Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hughes, Ted: Az Isten (The God Magyar nyelven)

Hughes, Ted portréja
Gergely Ágnes portréja

Vissza a fordító lapjára

The God (Angol)

You were like a religious fanatic

Without a god- unable to pray.

You wanted to be a writer.

Wanted to write? What was it within you

Had to tell its tale?

The story that has to be told

Is the writer's God, who calls

Out of sleep, inaudibly: 'Write'.

Write what?

 

Your heart, mid-Sahara, raged

In its emptiness.

Your dreams were empty.

You bowed at your desk and you wept

Over the story that refused to exist,

As over a prayer

That could not be prayed

To a non-existent God. A dead God

With a terrible voice

You were like those desert ascetics

Who fascinated you,

Parching in such a torturing

Vacuum of God

It sucked goblins out of their finger-ends,

Out of the soft motes of the sun-shafts,

Out of the blank rock face.

The gagged prayer of their sterility

Was a God

So was your panic of emptiness - a God.

 

You offered him verses. First

Little phials of the emptiness

Into which your panic dropped its tears

That dried and left crystalline spectra.

Crystals of salt from your sleep.

Like the dewy sweat

On some desert stones, after dawn.

Oblations to an abscence.

Little sacrifices. Soon

 

Your silent howl through the night

Had madeitself a moon, a fiery idol

Of your God

Your crying carried its moon

Like a woman a dead child. Like a woman

Nursing a dead child. bending to cool

Its lips with tear drops on her finger-tip.

So I nursed you, who nursed a moon

That was human but dead, withered and

Burned you like a lump of phosphorus.

 

Till the child stireed. It's mouth-hole stirred.

Blood oozed at your nipple,

A drip feed of blood. Our happy moment!

 

The little God flew up into the Elm Tree.

In your sleep, glassy eyed,

You heard its instructions. When you woke

Your hands moved. You watched them in dismay

As they made a new sacrifice .

Two handfuls of blood, your own blood,

And in that blood gobbets of me,

Wrapped in a tissue ofstory that had somehow

Slipped from you. An embryo story.

You could not explain it or who

Ate at your hands.

The little god roared at night in the orchard,

His roar half a laugh.

 

You fed him by day, under your hair-tent,

Over your desk, in your secret

Sirit-house, you whispered,

You drummed on your thumb with your fingers,

Shook Winthrop shells for their sea voices,

And gave me an effigy - a Salvia

Pressedin a Lutheran Bible.

Youcould not explain it. Sleep had opened.

Darkness poured from it, like perfume.

Your dreams had burst their coffin.

Blinded I struck a light.

 

And woke upside down in your spirit-house

Moving limbs that were not my limbs,

And telling, in a voice not my voice,

A story of which I knew nothing

Giddy

With the smoke of the fire you tended

Flames I had lit unwitting

That whitened in the oxygen jet

Of your incantaory whisper.

 

You fed the flames with the myrrh of you mother,

The Frankincense of your father

And your own amber and the tongues

Of fire told their tale. And suddenly

Everybody knew everything.

Your God snuffed up the fatty reek.

His roar was like a basement furnace

In your ears, thunder in the foundations.

 

Then you wrote in a fury, weeping,

Your joy a trance-dancer

In the smoke in the flames

'God is speaking through me,' you told me

'Don't say that,' I cried. 'Don't say that.

That is horribly unlucky!'

As I sat there with blistering eyes

Watching everything go up

In the flames of your sacrifice

That finally caught you too and you

Vanished exploding

Into the flames

Of thestory of your God

Who embraced yo

And your mummy and your daddy,

Your Aztec, Black Forest

God of the euphenism grief.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://teifidancer-teifidancer.blogspot.hu

Az Isten (Magyar)

Olyan voltál, mint a vallás megszállottja,

Akinek nincs istene, és nem bír imádkozni.

Író akartál lenni.

Írni akartál? Mi volt az, ami mélyen benned

El kívánta mondani a maga meséjét?

A kikívánkozó történet

Az író Istene, álmaiból

Kiált rá, hangtalanul: "Írjad!"

Írjad! Mit?

 

Szíved, a Szahara közepe, őrjöngött

Az ürességtől.

Üresek voltak az álmaid.

Íróasztalodra görnyedtél, és sírtál

A történetért, amely nem akart életre kelni,

Sírtál, mint az elimádkozhatatlan

Imádságért

Egy nem létező Istenhez. Egy rettentő hangú,

Halott Istenhez.

Olyan voltál, mint a sivatagi aszkéták,

Akikért rajongtál,

Mert elsorvadtak a gyötrelmes

Isten-hiányban,

Amely gonosz manókat szívott ki ujjuk begyéből,

A fénynyalábban rezgő puha porszemekből,

A kiüresedett sziklaarcból.

Terméketlenségük elfojtott imádsága

Volt az Isten.

Ahogy rémületed az ürességtől maga az Isten.

 

Verseket ajánlottál fel neki. Először

Az üresség kis fioláit,

Amelyekbe rémületed könnye belehullt,

Beleszáradt, kristályos színképeket hagyott.

Álombeli sórétegeket.

Mint a harmatos verejték

Holmi sivatagi köveken, hajnalfelé.

Adományok egy távollétnek.

Kicsiny áldozatok. Nemsokára

 

Szótlan üvöltésednek holdja kelt

Az éjszakában, Istened izzó

Bálványaképp.

Zokogásod úgy hordozta a holdját,

Mint asszony halott gyereket. Mint asszony

Dajkál halott gyereket, ráhajolva hűsíti

Ajkát ujjbegyén ülő könnycseppjeivel,

Úgy dajkáltalak téged, aki dajkáltad

A holdat, amely emberi, de halott, szikkadt, és

Megégetett, mint egy foszfordarab.

 

Majd a gyerek megmozdult. A szájnyílása

Mozdult. Vér szivárgott a mellbimbódon.

Vérátömlesztés. A pillanat mámora.

 

A kicsiny isten odaröppent, ahol a Szilfa.

Üveges szemű álmodban meghallottad

Parancsait. Amikor magadhoz tértél,

Járt a két kezed. Dermedten figyelted,

Ahogy a kezed új áldozatra készül.

Két marék vér, a saját véred, és abban

A vérben a húsomból harapott falatok,

Begöngyölve a szövedékbe, a történetébe, amely

Valahogy kicsúszott belőled. Embriótörténet.

Nem tudtad megmagyarázni. Azt sem, hogy

Ki lakmározott a kezed ügyében.

A kicsiny isten a gyümölcsösben ordított

Éjjel, ordítása félig röhögés.

 

Etetted nappal, a hajsátrad alatt,

Az íróasztalodon, titkos

Szellemházadban, suttogtál,

Doboltál hüvelykujjadon a többi ujjaddal,

Winthrop-kagylókat ráztál tengerhangjukért,

És nekem a képmását adtad - azt a Zsályát,

Ami le volt préselve a lutheránus bibliában.

Nem tudtad megmagyarázni. Kinyílt az álom.

Sötétség ömlött belőle, mint a parfüm.

Álmaid feltörték a koporsót.

Vaksin gyufát gyújtottam,

 

És szellemházadban ébredtem, fejjel lefelé,

Kapáló végtagokkal, amelyek nem az én

Végtagjaim, kántálva, és a hang nem

Az én hangom, egy történetet, amelyről

Nem tudtam semmit. Szédelegtem

A füstben, a tüzet te tápláltad,

Én lobbantottam lángra, öntudatlanul,

És most fehéren izzott suttogó ráolvasásod

Oxigénsugarában.

 

Szítottad a lángokat anyád mirhájával,

Apád tömjénjével, és saját

Borostyánköved és a lángnyelvek

Elmondták meséjüket. És egyszeriben

Mindenki tudott mindent.

És az Istened felszívta a zsíros füstszagot.

Ordítása mint alagsori kazán

A füledben, az alapjaidra mért mennykőcsapás.

 

És akkor dühödten írtál, zokogva,

Boldogságod magába révült táncos

A lángok között, a füstben.

"Isten beszél belőlem" - szóltál.

"Ne mondj ilyet! - kiabáltam. - Ne mondj ilyet!

Ránk hozol valami iszonyú balszerencsét!"

És közben ott ültem, és hólyagos szemmel

Figyeltem, ahogy minden felszáll

Az áldozatod lángjában,

Amely végül téged is utolért, amíg aztán

El nem tűntél, szét nem vetettek

Azok a lángok

Istened történetéből,

Aki átölelt téged

És Anyut is és Aput is -

A te Azték, Fekete Erdei

Istened, akinek szebbik neve Fájdalom.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.inaplo.hu/nv

minimap