Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Graham, Jorie: Utas (Passenger Magyar nyelven)

Graham, Jorie portréja

Vissza a fordító lapjára

Passenger (Angol)

Where are you from. I have never been there. Why
did you leave. Excuse me. I cannot hear you. Because
of the partition. Is there some way you could lower
the partition. Where is your country. How many family
did you leave behind. Behind — is that what you would call
your country. Was it worth it. I can't imagine
what you have seen. Your desert your mountains your
endless blue rivers. Blue rivers. Your dirt cities. Your, your — oh what
is it, I have seen it in pictures, or things like it.
But your country. Your tiny piece of
country. Do you regret. I always ask you this. You keep on
changing there in the front seat driving me to my
destination. The destination changes. But the
movement is the same. You are making [not enough] money.
Not enough. You are on the phone, or your country's
radio is blasting. Over your new country your old country's radio.
Or you are stoned. Or you are very angry. Scores fly
through the small space between us. Someone is wrong.
That is one firm truth. But you see I cannot
do any right thing here any longer. I can think and
out-think and so on. But we're at the gates of
Judgment and you are still driving I am still the passenger.
We could change places. You see of course it's only on this page
we can do that. I will be the one who is
sleeping when I as a passenger arrive at the stand and knock at the front
window, or simply open the back door. Wake up. I will be the one
abruptly awakened. I will be sorry to awaken you. I will say you
didn't wake me I wasn't sleeping. I will say ok. You
will say I was just thinking. I will say of what. We are
now pulling away from the curb. I will say I was thinking of
my country. I count out my money again. I use this word enough.
We are approaching the destination. I am afraid.
I am afraid I will not be able to handle your suffering.
But that is a lie. You are so far away now from
your country — you have had to give up something so great
[God only knows what] [I don't know what] for money,
I mean let's face it, for money to send home, yes, and then
to get all the stuff — not very much it is true but they make
you feel it is always almost enough. Also you are scared
[therefore the flags on your windows] [one in the car itself].
Scared they will say you did IT. Or could have. I
am also scared. Am I driving now? It is not clear here.
There were supposed to be instructions. Stage directions.
Or signs from the deities, but they have moved on. There
must be an other place I think sometimes. For them to have
moved on to. The Apocalypse? That is a common
destination spot for many human minds now. The
rapid swallowing of all we made. The bird's-eye view we're
so in love with. Ah. Is this town empty? We keep on
driving. You, you who have come here abandoning what you
should not have abandoned (we both know this), what
cordless thing thundering with gold were you imagining when you boarded
                        your bus
                        away
fast, lake in the distance? The heroic wanderings of your
                        own past people,
what have they come down to here, you glowingly immersed in cablight,
in the jagged sums you take home to make
ends meet. In the humming exchange rates for what you send
home. Do you love them still? Here I see your eyes in the rear
view. Ah. How many names can you name. Of people who are
true Americans. The flags plastered on this vehicle block my view
everywhere. How many will cover for you. How many
                        of your names
have you changed. Have you attended to
                        your outfit.
Do you sing it well, the god-sanctioned anthem. Are you
fluent in this one-god's country. I know your country also has
one god but read the fine print he is not the
same as ours. "Ours." How does one peel this sticky
nationhood off. The vehicle keeps moving I can only be its
good passenger. You shut your eyes. You slumber and watch
                        the suburbs go
by. You tilt your glance to an aesthetic point of view. You shepherd
                        all the
interesting details. You "learn" how "others" live. Ah. End of the
Republic. How your outskirts flow by on this way away
from you. Your poor trapped immigrant driving your un-
imaginable sums around in his heart. Your balance sheet the road
to him. His balance sheet enough to make you fear if you
still fear. So long. Fearlessness of the American.
How you are hated. Everywhere. So long.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://archive.org/stream

Utas (Magyar)

Hova valósi vagy. Még nem jártam ott. Miért
jöttél el. Elnézést. Nem hallom. A válaszfal
miatt. Van rá mód, hogy lejjebb húzd a
válaszfalat. Hol van az országod. Hány családot
hagytál hátra. Hátra – hívnád-e hátországnak.
Szerinted megérte. Nem tudom elképzelni,
miket láttál. A sivatagot, a hegyeket,
a végtelen kék folyókat. Kék folyók. A koszos városaitokat. A ti, a ti – jaj,
mi is az, képeken láttam, szóval az efféléket.
De az országod. Az apró kis
országod. Megbántad. Mindig ezt kérdezem. Folyton
változik, ki ül a vezetőülésen, ki szállít el
a címre. A cím is változik. De
a folyamat ugyanaz. [Nem elég] pénzt keresel.
Nem elég. Telefonálsz, vagy az országod
rádiója harsog. Új országodban a régi országod rádiója.
Máskor szét vagy csapva. Nagyon dühös vagy. Számok röpködnek
a köztünk lévő szűk térben. Valaki téved.
Megingathatatlan igazság. De látod, képtelen vagyok itt már
bármi helyénvalót tenni. Gondolkozhatok,
túljárhatok az eszeden, satöbbi. De az Ítélet
kapujába értünk, és még mindig te vezetsz, és én vagyok az utas.
Helyet cserélhetnénk. Nyilván látod, csak ezen a lapon
tehetjük meg. Én leszek az, aki
alszik, mikor én, az utas megérkezik a droszthoz, a szélvédőn
kopogtat, vagy egyszerűen kinyitja a hátsó ajtót. Ébredj. Én leszek, akit
hirtelen keltenek. Sajnálni fogom, hogy felébresztelek. Azt mondom,
nem vertél fel, nem aludtam. Azt mondom, rendben. Te
azt mondod, gondolkoztam. Megkérdem, miről. Közben
távolodunk a járdaszegélytől. Azt mondom, a hazámra
gondoltam. Újra kiszámolom a pénzem. Az elég szót használom.
Közeledünk a címhez. Félek.
Félek, hogy nem leszek képes kezelni a fájdalmad.
Hazugság. Olyan messze vagy most
a hazádtól – fel kellett adnod valami igen nagyszerűt
[csak Isten tudja mit][én nem tudom mit] a pénzért,
vagyis, valljuk be, a pénzért, amit haza küldesz, igen, meg aztán,
hogy bármit megvehess – nem sok, igaz, ami igaz, mégis
azt sugallják, hogy ez már majdnem elég. És félsz is
[ezért a zászlók az ablakodon][egy benn a kocsiban].
Félsz, hogy azt mondják, te tetted. Vagy tehetted volna. Én is
félek. Most én vezetek? Ez nem teljesen tiszta.
Úgy volt, hogy lesz útmutatás. Színpadi rendezés.
Vagy az istenségek jelei, de ők továbbálltak. Kell
lennie egy másik helynek, gondolom olykor. Hogy oda
álltak tovább. Az Apokalipszis? Az emberi elmék
jellemző úti célja mostanában. Gyorsan elnyelni
mindazt, amit elkövettünk. A madártávlatot, ami
mindnyájunk kedvence. Hát üres ez a város? Hajtunk
tovább. Te, te, aki úgy jöttél ide, hogy elhagytál mindent,
amit nem lett volna szabad elhagynod (ezt mindketten tudjuk),
mi az aranyló istennyilára gondoltál, amikor felszálltál
                      a buszra
                      messze
gyorsan, tóra a távolban? A néped múltbéli
                      hősi vándorlásaira,
hogy jutottak idáig, megmártózol az izzó taxifényben,
a tökéletlen összegben, amiből próbálsz
megélni. A hazautalásaid zúgó árfolyamában.
Szereted még őket? A visszapillantóból látom a tekinteted.
Hány nevet tudsz felsorolni. Akik
igaz amerikaiak. A kocsira ragasztott zászlók minden irányba
elzárják a kilátást. Hányan falaznának neked. Nevet
                      hányszor
váltottál. Igazítottál a
                      formaruhádhoz.
Jól énekled az isten áldotta himnuszt? Beszélsz már
folyékonyan az egy isten országában? Tudom, nálatok is
egy az isten, de olvasd el az apróbetűt, ő nem
ugyanaz, mint a miénk. „Miénk”. Miként lehet lehámozni
ezt a ragacsos nemzetiséget. A jármű továbbra is hajt velem,
csak jó utasa lehetek. Becsukod a szemed. Elszenderedsz, nézed
                      az elsuhanó
külvárosokat. Esztétikai szemlélődésre váltasz. Pásztorkodsz
                      az összes
érdekes részlet fölött. „Megtanulod”, hogyan élnek a „többiek”. Vége
a Köztársaságnak. Ahogy a periféria elfolyik melletted
ezen a kietlen útvonalon. Szegény csapdába esett bevándorlód felfog-
hatatlan összegeidet szíve körül utaztatja. A mérlegfőösszeg
a hozzá vezető út. Az ő mérlege elég ahhoz, hogy attól tarts,
még mindig félsz. Viszlát. Az amerikai nem ismer félelmet.
Mennyire utálnak. Mindenhol. Viszlát.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://versumonline.hu

minimap