Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Henryson, Robert: Cresseid testamentuma (részlet) (The Testament of Cresseid (detail) Magyar nyelven)

Henryson, Robert portréja

The Testament of Cresseid (detail) (Angol)

That samin tyme of Troy the garnisoun,

Whilk had to chiftane worthie Troylus,

Throw jeopardie of weir and strikken down

Knichtis of Grece in number mervellous,

With greit tryumphe, and laude victorious,

Agane to Troy richt royallie they raid,

The way whair Cresseid with the lipper baid.

 

Seing that companie thai come all with ane stevin,

Thay gaif ane cry, and schuik coppis gude speid.

Said "Worthie lordis, for Goddis lufe of Hevin,

To us lipper part of your almous deid."

Than to thair cry nobill Troylus tuik heid,

Having pietie, neir by the place can pas,

Whair Cresseid sat, not witting what scho was.

 

Than upon him scho kest up baith her ene,

And with ane blenk it come in to his thocht,

That he sum tyme hir face befoir had sene,

But scho was in sic plye he knew hir nocht;

Yit than hir luik into his mynd it brocht

The sweit visage, and amorous blenking

Of fair Cresseid, sumtyme his awin darling.

 

Na wonder was, suppois in mynd that he

Tuik hir figure sa sone, and lo! now why?

The idole of ane thing, in cace may be

Sa deip imprentit in the fantasy,

That it deludis the wittis outwardly,

And sa appeiris in forme and lyke estait

Within the mynd, as it was figurait.

 

Ane spark of lufe than till his hart culd spring,

And kendlit all his bodie in ane fyre

With hait fevir ane sweit and trimbling

Him tuik, whill he was reddie to expyre;

To beir his scheild, his breist began to tyre;

Within ane whyle he changit mony hew,

And nevertheles not ane ane uther knew.

 

For knichtlie pietie and memoriall

Of fair Cresseid, ane gyrdill can he tak.

Ane purs of gold, and mony gay jowall,

And in the skirt of Cresseid doun can swak:

Than raid away, and not ane word he spak.

Pensive in hart, whill he come to the toun,

And for greit care oft syis almaist fell doun.

 

The lipper folk to Cresseid than can draw,

To se the equall distributioun

Of the almous, bot whan the gold thay saw,

Ilk ane to uther prevelie can roun,

And said, "Yone Lord hes mair affectioun,

How ever it be, unto yone lazarous,

Than to us all; we knaw be his almous."

 

"What lord is yone (quod scho) have ye na feill,

Hes done to us so greit humanitie?"

"Yes (quod a lipper man), I knaw him weill:

Schir Troylus it is, gentill and fre."

When Cresseid understude that it was he,

Stiffer than steill, thair stert ane bitter stound

Throwout hir hart, and fell doun to the ground.

 

When scho, ovircome with siching sair and sad,

With mony cairfull cry and cald "Ochane!

Now is my breist with stormie stoundis stad,

Wrappit in wo, ane wretch full will of wane."

Than swounit scho oft or scho culd refrane,

And ever in hir swouning cryit scho thus: --

"O fals Cresseid! and trew knicht Troylus!

 

"Thy lufe, thy lawtie, and thy gentilnes,

I countit small in my prosperitie;

Sa elevait I was in wantones,

And clam upon the fickill wheill sa hie,

All faith and lufe, I promissit to the,

Was in the self fickill and frivolous:

O, fals Cresseid! and trew knicht Troylus!

 

"For lufe of me thow keipt gude countenence,

Honest and chaist in conversatioun,

Of all wemen protectour and defence

Thow was, and helpit thair opinioun;

My mynd in fleschelie foull affectioun

Was inclynit to lustis lecherous:

Fy, fals Cresseid! O, trew knicht Troylus!

 

"Lovers be war, and tak gude heid about

Whome that ye lufe, for whome ye suffer paine,

I lat you wit, thair is richt few thairout

Whome ye may traist to have trew lufe againe:

Preif when ye will, your labour is in vaine,

Thairfoir I reid ye tak thame as ye find,

For thay ar sad as widdercock in wind.

 

"Becaus I knaw the greit unstabilnes

Brukkill as glas, into my self I say,

Traisting in uther als greit unfaithfulnes,

Als unconstant, and als untrew of fay:

Thocht sum be trew, I wait richt few are thay,

Wha findis treuth, lat him his lady ruse,

Nane but myself, as now, I will accuse."

 

When this was said, with paper scho sat doun,

And on this maneir maid hir Testament:

"Heir I beteiche my corps and carioun

With wormis and with taidis to be rent;

My cop and clapper, and myne ornament,

And all my gold, the lipper folk sall have,

When I am deid, to burie me in grave.

 

"This royal ring, set with this rubie reid,

Whilk Troylus in drowrie to me send,

To him agane I leif it whan I am deid,

To mak my cairfull deid unto him kend:

Thus I conclude schortlie, and mak ane end;

My spreit I leif to Diane, whair scho dwellis,

To walk with hir in waist woddis and wellis.

 

"O, Diomeid! thou hes baith broche and belt,

Whilk Troylus gave me in takning

Of his trew lufe." -- And with that word scho swelt;

And sone ane lipper man tuik of the ring,

Syne buryit hir withouttin tarying:

To Troylus furthwith the ring he bair,

And of Cresseid the deith he can declair.

 

When he had hard hir greit infirmitie,

Hir legacie and lamentatioun,

And how scho endit in sic povertie,

He swelt for wo, and fell doun in ane swoun,

For greit sorrow his hart to birst was boun:

Siching full sadie, said: "I can no moir,

Scho was untrew, and wo is me thairfoir!"

 

Sum said he maid ane tomb of merbell gray,

And wrait hir name and superscriptioun,

And laid it on hir grave, whair that scho lay,

In goldin letteris, conteining this ressoun:

"Lo, fair ladyis, Cresseid of Troyis toun,

Sumtyme countit the flour of womanheid,

Under this stane, lait lipper, lyis deid."

 

Now, worthie Wemen, in this ballet schort,

Made for your worschip and instructioun,

Of cheritie I monische and exhort,

Ming not your lufe with fals deceptioun;

Beir in your mynd this schort conclusioun

Of fair Cresseid, as I have said befoir:

Sen scho is deid, I speik of hir no moir.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://omacl.org/Cresseid/

Cresseid testamentuma (részlet) (Magyar)

Történt ekkor, hogy Trója városa,

kinek vitéz Troilus a vezére,

győzött: a görögök sok harcosa

veszett ott, sok lovagnak folyt ki vére;

és Troilusék ennek örömére

megint Trójának vették útjukat,

s látták Cresseidet, s a leprásokat.

 

Kik megpillantották a társaságot,

bögréiket azonnal rázni kezdték,

s kiáltoztak: „Légy mind Istentől áldott,

adakozz, hogyha van benned kegyesség,

szegény lepráson szíved bár megesnék!"

Nemes Troilus ment mellettük el,

látta Cresseidet, s nem ismerte fel.

 

Hogy Cresseid ráemelte két szemét,

Troilus úgy érezte hirtelen,

mintha az arcát látta volna rég,

mégsem ismerte most föl, e helyen;

ám emlékében mégis megjelent

Cresseid, régi tündérszép kedvese,

kedves arca, fénylő tekintete.

 

Hogy Cresseid képe megjelent ilyen

hamar az elméjében, nem csoda,

egy kép néha olyan mélységesen

lehet elménkbe vésődve, hogy a

szemünket nem nehéz becsapnia,

s így alakja, mozgása épp olyan,

akár a kép, amely szívébe' van.

 

Egy szikra akkor szívébe szökött,

és attól egész teste lángra lobbant,

elállt a szívverése, reszketett,

úgy, hogy már-már úgy látszott: meghal ottan,

elgyöngült, s pajzsa majd a földre koppant,

arca színét váltotta egyre csak;

s egy sem ismerte fől a másikat.

 

Troilus, lovaghoz illő irgalommal

– szívében szép Cresseid képmása volt –

egy erszényt vett elő, tele arannyal,

övet, drágakövet, s egy szót se szólt,

Cresseidnek dobta mind. Ellovagolt

nehéz szívvel; míg a városba ért,

a fájdalomtól félig elalélt.

 

Minden leprás odarohant Cresseidhez,

hogy odaadja nékik részüket,

ám ennyi adományt egyik se sejtett,

nem titkolták megdöbbenésüket:

„Lám, rajta szíve inkább megesett,

hisz több pénzt pazarolt erre a nőre,

mint ránk együtt: jól látjuk ezt belőle!"

 

A lány kérdezte: „Ez az úr ki volt,

hogy ilyen emberséges és kegyes?"

„Jól ismerem", egy leprás válaszolt,

„Troilus, a nagylelkű, a nemes."

Mikor Cresseid eszébe vette ezt,

szívébe mintha vasat szúrtak volna,

a fájdalomtól lerogyott a porba.

 

Mikor magához tért, sóhajtva szólt,

míg könnye hullt és sírt keservesen:

„Szívem most a döbbenettől dobol,

bánat borít; minden reménytelen!"

Eszméletét vesztette hirtelen,

s magánkívül is ez volt a szava:

„Ó, hű Troilus, hűtlen Cressida!

 

Szerelmed, hűséged, nagylelküséged

nem értékeltem jódolgomban én,

úgy elvakított a gondtalan élet,

Fortuna kerekének tetején,

hitem, szerelmem néked esküvém,

s lám, én lettem a hűtlenség maga:

ó, hű Troilus, hűtlen Cressida!

 

Irántam érzett szerelmed miatt

megzaboláztad minden vágyadat;

összes vonzalmad szűzies maradt,

nincs nő, ki nem áll oltalmad alatt,

s nevét ne védte volna meg szavad,

és én másnak adtam magam oda:

ó, hű Troilus, hűtlen Cressida!

 

Jól válasszátok meg, szerelmesek,

hogy kínokat kiért viseltek el:

higgyétek meg, keveset ismerek,

ki bizalmat, szerelmet érdemel,

egy nő se jobb, se rosszabb semmivel,

mint amilyen; hisz ismeretes az,

hogy úgy forog mind, mint a szélkakas.

 

Az állhatatlanságot ismerem,

hisz én is üveg-törékeny vagyok –

azt gondolom: mindenki hűtelen,

mindenki álnok és hitehagyott –

van hű, de nem sok, annyit mondhatok;

ki igazat talál, méltán dicséri,

s Cresseid akkor csak önmagát itéli."

 

Hogy így beszélt, papírt fogott, s leült,

s emígyen írta testamentumát:

„Íme, a holttestem, mihelyt kihűlt,

föld férgeinek adjon lakomát;

ama leprás társamnak nyújtom át

bögrém, kereplőm, minden díszemet,

aki, ha meghalok, majd eltemet.

 

A gyűrűmet, rubinttal ékeset,

mit ő adott szerelme zálogául,

juttassátok hozzá, ha nem leszek,

hogy hírt halljon e keserves halálrul;

elhágy erőm, agyam meg egyre kábul;

lelkem Diánára hagyom: legyen

vele együtt völgyben, erdőn, hegyen.

 

Melltűm és övem nálad, Dioméd,

amit szerelmi zálogként adott

Troilus egykor – szólt – , immár tiéd."

Ennyit mondott és összeroskadott.

Egy leprás fogta a gyűrűt legott,

Troilushoz ment – előbb eltemette –

a gyűrűt és halála hírét vitte.

 

Hogy az hallotta, hölgye mily beteg volt,

mily szegényen halt meg, s rá mit hagyott,

s hogy hűtlenségén könnyhullatva gyászolt,

elszállt ereje, a földre rogyott,

nem érzett bánatot még ily nagyot;

sohajtva szólt: „Már mit sem tehetek:

mert hűtlen volt, szívem majd megreped."

 

Azt mondják: márványsírt emeltetett,

és arannyal vésette rá nevét,

ahol Cresseid a földbe tétetett,

fölállította, s rá ezt véste még:

„Íme, hölgyeim, ez Cresseid, a szép.

Szebb volt mindenkinél egész Trójában,

leprás lett: itt pihen koporsójában."

 

Nos, szép hölgyeim, ez a versezet

azért iródott, hogy okuljatok;

mindnek mondom, ki rám figyelmezett:

úgy szeressetek, hogy ne csaljatok

senkit meg soha; csak gondoljatok

a szomorú véget ért Cressidára,

ki meghalt, így versemnek vége mára.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap