Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Herbert of Cherbury, Lord Edward: Elegy over a Tomb

Herbert of Cherbury, Lord Edward portréja

Elegy over a Tomb (Angol)

Must I then see, alas! eternal night     

      Sitting upon those fairest eyes,    

And closing all those beams, which once did rise     

      So radiant and bright,       

That light and heat in them to us did prove

      Knowledge and Love?     

 

Oh, if you did delight no more to stay           

      Upon this low and earthly stage,  

But rather chose an endless heritage, 

      Tell us at least, we pray,

Where all the beauties that those ashes ow'd 

      Are now bestow'd?          

 

Doth the Sun now his light with yours renew?          

      Have Waves the curling of your hair?     

Did you restore unto the Sky and Air,

      The red, and white, and blew?     

Have you vouchsafed to flowers since your death   

      That sweetest breath?       

 

Had not Heav'ns Lights else in their houses slept,     

      Or to some private life retir'd?

Must not the Sky and Air have else conspir'd,          

      And in their Regions wept?         

Must not each flower else the earth could breed       

      Have been a weed?          

 

But thus enrich'd may we not yield some cause

      Why they themselves lament no more?   

That must have changed the course they held before,          

      And broke their proper Laws,      

Had not your beauties giv'n this second birth

      To Heaven and Earth?

 

Tell us, for Oracles must still ascend,

      For those that crave them at your tomb:  

Tell us, where are those beauties now become,         

      And what they now intend:         

Tell us, alas, that cannot tell our grief,

      Or hope relief.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bartleby.com

Elégia egy sír fölött (Magyar)

Látnom kell hát a legszebb két szemen

ó jaj, hogy ül örökre éj,

kelő sugárra hogy borult födél,

s hogy tüze, fénye nem

tanít már Szerelmet, Tudást nekünk,

s végleg letűnt?

 

Ha neked rossz, földi színpad helyett

végtelen kellett örökül,

mondd legalább, hogy rajtunk könyörüli:

szépséged hova lett,

mely beragyogta e kevéske port,

mivé bomolt?

 

Fényedtől újul Napunkban a fény?

Gyűrűs hajadtól gyűrűző

a Víz, s tőled lett Ég és Levegő

oly piros, kék s fehér?

E sok virág tán édes illatot

tőled kapott?

 

Lehetne másképp, hogy az Égi Láng

nem bújt el s gyászba nem merült?

Hogy az Ég nem sír s Levegő se küld

záport zokogva ránk?

Hogy a föld most is virágot fakaszt

s nem úti gazt?

 

Vagy nyereségük nem adja okát

annak, hogy nem siratnak ők?

A pályát, mit követtek ezelőtt,

járnák-e így tovább,

ha szépségedtől új testet nem ölt

Menny és a Föld?

 

Mondd, hisz sírodnál mind azért remeg,

hogy megtudja a Bizonyost,

mondd: szép vonásaid mi őrzi most,

mit ékesítenek,

mondd, mert bennünk néma a kín, s nem él

vigasz, remény.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap