Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gray, Thomas: Egy elkényeztetett cicáról, mely az aranyhalas medencébe fúlt (On a Favourite Cat, Drowned in a Tub of Gold Fishes Magyar nyelven)

Gray, Thomas portréja
Szabó Lőrinc portréja

Vissza a fordító lapjára

On a Favourite Cat, Drowned in a Tub of Gold Fishes (Angol)


’Twas on a lofty vase’s side,
Where China’s gayest art had dyed
The azure flowers that blow;
Demurest of the tabby kind,
The pensive Selima reclined,
Gazed on the lake below.

Her conscious tail her joy declared;
The fair round face, the snowy beard,
The velvet of her paws,
Her coat, that with the tortoise vies,
Her ears of jet, and emerald eyes,
She saw; and purr’d applause.

Still had she gazed; but ’midst the tide
Two angel forms were seen to glide,
The Genii of the stream:
Their scaly armour’s Tyrian hue
Thro’ richest purple to the view
Betray’d a golden gleam.

The hapless Nymph with wonder saw:
A whisker first and then a claw,
With many an ardent wish,
She stretch’d in vain to reach the prize.
What female heart can gold despise?
What Cat’s averse to fish?

Presumptuous Maid! with looks intent
Again she stretch’d, again she bent,
Nor knew the gulf between.
(Malignant Fate sat by and smiled.)
The slipp’ry verge her feet beguiled,
She tumbled headlong in.

Eight times emerging from the flood
She mew’d to ev’ry wat’ry god,
Some speedy aid to send.
No Dolphin came, no Nereid stirr’d:
Nor cruel Tom, nor Susan heard.
A Fav’rite has no friend!

From hence, ye Beauties, undeceived,
Know, one false step is ne’er retrieved,
And be with caution bold.
Not all that tempts your wand’ring eyes
And heedless hearts, is lawful prize;
Nor all that glisters, gold.



KiadóBudapest, Magvető Kiadó
Az idézet forrásaSzerb Antal: Száz vers. Negyedik kiadás. 148, 150. p.

Egy elkényeztetett cicáról, mely az aranyhalas medencébe fúlt (Magyar)


Egy kékvirágos kínai
márványmedence isteni
párkányán élveteg
ült a merengő Szelima,
az elbizakodott cica
és nézte a vizet.

Farka jókedvet hirdetett;
nézte hó-állát, szép kerek
arcát; sötét pamacs
volt a füle, a szeme zöld,
bundája tarka, s elbüvölt
dorombolása: taps.

S ahogy ott bámulta magát,
két angyal szállt a vizen át,
a tó tündérei:
s a víz bibor fegyverzetük
körül elkezdett mindenütt
aranyban izzani.

A Nimfában kigyúlt a vágy:
százszor előre nyúlt a láb
s a száj s a karcsu nyak,
hogy a zsákmányt elfogja, el!…
Van nő, ki a fényt, s macska, mely
megveti a halat?

Önhitt lány! Csak a kép felé
hajlongott, a mélység fölé,
egész belevakúlt.
(Kajánul ült mellette a
Sors) – és megcsúszott a cica
s fejest a vízbe hullt.

Nyolcszor felbukva hívta még
a vizek minden istenét,
mert halni keserű.
Se Delfin, se Nereida,
se Tom nem jött, se Zsuzsi: a
kegyenc nem népszerű!

Szép hölgyek, jól vigyázzatok,
egy ballépés: a sorsotok;
igy hát – óvatosan!
Nem mind törvény és jog, amit
megkíván a szem és a szív;
s nem minden fény arany.



KiadóBudapest, Magvető Kiadó
Az idézet forrásaSzerb Antal: Száz vers. Negyedik kiadás. 149, 151. p.

minimap