Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Herbert, George: The Flower

Herbert, George portréja

The Flower (Angol)

How Fresh, O Lord, how sweet and clean

Are thy returns! ev’n as the flowers in spring;

To which, besides their own demean,

The late-past frosts tributes of pleasure bring.

Grief melts away

Like snow in May,

As if there were no such cold thing.

 

Who would have thought my shrivel’d heart

Could have recover’d greennesse? It was gone

Quite under ground; as flowers depart

To see their mother-root, when they have blown;

Where they together

All the hard weather,

Dead to the world, keep house unknown.

 

These are thy wonders, Lord of power,

Killing and quickning, bringing down to hell

And up to heaven in an houre;

Making a chiming of a passing-bell,

We say amisse,

This or that is:

Thy word is all, if we could spell.

 

O that I once past changing were;

Fast in thy Paradise, where no flower can wither!

Many a spring I shoot up fair,

Offring at heav’n, growing and groning thither:

Nor doth my flower

Want a spring-showre,

My sinnes and I joining together;

 

But while I grow to a straight line;

Still upwards bent, as if heav’n were mine own,

Thy anger comes, and I decline:

What frost to that? what pole is not the zone,

Where all things burn,

When thou dost turn,

And the least frown of thine is shown?

 

And now in age I bud again,

After so many deaths I live and write;

I once more smell the dew and rain,

And relish versing: O my onely light,

It cannot be

That I am he

On whom thy tempests fell all night.

 

These are thy wonders, Lord of love,

To make us see we are but flowers that glide:

Which when we once can finde and prove,

Thou hast a garden for us, where to bide.

Who would be more,

Swelling through store,

Forfeit their Paradise by their pride.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ccel.org/h/herbert/temple

A virág (Magyar)

Oly friss, oly tiszta-szép, Uram,

minden jöttöd! mint tavaszi virág,

amelynek, s nem méltánytalan,

a tűnt fagy adózik, örömet ád.

Gyász: olvadó

májusi hó;

szinte volt-nincs, úgy odavan.

 

Ki hitte, hogy szikkadt szivem

visszanyerheti zöldjét? Föld alatt

tűnt el; ahogy virág pihen,

anya-gyökérhez térvén lankatag;

ott élik át

zord tél szakát,

világtól rejtve nyugszanak.

 

Erős Úr, csodáid ezek:

ölsz s élesztesz, és egy óra elég,

s poklokat járatsz s mennyeket,

s így kondítasz lélekharang-zenét.

Szólhat panasz,

ha nincs ez-az:

szavad minden, annak, ki ért.

 

Bár ne lennék már változó!

Mennyedben, hol nem hervad el virág,

a tavasz hozna, áldozó,

nőnék s hervadnék évszakokon át:

zápor se kell;

az az a hely,

hol bűnöm s létem egybevág.

 

De míg függélyes fény ragyog,

növök, mintha enyém lenne az ég,

hanyatlok, ha jön haragod:

mi ahhoz a fagy! s mely égtáj nem ég

porig, ha te

nem vagy vele,

s látni rosszallásod jelét?

 

Most bimbós korom jött megint,

élek s írok oly sok halál után;

harmat s eső reám kering,

s jó verset írni – ó, fényem, Atyám!

Boldog vagyok –

kit viharod

sújtott, hozott rá éji kínt!

 

Csodád, ím, Szeretet Ura:

látnunk, tűnő virágként létezünk.

S ha ezt megértjük valaha,

kerted nyílik, és ott időzhetünk.

Lény, mást akarsz?

Több vonz? a harc?

gőgöddel mennyed tovatűnt.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap