A rá váró kínt semmi sem
Enyhíti. Bár most kitörő
Sőt földöntúli örömet
Érez. Az angyal könnyeden
Emelkedik, mintha nem ő
Rémítette volna meg.
Lelki békéje visszatér,
És az, amit most megtudott
Sokkal kevésbé bántja őt.
Már szívében új szenvedély
Melyhez hasonlót nem kapott
Még férfi tőle azelőtt
Sem isten. „Pedig isten bennem
Emberként nő. De milyen hálát
Mondjak? Kinek köszönjem én?
Most egy időre el kell mennem:
Elrejtőzöm, hol senki sem lát,
S velem e gyermek, mert enyém.”
A földöntúli örömet
Most fölváltják a földi dolgok
(Bánja is az angyalokat!):
Hisz embergyermeket szeret,
Bár méhe isten-sarjat hordoz...
S nagy üdve csak teher marad.