Hardy, Thomas: Mad Judy

When the hamlet hailed a birth
   Judy used to cry:
When she heard our christening mirth
   She would kneel and sigh.
She was crazed, we knew, and we
Humoured her infirmity.
 
When the daughters and the sons
   Gathered them to wed,
And we like-intending ones
   Danced till dawn was red,
She would rock and mutter, "More
Comers to this stony shore!"
 
When old Headsman Death laid hands
   On a babe or twain,
She would feast, and by her brands
   Sing her songs again.
What she liked we let her do,
Judy was insane, we knew.

Ha falunkba gólya jött,
   Judy térdre hullt,
víg keresztelők fölött
   arca elborult.
Tudtuk róla, hogy hülye,
s hagytuk, tegyen kedvire.
 
Ha fiút és lányt a hit
   menyegzőre vitt,
s - jövendő sorstársaik –
   roptuk reggelig:
„Kőpart ez - vacogta ő,
s elhiszik, hogy kikötő.”
 
Ha a Csontkéz, a Kaszás
   csecsszopóra lelt,
ő ujjongott, és parázs
   fényben énekelt –
nem bántuk, ha így vadult,
tudtuk: Judy tébolyult.