Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Holmes, Oliver Wendel: Az üreges nautilusz (The Chambered Nautilus Magyar nyelven)

Holmes, Oliver Wendel portréja

The Chambered Nautilus (Angol)

This is the ship of pearl, which, poets feign,

   Sails the unshadowed main,—

   The venturous bark that flings

On the sweet summer wind its purpled wings

In gulfs enchanted, where the Siren sings,

   And coral reefs lie bare,

Where the cold sea-maids rise to sun their streaming hair.

 

Its webs of living gauze no more unfurl;

   Wrecked is the ship of pearl!

   And every chambered cell,

Where its dim dreaming life was wont to dwell,

As the frail tenant shaped his growing shell,

   Before thee lies revealed,—

Its irised ceiling rent, its sunless crypt unsealed!

 

Year after year beheld the silent toil

   That spread his lustrous coil;

   Still, as the spiral grew,

He left the past year’s dwelling for the new,

Stole with soft step its shining archway through,

   Built up its idle door,

Stretched in his last-found home, and knew the old no more.

 

Thanks for the heavenly message brought by thee,

   Child of the wandering sea,

   Cast from her lap, forlorn!

From thy dead lips a clearer note is born

Than ever Triton blew from wreathèd horn!

   While on mine ear it rings,

Through the deep caves of thought I hear a voice that sings:—

 

Build thee more stately mansions, O my soul,

   As the swift seasons roll!

   Leave thy low-vaulted past!

Let each new temple, nobler than the last,

Shut thee from heaven with a dome more vast,

   Till thou at length art free,

Leaving thine outgrown shell by life’s unresting sea!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Az üreges nautilusz (Magyar)

Itt a hajó, mely, költők hírlelik,

A tág vizen szökik –

Kalandor bárka, mely

Az édes nyári szélben siklik el,

Mélybe vágyik, hol szirén énekel,

Korall mered, s hol a

Nap fele bomlik a sellők tenger haja.

 

Élő vászna már ki nem bontható,

Parton a gyöngyhajó!

Az üregcellasort –

Ahol homályos álomléte folyt,

Míg a lakó új házán fúrt-csiszolt –

Kényedre nézheted:

Kibontott kriptabolt, beomlott mennyezet.

 

Csendes munkában év az évre múlt,

A tekercs alakult,

A spirál egyre nőtt,

S ő régiből új házba költözött,

Átkúszott bolthajtásai között,

S elnyújtózkodva ott

A régi otthonról többé nem is tudott.

 

Égi postát hoztál a földre le,

Óceán gyermeke,

Te árva, kivetett!

Holt ajkaidról tisztább üzenet,

Mint a Triton kürtjéből, született!

Míg fülembe kiált,

Az ész barlangjain egy ének hallik át:

 

„Ó, lelkem, építs méltóbb palotát

Gyors évszakokon át!

Hagyd el szűk múltadat!

Új templomod legyen hatalmasabb

A réginél és tornya magasabb;

S szabad leszel, ha vén

Kagylódat elhagyod a lét vad tengerén!”



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://dia.jadox.pim.hu

minimap