Hardy, Thomas: Snow in the Suburbs

Every branch big with it,
Bent every twig with it;
Every fork like a white web-foot;
Every street and pavement mute:
Some flakes have lost their way, and grope back upward when
Meeting those meandering down they turn and descend again.
The palings are glued together like a wall,
And there is no waft of wind with the fleecy fall.
 
A sparrow enters the tree,
Whereon immediately
A snow-lump thrice his own slight size
Descends on him and showers his head and eye
And overturns him,
And near inurns him,
And lights on a nether twig, when its brush
Starts off a volley of other lodging lumps with a rush.
 
The steps are a blanched slope,
Up which, with feeble hope,
A black cat comes, wide-eyed and thin;
And we take him in.

Ág duzzad, jaj, vele,
Hajlik a gally vele;
Villájuk fehér úszóhártya;
Néma mind az út, a járda:
Eltévedt pár hópihe, már-már visszaleng az égbe,
Találkozik érkezőkkel, mégis vélük hull a mélybe.
Sok deszkapalánk fallá kiegészül,
Gyapjas havazásban, mit a szél se fésül.
 
Veréb, felröppen a fára:
Már indul a hólavinácska,
Ő maga háromszor beleférne,
Ez dől a nyakába, fejére, szemére,
És feltaszítja,
S csaknem elborítja,
Lejjebb huppan, s e súrlódásra nyomban
Újabb kis kupacok csúsznak tova onnan.
 
Sulykolt-fehér lejtő a lépcső,
Kandúr jön fel: a girhes téli remény ő,
Éhes szeme két fekete, nagy lyuk;
S mi befogadjuk.