Heaney, Seamus: Pamlag a negyvenes években (A Sofa in the Forties Magyar nyelven)
A Sofa in the Forties (Angol)All of us on the sofa in a line, kneeling Behind each other, eldest down to youngest. Elbows going like pistons, for this was a train
And between the jamb-wall and the bedroom door Our speed and distance were inestimable. First we shunted, then we whistled, then
Somebody collected the invisible For tickets and very gravely punched it As carriage after carriage under us
Moved faster, chooka-chook, the sofa legs Went giddy and the unreachable ones Far out on the kitchen floor began to wave.
* Ghost-train? Death-gondola? The carved, curved ends, Black leatherette and ornate gauntness of it Made it seem the sofa had achieved
Flotation. Its castors on tiptoe, Its braid and fluent backboard gave it airs Of superannuated pageantry:
When visitors endured it, straight-backed, When it stood off in its own remoteness, When the insufficient toys appeared on it
On Christmas mornings, it held out as itself, Potentially heavenbound, earthbound for sure, Among things that might add up or let you down.
* We entered history and ignorance Under the wireless shelf. Yippee-i-ay, Sang "The Riders of the Range." HERE IS THE NEWS,
Said the absolute speaker. Between him and us A great gulf was fixed where pronunciation Reigned tyrannically. The aerial wire
Swept from a treetop down in through a hole Bored in the window frame. When it moved in wind, The sway of language and its furtherings
Swept and swayed in us like nets in water Or the abstract, lonely curve of distant trains As we entered history and ignorance.
* We occupied our seats with all our might, Fit for the uncomfortableness. Constancy was its own reward already.
Out in front, on the big upholstered arm, Somebody craned to the side, driver or Fireman, wiping his dry brow with the air
Of one who had run the gauntlet. We were The last thing on his mind, it seemed; we sensed A tunnel coming up where we'd pour through
Like unlit carriages through fields at night, Our only job to sit, eyes straight ahead, And be transported and make engine noise.
|
Pamlag a negyvenes években (Magyar)Sorban térdeltünk mind a pamlagon Egymás mögött, nagytól a kicsikig, Könyök-dugattyúzva, mert vonat voltunk,
És az ablakkávától a szobaajtóig A táv és a sebesség mérhetetlen. Tolattunk, aztán sípoltunk, végül valaki
A láthatatlanoktól a jegy árát Beszedte, s igen komolyan lyukasztott, Míg egyre gyorsabban mentek alattunk
A kocsik, sihuhuhú, rengett a pamlag lába, És valahol messze, a konyha mélyén Az elérhetetlenek integetni kezdtek.
* Szellemvasút? Halálgondola? A faragott Formák, a fekete műbőr díszes komorsága A pamlagot már-már a levegőbe emelte.
A görgők lábujjhegyre álltak, Zsinórszegése és kecses támlája Kiérdemesült pompát adott neki:
Ha a vendégek a hátán elfeszengtek, Ha tartózkodóan félrehúzódott, Ha karácsonykor megjelentek rajta
A gyér ajándékok – ő: azonos volt, Ha tetszik, légies, de földi biztosan, A többi tárgy: felemelt vagy levert.
* A történelmet, a tudatlanságot A rádió hozta meg. Jippijájé, zengték „A Vadnyugat lovasai". HÍREKET MONDUNK,
Szólt a tökéletes bemondó. Kettőnk között Szakadék mélyült, benne basáskodott A kifogástalan kiejtés. A vezeték
Egy fáról lengett alá az ablakkeret Kifúrt lukán át. Ha ingatta a szél, A nyelv elsöprő, széles lengése
Söpört át rajtunk, folyóvízen a háló, Vagy vonatok messzi, magányos íve, Így ért a történelem, a tudatlanság.
* Szerzett helyünkért mindent beleadtunk, Az összes kényelmetlenségre készen. Kitartásunk már önmaga jutalma.
Legelöl, a nagy kárpitozott karfán Kihajolt a mozdonyvezető vagy a Fűtő, száraz homlokát úgy törölte meg,
Mint aki máris helytállt. Mivelünk, Éreztük, nem ér rá törődni, tudtuk: Alagút jön, ahol úgy robogunk át,
Mint sötét kocsik az éjszakai tájon, Egyetlen dolgunk ülni, arccal előre, És elragadtatottan mozdonyhangot adni.
|