út követte. Együtt mentünk, de egyedül.
 
Meg kell értenetek – már soha többé nem lehetünk utasok.
Még a legkisebb gyerekeknek is meg kellett tenniük saját
útjukat sírjuk felé több hektárnyi napraforgón át,
mely valahogy bájtalan lett. Egy katona cigarettát tart, játékmacit
 
és fegyverét. Nem látott minket – fényünk túl távoli volt.
Körüljártunk falvakat, városokat, folyók kanyarulatait.
De mindezeken túl szeretteink hangja hívott minket,
így siklottunk át határokon akár a szél a korlátokon
 
és amikor áthághatatlan hegyek állták utunkat, felhő-
csapatként repültünk át csúcsaikon, mint vonuló eső.
Idővel a mezők és erdők elfogytak és kezdődött a tenger -
tudni lehetett árnyékunk dőltéből hogy otthon vagyunk.
 
Megtértünk, mint sóvár szúnyogok meghitt szobák ablakfényéhez,
bánkódva minden dolgon, ami már soha többé nem lehet miénk.
Bocsássátok meg visszatértünk. Az egész utat nem azért tettük meg,
hogy szívetek szakadjon. Hanem hogy kérjük, jobbítsátok meg a világot.
 
 
A fotó is és a vers is egy kicsi, és éppen ezért fókuszált kép a világról. Minden a lényegre és a viszonyulásra redukálódik - minden portré egyben önarckép is. Bármi legyen is a művészi forma, mindig az énből indul ki. A The Walkers c. versem ihletője egy kép volt az MH17-es (Maláj Légitársaság gépével történt) katasztrófáról, a híradó egyik képe, ahogy egy milicista kezében egy gyerekjáték és egy Kalasnyikov látható. (A szerző jegyzete)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaP. T. & N. U. K.

minimap