Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Jones, Ernest Charles: A gyár rabszolgájának dala (The song of the factory slave Magyar nyelven)

Jones, Ernest Charles portréja
Szabó Magda portréja

Vissza a fordító lapjára

The song of the factory slave (Angol)

The land it is the landlords';

    The traders' is the sea;

The ore the usurer's coffer fills,

    But what remains for me?

The engine whirls for masters' craft,

    The steel shines to defend,

With labor's arms, what labor raised,

    For labors' foe to spend.

The camp, the pulpit, and the law

    For rich men's sons are free;

Their's, their's is learning, art and arms;

    But what remains for me?

The coming hope, the future day,

    When wrong to right shall bow,

And but a little courage, man!

    To make that future – NOW!

 

I pay for all their learning,

    I toil for all their ease;

They render back in coin for coin,

    Want, ignorance, disease.

Toil – toil – and then a cheerless home,

    Where hungry passions cross.

Eternal gain to them that give

    To me eternal loss!

The hour of leisure happiness

    The rich alone may see;

The playful child, the smiling wife –

    But what remains for me?

The coming hope, the future day,

    When wrong to right shall bow.

And but a little courage, man!

    To make that future – NOW!

 

They render back, those rich men,

   A pauper's niggard fee,

Mayhap a prison, then a grave,

   And think they're quits with me.

But not a fond wife's heart that breaks,

   A poor man's child that dies;

We score not on our hollow cheeks,

   And in our sunken eyes.

We read it there, whene'er we meet,

   And, as the sum we see,

Each asks: "the rich have got the earth,

   And what remains for me?"

The coming hope, the future day,

   When wrong to right shall bow,

And but a little courage, man!

   To make that future – NOW!

 

We bear the wrong in silence,

   We store it in our brain;

They think us dull – they think us dead:

   But we shall rise again:

A trumpet thro' the lands will ring;

   A heaving thro' the mass;

A trampling thro' their palaces,

   Until they break like glass.

We'll cease to weep by cherished graves,

   From lonely homes will flee,

And still as rolls our million-march

   Its watchword brave shall be:

The coming hope – the future day,

   When wrong to right shall bow,

And but a little courage, man!

   To make that future – NOW!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ebooksread.com/authors-eng

A gyár rabszolgájának dala (Magyar)

A pénz az üzéré, a föld

a gazdának terem;

a kalmáré az óceán

ugyan mi jut nekem?

A gép a gyárosnak forog,

s ha szít is szenvedélyt,

termel a munka fékezőt;

a villogó acélt.

Tudás, művészet, hős babér,

szószék, jogvédelem,

a gazdagok fiára vár;

ugyan mi jut nekem?

A remény, hogy juhászodik

a rossz a jó előtt,

s a bátorság: kiküzdeni

már most a szép jövőt.

 

Béremből művelődnek,

értük a küzdelem;

a viszonzás: szükség, ragály

és tudatlan fejem.

Küzdés... küzdés... oly zord a ház,

forr benn a szenvedély;

s mindig csak az nyer, ki miatt

mindig csak vesztek én.

Csak a gazdagra mosolyog

ráérő víg jelen:

derűs nő, játékos gyerek -

ugyan mi jut nekem?

A remény, hogy juhászodik

a rossz a jó előtt,

s a bátorság: kiküzdeni

már most a szép jövőt.

 

Jutalmam pár koldusgaras,

börtön — aztán halál.

Fizet a gazdag, s azt hiszi,

megadta, ami jár.

Hát az asszony megtört szíve?

Az elpusztult gyerek?

Felróttuk ám a tartozást,

a beesett szemek

olvashatják: ott a rovás

a ványadt képeken.

Szólunk: „A gazdagé a föld,

ugyan mi jut nekem?"

A remény, hogy juhászodik

a rossz a jó előtt,

s a bátorság, kiküzdeni

már most a szebb jövőt.

 

Agyunk mindent megőriz,

ha némák is vagyunk:

holt, bamba a nép, azt hiszik,

de majd ha támadunk!

Ha kürt szól, s a föld ráfelel,

meglendül a tömeg,

s talpunk alatta paloták

széttörnek, mint üveg:

könnyünk nem öntöz drága sírt,

otthagyjuk otthonunk,

sok millió lépked velünk,

ám kurta jelszavunk:

a remény, hogy juhászodik

a rossz a jó előtt,

s a bátorság, kiküzdeni

már most a szebb jövőt.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap