Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Jarrell, Randall: A túlélő a sírok között (The Survivor among Graves Magyar nyelven)

Jarrell, Randall portréja

The Survivor among Graves (Angol)

There are fields beyond. The world there obeys

The  living Word; names, numbers do for this.

The grave's cross, the grave's grass

the grave's polished granite

These died that we might live

–that I may live!–

Are customary, but not necessary;

This world needs only the dead.

That all-replacing dream

Through which our dark lives led in waiting–

The dream I woke to, that holds you sleepers still–

What is it now, The War? A war now, numbered

As your lives and graves are numbered; that one can lose,

That we have lost.... Lost too, the overmastering

Demand that delivered us from all demands

Except its metal Live–that left bare life

The sense life made, stripping from all there is

Its old, own sense, till simply to restore

One: to sit reading the papers on a Sunday morning

Was enough, an end beyond all ends, the dream

Dreams dream of…. until this, at last restored,

Was an end no longer, and the senselessness

Our lives had reached from seemed to us the sense

We had reached for; and we saw that we had lived

For some years longer than the rest within

The future where, the child says, we shall live.

 

Where shall we live? For you: lives are not lived

But, there in mid-air, cease, and do not fall

And are what is not, but that might have been.

And ours are–what they are; and, slowly, end.

Our lives have made their peace with the existence

That has leached from their old essences, in time,

All that is not itself. What we remember

You are: a waiting…. Without you, all you dead,

What rag could wipe this scrawled slate clean of life,

What haunted body guess for me the world

Of which this earth, this life, are one spoiled seed?

 

We endure to fulfillment; it is victory

The living lose. And loss? The hying lose

All things alike: and, recompensed, in the survival

That brings them, daily, that indifference, death,

Ride in the triumph of the world in chains–

Their world, their triumph.... We sleep lightly; waking,

Some still success, succession, weighs us down,

Enchanting our limbs to yours–our veins averted

Into another world, our vacant hope

Long since fulfilled, our last necessity

Remembered sometimes, with the accustomed smile

Of cold acceptance, as the luxury our youth

Demanded ignorantly. Your ignorance

Is immortal in your deaths, a spring

Of blood to which the living come to bend

In dry half-dreaming supplication....

 

The haunters and the haunted, among grave,

Mirror each other sightlessly; in soundless

Supplication, a last unheard

Unison, reach to each other; Say again,

Say the voices, say again

That life is-what it is not;

That, somewhere, there is-something, something;

That we are waiting; that we are waiting.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

A túlélő a sírok között (Magyar)

Odább: földek. Az eleven Igére

Figyel a világ, nevek, számok nyomorán.

A keresztek, a gyep, a fényes gránitsírkövek

MEGHALTAK HOGY MI ÉLJÜNK

– hogy én éljek! –:

Kötelezők, de nem szükségesek; a világnak

Csak a halottak kellenek.

A helyrezökkentő, nagy álom,

Melyen át sötét létünk várva fut –

Én erre riadtam, ti ebben alusztok –

Mi már a Háború? Megszámozott,

Akár ti és sírjaitok; elveszthető, és

elvesztettük.

Mint a mindenek feletti

Parancsot, mely felment minden parancstól,

S csak az acélos Élj! élt – a csupasz lét,

Ez volt a lét értelme, minden egyéb

Lehullt róla, mígnem is elég lett

Egy megléte – újság, vasárnap reggel –;

Végen túli vég volt ez, hogy az álom

Lát álmot a... míg ez, hogy végre meglett,

Nem volt vég többé, és a céltalanság,

Melyből létünk kinőtt, meglátta a

Célt, mit elértünk, s láttuk: néhány évvel

Túléltük társainkat – a jövővel,

Melyben – a gyerek mondja – ott leszünk majd.

 

Hol? Mert a ti létetek, félbehagyva,

Megállt s nem zuhan le a levegőből,

S az, ami lehetett volna, s ami nem lett.

S a miénk – az, ami; s végetér lassan.

Létünk békét kötött a létezéssel,

Mely kiszűrte régi esszenciáiból

Időben, mi nem ő. Várakozás:

Így emlékezünk rátok.

Nélkületek, halottak,

Mily rongy törli le létfirkálta táblánk,

Mely zaklatott test sejdít nekem világot,

Melynek e föld s lét rossz magja csupán?

 

Győzzük, végig; épp a győzelem az,

Mit az élő elveszt. Elveszt? Az élők

Mindent, egyképp; s a kárpótló túlélés

Hoz nekik naponta közönyt, halált.

Íme, a világ diadalútja – láncban,

Diadalunk, világunk.

Oly könnyen alszunk,

S ébredvén, egy kis siker mindig vissza-

Nyom, tiétekké bűvölve tagjainkat...

Vérünk más világba terelve, meddő

Reményünk rég betelt, s a legszükségesebbekre

Úgy emlékezgetünk csak (megszokás

Hűs-nyugodt mosolyával), mint ifjúságunk

Tudatlan gyönyörvágyára. Nemtudástok

Halálotokban örök, vér buzog fel

Belőle, melyre élők esdekelve

Hajolnak, félálmokban szikkadozván...

 

Kísértők s kísértettek, a sírok közt

Vakon tükrözik egymást; hangtalan

Esdekléssel, végső, nem-hallható

Összhangzatként egymásba érve: Mondd

Megint, eképp a hangok, mondd megint,

Hogy az élet – az, ami nem az élet;

Hogy valahol valami, valami;

Hogy egyre várunk egyre várunk.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ppek.hu/konyvek/hszol01.txt

minimap