Holló suhant a bérc előtt,
S egy eltévedt póling nyögött
Verdesve láthatatlanul.
A csúcsokon hó vékonyul;
S a vízválasztó síkon át
Nem lelni búza, juh nyomát,
Kipergett mag a kőrakás,
Es pásztorkürt a károgás,
Míg gyér hangját s mohát legelve
Egy felhőnyáj bitangol erre.
S az Északi Szél: láttam őt:
Ruhádnak kéjjel nekidőlt,
Hogy tested báját bronzba öntse,
S zárt arcodról zúdult a földre;
S többé nem hús-vérként ziháltál,
Márvány röptödbe fagyva álltál.
Ó szárnyatlan Szárny, férfiálom,
Ki volt szebb nálad a világon?