Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Johnson, James Weldon: Testvérek (Brothers Magyar nyelven)

Johnson, James Weldon portréja

Vissza a fordító lapjára

Brothers (Angol)

See! There he stands; not brave, but with an air

Of sullen stupor. Mark him well! Is he

Not more like brute than man? Look in his eye!

No light is there; none, save the glint that shines

In the now glaring, and now shifting orbs

Of some wild animal caught in the hunter's trap.

 

How came this beast in human shape and form?

Speak, man! --We call you man because you wear

His shape --How are you thus? Are you not from

That docile, child-like, tender-hearted race

Which we have known three centuries? Not from

That more than faithful race which through three wars

Fed our dear wives and nursed our helpless babes

Without a single breach of trust? Speak out!

 

    I am, and am not.

        Then who, why are you?

 

I am a thing not new, I am as old

As human nature. I am that which lurks,

Ready to spring whenever a bar is loosed;

The ancient trait which fights incessantly

Against restraint, balks at the upward climb;

The weight forever seeking to obey

The law of downward pull; -- and I am more:

The bitter fruit am I of planted seed;

The resultant, the inevitable end

Of evil forces and the powers of wrong.

 

Lessons in degradation, taught and learned,

The memories of cruel sights and deeds,

The pent-up bitterness, the unspent hate

Filtered through fifteen generations have

Sprung up and found in me sporadic life.

In me the muttered curse of dying men,

On me the stain of conquered women, and

Consuming me the fearful fires of lust,

Lit long ago, by other hands than mine.

In me the down-crushed spirit, the hurled-back prayers

Of wretches now long dead, -- their dire bequests. --

In me the echo of the stifled cry

Of children for their bartered mothers' breasts.

I claim no race, no race claims me; I am

No more than human dregs; degenerate;

The monstrous offspring of the monster, Sin;

I am -- just what I am… The race that fed

Your wives and nursed your babes would do the same

To-day, but I --

 

Enough, the brute must die!

Quick! Chain him to that oak! It will resist

The fire much longer than this slender pine.

Now bring the fuel! Pile it 'round him! Wait!

Pile not so fast or high! or we shall lose

The agony and terror in his face.

And now the torch! Good fuel that! the flames

Already leap head-high. Ha! hear that shriek!

And there's another! wilder than the first.

Fetch water! Water! Pour a little on

The fire, lest it should burn too fast. Hold so!

Now let it slowly blaze again. See there!

He squirms! He groans! His eyes bulge wildly out,

Searching around in vain appeal for help!

Another shriek, the last! Watch how the flesh

Grows crisp and hangs till, turned to ash, it sifts

Down through the coils of chain that hold erect

The ghastly frame against the bark-scorched tree.

 

Stop! to each man no more than one man's share.

You take that bone, and you this tooth; the chain --

Let us divide its links; this skull, of course,

In fair division, to the leader comes.

 

And now his fiendish crime has been avenged;

Let us back to our wives and children. -- Say,

What did he mean by those last muttered words,

"Brothers in spirit, brothers in deed are we"?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.english.illinois.edu

Testvérek (Magyar)

Nézzétek, ott áll! Most nem nagy vitéz,

az arcán bamba rémület sötétlik.

Igazi állat. Nézzétek szemét!

Nincs benne fény; csak egy kis szikra villan

ide-odaforgó ijedt szemében;

olyan, mint egy csapdába hullt vadállat.

 

Hogy bújt emberalakba ez a szörny?

Beszélj már, ember! - így hívunk, ha már

külsőre az vagy. - Honnan származol?

Abból a gyengéd, puhaszívü népből,

melyet három századja ismerünk?

Abból az engedelmes, játszi népből,

mely asszonyainknak s gyermekeinknek

immáron három véres háborúban

viselte gondját hűséggel? Beszélj!

 

   Az is vagyok, nem is.

       Ki vagy tehát?

 

Nem most születtem, oly öreg vagyok már,

mint az ember maga. Mert én vagyok,

ami ugrásra készen lesben áll,

hol nyílik rés egy összetört sorompón;

az ős ösztön vagyok, mely szüntelen

csatázik minden fék és kényszer ellen;

a súly vagyok, mely minden feltörőt

le-visszaránt. - És még más is vagyok.

 

S mire a megaláztatás tanít

s véres vad tettek emlékei, felgyűlt

keserűség, elfojtott gyűlölet,

tizenöt nemzedéknek átöröklött

sorsa énbennem mind életre kelt.

Életre kelt a megbecstelenített

nők szégyene, haldokló férfiak

utolsó átka, a félelmetes

kéjek tüze, mit más gyújtott, nem én.

Feléledt bennem régholt nyomorultak

megölt imája - borzalmas örökség

s bennem visszhangzik az anyjuk öléből

elrabolt csecsemők tört sikolya.

Népem nincs s nincs nép, melynek kellenék;

az emberi faj alja vagyok én ;

a szörnyeteg bűn szörnyű sarjadéka ;

ez, ez vagyok... A nép, mely valaha

gondját viselte asszonyaitoknak

és gyermekeiteknek, ugyanúgy

tenne ma, ahogy én, de én -

Elég!

 

Halálra véle! Rajta emberek! 

Kötözzétek a nagy tölgyfához őt!

A fenyő túlgyorsan lobbanna el.       

Hozzatok rőzsét s rakjátok köréje!   

De ne oly gyorsan s ne oly magasan!

Így nem lehetne látnunk majd az arcát,        

ha rájön a halálos rémület.     

És most a fáklyát ! Jó volt ez a rőzse.

Embermagasra csap fel már a láng.

Ah, hogy sikít! S megint! Ez még vadabb volt!

És most vizet! vizet reá! Különben

túlságos gyorsasággal égne el.

S most égessétek ujra lassu tűzzel.

Nézzétek, hogy vonaglik! jajveszékel!

Milyen vadul dagad ki a szeme,

ahogy segítséget keres körül!

Megint egy nagy sikoltás, az utolsó!

Nézzétek, a húsa már összeszárad

a hamuként szitál le a láncon át,

mely szörnyű vázát még odatapasztja

a megfeketült tölgyfa derekához.

           

Hohó! Csak egy rész jut mindenkinek!

Tied ez a csont, a fog a tied;

a láncot - azt szemenként osztjuk el;

a koponya az persze a vezéré.

 

Most meglakolt hát a gaz bűnöző;

mehetünk szépen haza, otthonunkba. -

De végső szava vajon mit jelentett:

„Testvérek vagyunk lélek s tett szerint"?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. A.

minimap