Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Goldsmith, Oliver: Az elpusztult falu (részlet) (The Deserted Village (detail) Magyar nyelven)

Goldsmith, Oliver portréja

The Deserted Village (detail) (Angol)

Sweet Auburn, loveliest village of the plain,
Where health and plenty cheared the labouring swain,
Where smiling spring its earliest visit paid,
And parting summer's lingering blooms delayed,
Dear lovely bowers of innocence and ease,
Seats of my youth, when every sport could please,
How often have I loitered o'er thy green,
Where humble happiness endeared each scene!
How often have I paused on every charm,
The sheltered cot, the cultivated farm,
The never-failing brook, the busy mill,
The decent church that topt the neighbouring hill,
The hawthorn bush, with seats beneath the shade,
For talking age and whispering lovers made!
How often have I blest the coming day,
When toil remitting lent its turn to play,
And all the village train, from labour free,
Led up their sports beneath the spreading tree,
While many a pastime circled in the shade,
The young contending as the old surveyed;
And many a gambol frolicked o'er the ground,
And slights of art and feats of strength went round;
And still as each repeated pleasure tired,
Succeeding sports the mirthful band inspired;
The dancing pair that simply sought renown
By holding out to tire each other down;
The swain mistrustless of his smutted face,
While secret laughter tittered round the place;
The bashful virgin's side-long looks of love,
The matron's glance that would those looks reprove!
These were thy charms, sweet village; sports like these,
With sweet succession, taught even toil to please;
These round thy bowers their chearful influence shed,
These were thy charms—But all these charms are fled.
   Sweet smiling village, loveliest of the lawn,
Thy sports are fled, and all thy charms withdrawn;
Amidst thy bowers the tyrant's hand is seen,
And desolation saddens all thy green:
One only master grasps the whole domain,
And half a tillage stints thy smiling plain;
No more thy glassy brook reflects the day,
But, choaked with sedges, works its weedy way;
Along thy glades, a solitary guest,
The hollow-sounding bittern guards its nest;
Amidst thy desert walks the lapwing flies,
And tires their echoes with unvaried cries.
Sunk are thy bowers, in shapeless ruin all,
And the long grass o'ertops the mouldering wall;
And, trembling, shrinking from the spoiler's hand,
Far, far away, thy children leave the land.
   Ill fares the land, to hastening ills a prey,
Where wealth accumulates, and men decay:
Princes and lords may flourish, or may fade;
A breath can make them, as a breath has made;
But a bold peasantry, their country's pride,
When once destroyed, can never be supplied.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Az elpusztult falu (részlet) (Magyar)

Édes Auburn! a síkság drága falva,
hol hűség volt a dolgos pór jutalma,
hová a tavasz elsőként köszönt be,
s legtovább nyílt a nyár virágözönje;
sok ártatlan hajlék, szelíd pagony,
hol kények közt telt szép ifjúkorom!
Rétjeid zöldjén hányszor andalogtam,
szerény boldogság képeit látva ottan,
hányszor meg-megálltam, mert elbűvölt
jól épült ház, jól művelt barna föld,
csevegő csermely vagy serény malom,
szomszéd dombon komoly templomtorony,
galagonya-sűrű, árnyán padok,
hol vén pletykák, hol csattant ifjú csók!
Hányszor áldottam új nap közeledtét,
midőn a kapát és a kaszát letették,
s robot enyhültén vonult kicsi, nagy
játékhoz látni árnyas fák alatt!
Víg mulatság zajlott, ifjú erők
mérkőztek a korosb szemek előtt,
ez hancuzott, birokra kelt a más,
bűvészkedés, erőfitogtatás;
s mert ismétlődve élv is elfakul,
húzta már a zenekar is vadul.
A táncos pár, mely dicsőségre vágyott,
s ropta még, ha a többi már kifáradt,
a pór, kinek bepiszkolódva arca,
nem tudta, mért kuncog a többi rajta,
a szűz, ki leste kedvesét titokban,
s a néne, ki őt nézte megrovóan –
ily képek adták, szép falum! varázsod,
a robotot is feledte, ki játszott;
hajlékid közte varázs lebegett,
de immár semmivé lett - elveszett.
Szép kis falum, legbájosabb a tájon,
bájad oda, vígságod nem találom;
hajlékid közt zsarnokkéz nyoma látszik,
a pusztulás búsítja zöld virányid:
egy gazda marka tartja a vidéket,
nyomát sem látja víg rónád ekének.
Gyors patakod nem tükröz már napot,
sás fojtja, gyom közt kínnal kanyarog,
pagonyod árva vendége gyanánt a
bölömbika őrzi fészkét kiáltva,
volt ösvények fölött bíbic csapong,
fárasztó jaja visszhangozva kong.
Formátlan rommá roskadt házaid
málló fala tetején gyom virít,
s gyermekeid, kik reszketve szűkölnek
a dúló kéztől, elhagyják a földet.
Jaj a földnek, baj támad rá sereggel,
hol csak a vagyon gyűlik, s fogy az ember;
herceg és lord könnyen jöhet, mehet,
újat támaszt egy szó, egy lehelet,
de az erős pór, a hon büszkesége,
ha kipusztul, senki se jő helyébe.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. I.

minimap